Egy lett képviselő támogatja a kommunizmus bűntetteinek elítélését

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Amióta a Kínai Kommunista Párt (KKP) egy fél évszázada hatalmon van, több, mint 80 millió kínai polgár haláláért felelős. A KKP az utóbbi 6 évben számtalan kínzási módszerrel, szellemi és testi bántalmazással, agymosással és erőszakkal üldözi a Fálun Gong-gyakorlókat. Ezeket az embertelen módszereket hatalmának 50 keserű évében gyűjtötte össze. Ezen a héten ülésezik az Európa Tanács, hogy megvitassanak egy határozatot, mely elítéli a kommunista totalitárius rezsimek bűntetteit. A következőkben egy levelet olvashatnak, melyet a Lett Parlament egy képviselője fogalmazott meg és mely támogatja a fent említett határozatot.

Riga, 2006. január 20.

Az Európa Tanács Parlamenti Gyűléséhez

A szovjet kommunista rezsim áldozataként és egy nyolc fős család egyetlen életben maradt tagjaként, mely család 9 évet töltött deportálásban Szibériában, örvendek és köszönettel tartozom az Európa Tanács Parlamenti Gyűlésének elszántságáért, mellyel nyilvánosságra hozza, ítélkezik felette és elítéli a kommunista ideológia nevében, az elnyomott nemzetek ellen elkövetett bűncselekményeket.

A Lett Parlament tagjaként büszke és elégedett vagyok, hogy országunkban törvényesen is bűntetendőnek számítanak a náci- és a kommunista ideológiák valamint azok a rezsimek is, melyek ezeket az ideológiákat alkalmazzák és az ártatlan emberekkel szemben elkövetett elnyomások is, melyeket ezek a rezsimek követtek el.

A politikai elnyomott személyek lett egyesületének tagjaként és az 2005. november 26-i nemzetközi szeminárium résztvevőjeként elküldöm Önöknek a szemináriumon elfogadott határozatot, melyben a hangsúly a totalitárius kommunista rezsimek nemzetközi elítélésének fontosságán és a meggyilkolt és a kommunista ideológia alatt szenvedők nevében tett munkájuk nyomatékos támogatásán van.


Mély tisztelettel

Pēteris Simsons
A Lett Köztársaság országgyűlési képviselője

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a31115-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo