Japán/Tokió: Tüntetés az üldöztetés befejezése érdekében és a KKP-ből való 12 millió kilépés támogatására

2006. július 16-án Tokióban a Fálun Gong-gyakorlók egy tüntetési menetet tartottak, hogy tüntessenek az élő gyakorlóktól való szerveltávolítás ellen és hogy a Kínában hét éve tartó üldöztetés végét követeljék. Egyben megerősítették a pártból való 12 milliós kilépést is.

Yoko Kaneko, egy Fálun Gong-gyakorló, a saját szenvedésének történetén keresztül fedi fel az elő gyakorlóktól való szerveltávolítás bűneit.

Több száz Fálun Gong-gyakorló gyűlt össze Tokióban az Ikebukuro parkban. Transzparenseket tartottak a következő feliratokkal: „Állítsátok meg a Fálun Gong üldöztetését“, „Jelentős kanadai személyek is alátámasztják a KKP általi élőktől való szerveltávolítást“, „ Az élőktől való szerveltávolítás megmutatja a KKP kegyetlen természetét“, „A Fálun Dáfá jó“ és „A világnak Igazságosságra, Együttérzésre és Toleranciára van szüksége“ Masaaki úr azt mondta a beszédében: „Most már hét év telt el azóta, hogy a KKP 1999. július 20-án megkezdte a Fáálun Gong üldöztetését és ezt továbbra is folytatja. Eddig mintegy 3000 olyan elhunyt gyakorló van dokumentálva, akik a rendőri brutalitás következtőben vesztették életüket. Az igazi szám valójában sokkal nagyobb. Reméljük, hogy Japán minden körzete tudomást szerez a kegyetlen valóságról és hogy mindeki fegyelmet szentel a dolognak, valamint hogy támogatja az üldöztetés befejezésére tett fáradozásainkat. Július 20. és 25-e között Tokió főhivatalában egy fotó és művészeti kiállítás kerül megrendezésre, ami az „emberi jogok megsértése Kínában“ nevet viseli. A vendéglátó az egyik főtisztviselő lesz. Minden olyan személyt szívesen látunk, aki ezt a kiállítást meg szeretné tekinteni és aki ezáltal pontos ismereteket szeretne szerezni az üldöztetésről. “

Yoko Kaneko, egy Fálun Gong-gyakorló, 2002-ben visszament Kínába, hogy meglátogassa a családját. Jogtalanul másfél évre bebörtönözték, mert Fálun Gong-ról szóló szórólapokat osztogatott. Azt mondta: „Nemcsak áldozata, hanem tanúja is vagyok a Fálun Gong, KKP általi, üldöztetésének. Nagyon jól ismerem a kegyetlenségét. Még pontosan emlékszem arra, hogy 2002. októberében a munkatáborban minden Fálun Gong-gyakorló egy orvosi kivizsgálásnak volt alávetve. Mindenki csodálkozott rajta, mert a KKP politikája a következő volt : „semmisítsétek meg a hírnevüket, döntsétek őket anyagilag romba s fizikailag pusztítsátok el őket.“ Miután nyilvánosságra került az, hogy a Sujiatuni koncentrációs táborban a gyakorlókat szervkeresekedelem miatt tartották fogva, biztos voltam abban, hogy akkora munkatáborban az orvosi kivizsgálást csak azért hajtották végre, hogy megvizsgálják a létfontosságú szerveinket. Mindennemű segítség nélkül, akár én is áldozata lehettem volna a szervlopásoknak. Ez a KKP általi szervlopás embertelen és ez egy morális kihívás az emberiség számára. Felszóllítom minden réteg minden emberének figyelmét, valamint a gyakorlókat, hogy fogjanak össze, hogy megállítsuk az üldöztetést.“

A tüntetési menet az Ikebukuro parkban kezdődött és mintegy két órán át tartott. A résztvevők transzparenseket és nagy fotókat tartottak, amin a Kínában halálra kínzott gyakorlók képei voltak láthatóak. Hangszórókon keresztül adták át üzenetüket és szórólapokat osztogattak.

Egy forró nap volt. A résztvevők között voltak úgy idős emberek, mint gyerekek is. Egy japán gyakorló azt mondta: „Szétosztottam a szórólapjainkat. Most több ember vette el őket, mint bármikor azelőtt. Észrevettem, hogy lázasan igyekeztek megismerni a tényeket. Több ember is biztatott arra, hogy folytassuk.“ Egy másik gyakorlónak hasonló élményei voltak és ezután még szorgalmasabban akarta az igaz tényeket elmagyarázni.