Észtország: A Fálun Gong megismertetésére szervezett rendezvények leheletnyi tavaszt hozott Tallinn-ba (Fényképek)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2005. április 16-án és 17-én a finn, litván és észt gyakorlók részt vettek egy egészségügyi vásáron Tallinn-ban, Észtország fővárosában. A Fálun Gong öt gyakorlatát mutatták be és beszámoltak azokról az emberi jogi sértésekről, amik alatt a Fálun Gong-gyakorlók szenvednek Kínában.

A gyakorlók a parkban is bemutatták a gyakorlatokat és osztogattak szórólapokat. Április 16-án szeles és felhős volt az idő. Délben azonban kisütött a Nap és az egész város felmelegítette sugaraival. Másnap az idő napos és tavaszias volt. Ezen a rendezvényen a gyakorlók a "Fálun Dáfá útja" című kiállítást mutatták be. Az arra járók érdeklődéssel nézegették meg a képeket és azonnal meg is tanulták a gyakorlatokat. A fényképek azt mutatják meg, hogy hogyan vonzott magához 100 millió embert a gyakorlat 1992. óta és hogy azóta már több, mint 60 országban gyakorolják. A poszterek leleplezték, hogy békésen állnak szembe az üldözéssel a gyakorlók, melyet Csiáng Cö-Min indíttatott 1999-ben. A bántalmazások máig tartanak immár több, mint 1800 dokumentált halálesettel. Az emberjogi szervezetek és aktivisták több, mint 38.000 kínzási és súlyos bántalmazási esetet regisztráltak Fálun Gong-gyakorlók ellen.

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a26160-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo