Az Európa Parlament ülésén egy parlamenti tag felszólította a Kínai Kommunista Pártot, hogy engedjék szabadon Yang Feng Fálun Gong-gyakorlót

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2005. szeptember 8-án, az Európa Parlament ülésén egy fórumot tartottak a Kínai Kommunista Párt (KKP) által elkövetett emberjogi és szabad szólásjogi sértéseiről. John Bowis úr, az Európa Parlament tagja Londonból, egy kisebb beszédet tartott, melyben arra szólította fel a KKP-t, hogy állítsa meg az emberjogi sértéseket.

John Bowis úr

Bowis úr ezt mondta beszédében: "Kína egy csodálatos kultúrájú ország. Az emberi jogok megsértései azonban nagy károkat okoztak hírnevében. Remélem, hogy a minden kínai figyelmesem meghallgatja azt, amit a kollegáim mondanak és hogy a szabadság és tolerancia határozatának figyelmet szentelnek."

Beszédében továbbá megemlítette Yang Feng-et is, egy brit Fálun Gong-gyakorlót, akit a KKP börtönbe zárt. Ezt mondta: "Remélem, hogy a kínai kormány szabadon engedi Yang Feng asszonyt. Törvénytelenül tartóztatták le, amikor egy barátják hívta. Egy női munkatáborba zárták, ahol agymosás és kínzás alatt szenved, minden jogi ejárás nélkül."

Bowis úr ezt mondta végezetül: "Csak akkor tudjuk tisztelni a kínai kormányt, ha figyelmesen hallgat, ha intézkedéseket tesz és ha megállítja az emberi jogok megsértését."

Háttérinformáció:

Yang Feng asszony 42 éves, 2005. március 1-én egy szintén Fálun Gong-ot gyakorló barátjánál tartóztatták le, mikor éppen információs anyagokat adott át barátjának a Fálun Gong-ról. Yang Feng nem volt hajlandó aláírni a házkutatási parancsot és többször mondta, hogy nem tett semmi rosszat. Miután a rendőrség erőszakkal átkutatta a lakását, elvitték őt, számítógépét és néhány dolgát. 14 éves fiát otthon kellett hagynia egyedül, megfélemlítve. Miután elmentek, a fiú segítséget kért rokonaitól.

Agnes Wilton asszony, Yang Feng jó barátnője, aki már több, mint 10 éve ismeri őt, ezt mondta: "A Fálun Gong nagyon békés, nem káros és semmi köze a politikához. Mindenki kedveli Annie-t (Yang Feng angol neve)." Szomorú volt, mikor megtudta, hoy Yang Feng-et letartóztatták. "Felhívtam azokat, akik esetleg tudják, hova vitték őt, de senki nem tudja, hova zárták be."

P. Fitzgerald asszony Írországból Yang Feng másik barátnője. Ő már hat éve ismeri Feng asszonyt. Fitzgerald asszony azt mondta, hogy "meg vagyok döbbenve és nagyon elégedetlen vagyok. Segíteni fogok rajta. Ő egy nagyon kedves, őszinte és barátságos ember."

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo