Magunkat egy művelő mércéjéhez tartani

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(en.minghui.org) A Mester „Treat Master’s Family Members Properly” (Bánjatok megfelelően a Mester családtagjaival) című cikkének és a Minghui „Acting with Righteous Thoughts (with Master’s Comment)” (Őszinte gondolatokkal cselekedni – a Mester megjegyzésével) című vezércikkének a megjelenése óta némely gyakorlók, akik korábban az emberi ragaszkodásokon alapuló szavaikkal és tetteikkel a Mester családtagjainak szoktak hízelegni, az ellenkező végletbe mentek át a Mester családtagjaival való bánásmód kérdésében.


A Mester a Fát tanította nekünk, hogy képessé tegyen minket a művelésben való megemelkedésre. Mindannyian művelők vagyunk, akik az isteniség felé vezető úton járunk. A Fá útmutatását követjük, hogy folyamatosan elengedjük a különböző emberi érzelmeket és emberi ragaszkodásokat, és az emberek megmentésének a folyamatában a beteljesedés felé haladjunk. A Mester nem azt mondta, hogy a családtagjai mind tévedtek volna; Csak bizonyos gyakorlókat javít ki, akik nem úgy csinálnak dolgokat, ahogyan a művelőknek kellene. El kell kerülnünk, hogy nem megfelelő szavakkal és tettekkel nehézségeket okozzunk a Mesternek; ehelyett a Fát a Fából kiindulva kell megértenünk, és a művelők mércéjéhez kell tartanunk magunkat.


Minghui szerkesztőség
2023. október 26.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Forrás: Holding Oneself to a Cultivator’s Standard

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo