Finnország: Kemi városban bemutatásra került a Fálun Dáfá a "hókastélyban" (Fényképek)

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Bottnia tengeröblének északi partjánál a Kemi városi építészmérnökök és építészek tudását láthatjuk - egy hókastélyt. A hókastély magas falain belül gyermekeknek és felnőtteknek is egyaránt feledhetetlen élményekben lehet részük. A gyakorlók felvették a kapcsolatot a hókastély felelős vezetőivel, hogy szeretnék a Fálun Gong-ot és annak kegyetlen üldözését a hókastély előtt bemtatni. A vezetőnek nagyon tetszett az ötlet.

Csendesen havazott, mikor a gyakorlók bemutatták a Fálun Gong 5 gyakorlatát a színpadon. Sok szórólapot tudtak elosztogatni. A legtöbb ember már tudott azokról az igazságtalanságokról és brutalitásról, melyekkel a Fálun Gong-gyakorlók már majdnem 6 éve néznek szembe; nyíltan elítélték az üldözést. Egy hölgy azt mondta, hogy a gyakorlatok jót tesznek az embereknek, és hogy még mindig üldözik Kínában. Egy fiú sokáig nézegette a kiállított táblákat, majd azt mondta, hogy helytelen azokat az embereket üldözni, akik hisznek a Fálun Gong-ban.


A világ minden tájáról érkeztek turisták, akik többet akartak megtudni az üldözésről. Egy tv-riporter is eljött a rendezvényre és forgatott egy kisebb dokumentációt a Fálun Gong-ról. Ezt a kisfilmet egész Finnországban lehet majd látni a tv-ben.

Eredeti finn változat: http://fi.clearharmony.net/articles/200502/2445.html

* * *

Here is the article in English language:
http://en.clearharmony.net/articles/a25425-article.html

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo