Oroszország: „Szerencse, hogy soha nem léptem be a kommunista párt szervezetébe...” (képriport)

2006. december 23-án, röviddel Karácson előtt találkoztak az orosz Fálun Gong-gyakorlók Szentpétervár mellett, a Vasil’evskij szigeten, hogy felhívják a figyelmet a Fálun Gong ellenes üldöztetésre, melyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányít.

 

Az orosz egyetimsták mellett nagyon sok külföldi egyetemista is itt tanul az egyetemen, köztük sok kínai is. Néhány kínai egyetemista nagy érdeklődéssel olvasta el a szórólapokat és voltak, akik még magukkal is vittek szórólapokat. Voltak köztük néhányan, akik ott helyben elhatározták, hogy kilépnek a KKP-ből.

Miután egy kínai egyetemista végigolvasta a szórólapot, ezt mondta az egyik gyakorlónak: „Szerencse, hogy nem léptem be a KKP egyik szervezetébe sem, különben most kiléptem volna.“ Búcsúzóul integetett a gyakorlóknak.

Sok orosz mondta a gyakorlóknak, hogy megértik, milyen gonosz a KKP, mivel az orosz lakosság ugyanígy szenvedett egy kommunista rezsim alatt. Elítélték a KKP bűntetteit, mely jó embereket üldöz és mely megsérti az emberi jogokat. Aláírták a petíciót, mely a Fálun Gong üldöztetésének végét követeli.

A Fálun Gong-gyakorlók már évek óta fáradoznak azon, hogy minél többen tudják meg az üldöztetés szörnyű tényeit Szentpétervárott.

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a37269-article.html