Az embereknek megszűnt a kínai kormányba vetett hite

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong-gyakorlók üldöztetését a kezdetektől fogva Kína hatalmon lévő zsarnokai szorgalmazták, hogy önző kívánalmaikat kielégíthessék. Mostanra azonban az üldöztetés annyira elfajult, hogy még a kínai hatóságok és a hatalmon lévők is elkezdtek aggódni. Mivel eddig még a kínai kormány semmilyen látható jelét nem mutatta annak, hogy lépéseket tett volna az üldöztetés befejezésében, emiatt erős kételyek merültek fel, hogy a kínai kormánynak mennyire áll hatalmában ennek a végülis végzetesnek bizonyuló üldöztetésnek a megállítása. A politika és gazdaság nemzetközi színpadán Kína úgy prezentálja magát, mint egy kedvező jövővel rendelkező ország, ami felébredt álmából. Sok ember és konszern úgy tekint Kínára, mint egy gazdaságilag sikeres országra, mellyel üzletet kötni egy nagy lehetőség, amit ki kell használni. Az, hogy Kína gazdasági stabilitása erősen meg van szorulva és hogy elsősorban csak a külföldi tőke által van ideiglesen életben tartva, úgy tűnik, hogy az emberek figyelmét elkerüli. Természetesen ami még ennél is rosszab, hogy az a tény sincs figyelembe véve, hogy a Fálun Gong-gyakorlók ezen borzasztó üldöztetése Kínában elsősorban ezen külföldi tőkék által válik pénzelhetővé. A kínai kormány azonban nem képes abba hagyni a hatalmi politikából kifolyólagos üldöztetést. Mindez annak ellenére, hogy Kína politikusai tudatában vannak ezen üldöztetés ésszerűtlenségével. Jelenleg még mindig megpróbálják az üldöztetés-ellenes felszólalásokat elnyomni. Így volt Gao Zhisheng ügyvéd ügyvédi irodájábal is, amit bezártak, miután felszólította a kormányt, hogy fejezze be ezt a tébolyodott üldöztetést. Ez megmutatja, hogy ez a rezsim mennyire fél, hogy esetleg szembesíthetik a saját eljárásaival. Ezért lényeges változtatások lesznek szükségesek az emberek reményének fenntartásában, hogy befejeződik az üldöztetés.

Forrás: http://newsletter.faluninfo.at/n30/a435.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo