Csehország: Szeminárium az emberi jogokról

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2006. május 24-én egy szeminárium került megrendezésre Prága központi könyvtárában az emberi jogokról Kínában. A „The Epoch Times” egyik cseh riportere bemutatott egy könyvet, mely az egész kínai népet megdöbentett: „A kommunista pártról szóló kilenc kommentár”. A könyv miatt kezdtek el a kínai polgárok nyíltan beszélni olyan témákról, mint az emberi jogok és vallásszabadság, valamint a Kínai Kommunista Párt (KKP) természetéről is. Máig közel 11 millió kínai lépett ki a Pártból és ez a szám nagy tempóban növekszik naponta. A publikum nagy érdeklődéssel hallgatta, hogy hogyan kapták meg az emberek Kínában ezeket az információkat és hogy milyen módszerekkel lépnek ki a Pártból.

Ezen kívül a békés Fálun Gong mozgalom kegyetlen üldöztetéséről is informálták az embereket, melyet szintén a KKP irányít. Ezt a kezdetben az egészségre pozitív hatása miatt igen kedvelt és elismert mozgalnat „osztályellenségnek” titulálták, miután a KKP emberei megtudták, hogy a Fálun Gong-ot gyakorlók száma meghaladja a 100 milliót. 1999 óta bocsájtják el az embereket állásaikból, zárják be őket koncentrációs- és munkatáborokba, ahol kegyetlenül megkínozzák őket. Tanúk szerint, akik elhatározták, hogy a nyilvánosság elé lépnek és interjút adnak a „The Epoch Times” újságnak, még életben lévő Fálun Gong-gyakorlók testéből vesznek ki szerveket, melyeket transzplantáció céljából továbbadnak. Az „operáció” után a testeket krematóriumokban égetik el, hogy minden bizonyítékot eltűntethessenek. Minden személyt megszámoztak, pontosan úgy, mint a zsidókat a II. világháborúban a nácik megszámozták a koncentrációs táborokban.

A szeminárium után heves diskurálás folyt. A csehországi anti-kommunista kampány egyik feje, a szabad újságíró Jan Sinagl, kb. 400 cseh munkatáborról beszélt, melyeket a csehszlovák kommunista párt 40 éves uralma alatt vezettek.

A résztvevők többsége láthatólag teljesen meg volt döbbenve a kommunista rezsim brutalitása miatt. Két hölgy információs anyagokat kért a szervezőktől a koncentrációs táborokról Kínában, hogy rokonaiknak és barátaiknak tovább tudják adni. Sok látogatónak ez volt a spontán reakciója a szemináriumra: „Több ilyen szemináriumnak kellene lennie!”


Eredeti cseh cikk: http://www.cz.clearharmony.net/articles/200605/559.html

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a33432-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo