Mind a tudományos előrejelzések, mind a próféciák egy küszöbön álló és súlyosabb világjárványra figyelmeztetnek

(Minghui.org) 2020-ban a koronavírus-járvány feldúlta a világot, és a 2021-es új évet már tönkretette a bizonytalanság, mivel új vírusváltozatok jelennek meg szerte a világon. Minden jel, legyen az tudományon vagy prófécián alapuló, a vírus lehetséges halálosabb új hullámára utal. Itt az ideje, hogy lépjünk egyet vissza és gondoljuk át, hogyan maradhatunk biztonságban a világjárvány közepette. Ez a cikk azt célozza meg, hogy történelmi és kulturális perspektívákat nyújtson a koronavírusról, azzal a céllal, hogy segítsen nekünk egy jobb megértést nyerni azokról a kihívásokról, amelyekkel szembesülünk, és megmutassa, hogyan tudunk pozitívan megbirkózni velük.


Új koronavírus változat, nagyon fertőző és „ellenőrzésen kívüli”

2020. december 21-én, a tél első hivatalos napján az északi féltekén Matt Hancock, az Egyesült Királyság egészségügyi államtitkára a koronavírus egy új, ellenőrzésen kívüli törzsére figyelmeztette az embereket. „Az esetek száma abszolút megugrott, így egy hosszú utat kell megtennünk” – jegyezte meg Hancock. „Azt hiszem, nagyon nehéz lesz ellenőrzés alatt tartani.”


Ez körülbelül egy évvel azután történt, hogy a vírust eredetileg Wuhanban (Kína) azonosították. A Kínai Kommunista Párt (KKP) felülről lefelé történő leplezésének és folyamatos dezinformációjának eredményeként a vírus több mint 200 országban és régióban terjedt el, 2020 végéig több mint 84 millió eset és 1,8 millió haláleset következett be. Sokan KKP-vírusnak nevezik a járványt az eredete miatt.


Úgy tűnik azonban, hogy a vírus új erőre tett szert az elmúlt hetekben. Habár több tucat ország vezetett be utazási tilalmat az Egyesült Királyságból, ennek ellenére az új törzs több mint 30 országba belopódzott, beleértve az európai országokat (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország), az összes északi országot, Ázsiát (Kína, Japán, India, Hong Kong), Óceániát (Ausztrália, Új-Zéland), Észak-Amerikát (Egyesült Államok, Kanada) és Dél-Amerikát (Brazília és Chile).


Az új esetek száma az Egyesült Királyságban két alkalommal gyorsult fel: októberben és decemberben


Az alábbi ábrán látható bal oldali grafikon szerint 2020-ban az Egyesült Királyságban az összesítésben szereplő koronavírus-esetek április és október között viszonylag stabilak voltak (május közepéig 250.000, vagy csaknem napi 2000), de további 1,5 millió esetet jelentettek kb. 2,5 hónap alatt október és december között (napi közel 20.000 új esetet). Az esetek száma 2020 decemberétől 2021 januárjáig még gyorsabban növekedett.

null

Koronavírus esetek az Egyesült Királyságban. Balra: Halmozott esetek 2020. január 27. óta. Jobbra: A napi új esetek többször növekedtek 2020 december eleje és 2021 január eleje között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) weboldalának adatai.


Pontosabban a napi új esetek száma (jobb oldali grafikon) szintén általános növekedési tendenciát mutat 2020 decembere és 2021 január eleje között.


A gyorsan növekvő esetek egybeestek az Egyesült Királyság kormányának a KKP-vel való elmélyülő kapcsolataival is.


„Egészen a közelmúltig a Downing Street híresen »Kína legjobb nyugati partnereként« határozta meg magát, és elkötelezte magát a Pekinggel fenntartott kapcsolatok meghirdetett »arany korszakának« fokozása mellett” – számolt be a The Diplomat egy októberi cikkében. Ellentétben a jelenlegi amerikai közigazgatással, amely konkrét intézkedéseket tett a KKP ellen – mint például a bevándorlási politika és a kínai katonai vonatkozású vállalkozásokkal szembeni szankciók –, az Egyesült Királyság kormányának a KKP ellenes kezdeményezései viszonylag korlátozottak.


„Nem mindig tudunk mindenben megegyezni, de alapvetően annyi minden van, amit közösen kell elvégeznünk” – jegyezte meg Caroline Wilson egy interjúban egy magas rangú csúcstalálkozón Sanghajban, 2020 októberében, egy hónappal azután, hogy brit kínai nagykövet lett. Míg sok nyugati ország, köztük az Egyesült Államok, bezárta a Konfuciusz Intézeteket minden kontinensen, Wilson részt vett a Manchester Metropolitan University kínai központjának decemberi wuhani megnyitó ünnepségén. Wilson jelenlétét az ünnepségen a KKP propaganda-erősítője, a Global Times rendkívül megünnepelte, mint az „első nagykövetet egy Öt Szem országból, aki Wuhanba látogatott, annak ellenére, hogy a hírszerző szövetség továbbra is számos kérdésben gyakorolt nyomást, Hongkong ügyeitől kezdve a koronavírusig.”


A KKP-vírusos esetek száma drasztikusan fellendült, először októberben, decemberben pedig újabb hullámmal, amikor az új változat ellenőrzésen kívülre jutott. 2021. január 5-ig az Egyesült Királyságban az új esetek száma naponta 50.000 és 60.000 között volt.


Az Egyesült Királyságnak hat hónapig (2020. január 27-től június 27-ig) tartott a 301.000 eset elérése, de 311.000 új esetet erősítettek meg hat napon belül, 2020. december 29. és 2021. január 3. között. Ezáltal az Egyesült Királyság rendelkezett a legnagyobb számú esettel Európában, ami Boris Johnson miniszterelnököt arra indította, hogy január 4-től legalább február közepéig nemzeti zárlatot vezessen be.


A koronavírus okozta halálozások hirtelen növekedése Németországban

Az adatok azt mutatják, hogy Németország Kína legnagyobb kereskedelmi partnere és technológiai exportőre Európában. Kína szintén Németország legnagyobb kereskedelmi partnere, amely 2017 óta felváltja az Egyesült Államokat. Ez egyedülálló helyzetbe hozta Németországot a KKP növekvő agresszivitásának leküzdésére irányuló erőfeszítéseknek a szempontjából.


„Míg Európa mérlegeli, milyen irányt válasszon Peking növekvő bel- és külföldön tapasztalt agresszivitásával szemben, egyre világosabbá vált, hogy a döntés Berlintől, Kína messze legfontosabb ellenpárjától függ a régióban. Ugyanolyan egyértelmű, hogy Németország gazdasági összefonódása Kínával olyan kiterjedt lett, hogy ennek visszafordítása már nem egy reális lehetőség.” – áll egy szeptemberi Politico-cikkben, amelynek címe: „Hogyan nyitotta meg Németország az ajtót Kínának – és dobta el a kulcsot.”


Október óta Angela Merkel német kancellár azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió egyezzen meg Kínával egy nagyobb kereskedelmi megállapodást illetően. A megállapodást 2020 utolsó heteiben csendesen lezárták, ami akadályozhatja az Egyesült Államok és Európa közös erőfeszítéseit a KKP kihívásainak kezelésében. Ez „egy mindinkább fekete-fehér világban történt, ahol a liberális demokráciák egzisztenciális kihívással néznek szembe a tekintélyelvűek és a populisták részéről” – állt december végén egy Foreign Policy-cikkben: „A történelemkönyvek nem lehetnek barátságosak”.


Október óta a teljes fertőzések és halálozások száma Németországban az egekbe szökött. Amint az az alábbi grafikonon látható, az összes 34.000 koronavírussal összefüggő haláleset közül 16.000 fordult elő december hónapban, és több mint 3600 fordult elő minden héten.

null

A koronavírus okozta heti halálesetek Németországban 2020 augusztusa óta. Adatok az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapjáról.


2020 júniusa és szeptembere között összesen mintegy 1000 ember halt meg koronavírusban Németországban. Mindazonáltal egyedül 2020. december 29-én 1100 német halt meg.


Az üzleti partnerség Németország és a kommunista Kína között az oltóanyagokra is kiterjedt. Kína december 16-án jelentette be, hogy 100 millió oltóanyagot szerez be a német BioNTech-től. „A kommunista Kína nagyon keveset árult el oltóanyag-fejlesztési programjáról a külvilág számára. Végleges jóváhagyás nélkül is több mint egymillió egészségügyi dolgozó és mások, akiket Kínában magas fertőzésveszély fenyeget, kaptak kísérleti oltásokat sürgősségi engedély alapján. De a fejlesztőnek még nyilvánosságra kell hoznia az oltóanyagok hatékonyságát és az esetleges lehetséges mellékhatásokat.” – jelentette ki egy Businesses Insider cikk december 17-én. „Az egészségügyi szakértők azt is megkérdőjelezik, hogy Kína miért használ olyan kiterjedt mértékben kísérleti oltásokat most, hogy a koronavírus kitörése nagyrészt ellenőrzés alatt áll az országban.”


Németországban több mint 130.000 ember kapott oltást 2020 végéig. A német tisztviselőket bírálták, hogy nem vásároltak elegendő adag BioNTech oltóanyagot. Sandra Ciesek, a frankfurti egyetemi kórház Orvosi Virológiai Intézetének igazgatója a terület szakértője. Szerinte még mindig sok ismeretlen dolog létezik a betegségről, például a vírus megváltozhat oly módon, hogy az oltóanyag már nem működik. „Személy szerint nem hiszem, hogy 2021-ben lesz áttörés. Hogy legyen egy tabletta, amelyet a betegség kezdetén beveszel, és amely megakadályozza, hogy súlyosan megbetegedjél – ezt nem hiszem a következő évre.” – mondta egy interjúban a 2020-as év végén.


Fogékonnyá váló fiatalok

Neil Ferguson, a londoni Imperial College professzora és a fertőző betegségek epidemiológusa azt mondta, hogy az új változat hajlik arra, hogy fiatal embereket fertőzzön meg, beleértve a 15 éven aluliakat is. – jelentette a Reuters 2020. december 21-én. Két nappal később egy videóban azt mondta, hogy a viszonylag alacsony fertőzési arányú Dániából származó bizonyítékok alapján „szinte biztos”, hogy az új vírusváltozat elterjedt az európai országok „túlnyomó többségében, ha nem mindegyikben”.


Hasonló sablonokat figyeltek meg más kontinenseken is. Zweli Mukez, a dél-afrikai egészségügyi miniszter december 27-én azt mondta, hogy az országban az összes eset meghaladta az egymilliót, és csak az elmúlt 24 órában több mint 9500 esetet jelentettek. Megerősítette, hogy úgy tűnik, az új vírusváltozat könnyebben megfertőzi a fiatalokat, és szövődményeket okoz.


Yuichiro Hata volt japán közlekedési miniszternek december 24-én influenza- és láztünetei voltak. Miután három nappal később kórházba szállították, koronavírusban hunyt el 53 éves korában, és ezzel a japán parlament első hivatalban levő tagja volt, aki elvesztette az életét a betegség miatt. Tsutomu Hata volt miniszterelnök fia volt.


Az Egyesült Államok sem kivétel. A négyéves Xavier M. Harris december 26-án halt meg New Yorkban, a legfiatalabb áldozattá válva. Luke Letlow (41), az Egyesült Államok képviselőházának megválasztott tagja december 29-én halt meg, mielőtt letette volna az esküt.


Mennyire súlyos a következő hullám?

Mike Ryan, a WHO egészségügyi sürgősségi programjának ügyvezető igazgatója arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány egy „ébresztő”, mondván, hogy „ez nem feltétlenül a nagy esemény. Ha valamit meg kell tanulnunk ebből a világjárványból, az összes tragédiával és veszteséggel együtt, az az, hogy össze kell fognunk a cselekvésünkben. Fel kell készülnünk valamire, ami a jövőben még súlyosabb is lehet.”


Az Egyesült Királyság Egészségügyi Hatósága szerint a mutáns változat akár 70%-kal is fertőzőbb lehet, mint a vírus eredeti törzse. Az amerikai CDC (Centers for Disease Control and Prevention) nyilatkozata szintén úgy vélte, hogy az új törzs „potenciálisan gyorsabban fertőző, mint más terjedőben levő törzsek”.


Tekintettel az új törzsre, az üdülési utazásokkal és egyéb tényezőkkel kombinálva Anthony Fauci, az Egyesült Államok Országos Allergiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója egy január 3-i interjúban azt mondta: „Azt hiszem, éppen el kell fogadnunk, hogy ez még rosszabb lesz.”


Richard Urso, az American Frontline Doctors munkatársa figyelmeztetett az oltóanyagok mellékhatásaira. Carol Karmen, New York-i orvos azt találta, hogy a mellékhatások között szerepelt a hajhullás, a mellkasi fájdalom és egyéb olyan tünetek, amelyek a test minden rendszerét érintik. „Nem tudjuk, hogy némely emberek miért lettek olyan sokkal betegebbek” – mondta az ABC egyik januári interjújában. „Miért vannak az egyik embernek két napig megfázás- vagy influenzaszerű tünetei, a másik pedig az intenzív osztályon van?”


Leckék a történelemből

Bizonyos mértékben az Egyesült Királyságban és Németországban tapasztalt új fertőzési hullám hasonló az 1918-as spanyolnátha helyzetéhez. A két egymást követő hullámban előforduló spanyolnátha 500 millió embert fertőzött meg, a világ népességének körülbelül egyharmadát abban az időben, 20 és 50 millió közötti halálesettel.


Az első hullám 1918 tavaszán következett be, és hasonló volt a szezonális influenzához, a gyógyulás általában néhány nap alatt megtörtént. Amikor 1918 őszén a fertőzőbb hullám támadt, az egészen más volt.


„Az áldozatok néhány órán vagy napon belül meghaltak a tünetek kialakulása után, a bőrük kékre változott, a tüdejük pedig folyadékkal telt meg, ami azt okozta, hogy megfulladtak. Csak egy év alatt, 1918-ban, az átlagos várható élettartam Amerikában egy tucat évvel visszaesett” – áll a History Channel cikkében 2020 májusában.


A koronavírushoz hasonlóan a spanyolnátha új változata néhány hónap alatt elterjedt a világ minden táján, még a távoli területeket is beleértve. Az esetek száma meredeken nőtt. A fiatal és egészséges népesség volt a leginkább veszélyeztetett, sok idős és gyermek maradt felügyelet nélkül.


A próféciák hasonlóságai

Nostradamus francia asztrológus és orvos megjósolta a francia forradalmat, Napóleont, a nácikat, a marxizmust és a 911-es terrorista támadást. Ben Goto japán újságíró és író megállapította, hogy Nostradamus jóslatainak 99%-a pontos volt.


Nostradamus utalt a 2020-as járványra, és azt írta, hogy a következő év pusztítóbb lesz. „A végtelen bánatban elhunyt apák és anyák / Nők a gyászban, a pestis, aki szörnyeteg: / A Nagy nincs többé, az egész világnak vége lesz” - írta a Les Prophéties című könyvében: „Kevés fiatal: félholt segít beindulni.”


Hasonló jóslatok léteztek más kultúrákban is. Abhigya Anand, a koronavírus-járványt előre látó gyermek-asztrológus 2020 novemberében több jövendölést tett. Azt mondta, hogy háborúk, csapások, járványok, gazdasági összeomlás és egyéb katasztrófák lehetnek. Azt is hozzátette, hogy ezek a szerencsétlenségek 2021 februárjáig kiderülnek.


Dato Anthony Cheng, a malajziai jövendölő 14 előrejelzést sorolt fel 2019 végére, ezek közül 13 vált valósággá. Ide tartozik a koronavírus-járvány, a gazdasági visszaesés és a hatalmas munkanélküliség. Ami 2021-et illeti, szerinte az új vírusváltozatok drámai módon megnövelik a fertőzések számát. Vírusok vagy betegségek esetén az embereknek több kihívással kell szembenézniük.


A Dimujingnek, az ősi kínai jóslatok egyikének is hasonló jövendölései voltak. Az azt mondta, hogy sok ember meghal 2020 végén, miközben a helyzet romlani fog 2021-ben – „csak az emberek fele éli túl”, hasonlóan Nostradamus jóslatához.


Megoldás és remény

A fentiek szerint a koronavírus-fertőzések nem véletlenszerűen fordultak elő. Mind az Egyesült Királyságban, mind Németországban a helyzet gyorsan romlott, miután ezek az országok megerősítették a kapcsolataikat a KKP-val.


A vírus a KKP beszivárgását követi


Hasonló sablonokat figyeltek meg 2020-ban is. Mint az első és egyetlen G7-ország, amely együttműködött a KKP-val az Öv és Út Kezdeményezésben (BRI), Olaszországot erősen sújtotta a vírus. Irán a KKP terjeszkedésének kulcsfontosságú központja és stratégiai partnere volt, amelynek fertőzöttségi aránya és halálozása továbbra is magas.


Az Egyesült Államok másrészt jelentős szerepet játszott abban, hogy a KKP globális hatalommá váljon, akaratlanul elősegítve a kommunista ideológiájának a terjesztését. A KKP által leginkább beszivárgott két államot, New Yorkot és Kaliforniát is a legsúlyosabban érintette a vírus. Németország, Franciaország és Spanyolország különböző módokon működött együtt a KKP-val, és súlyosan szenvedett a járványtól. Ezzel szemben Tajvanon végig sokkal kevesebb volt az esetek száma, és nem kellett érvényesítenie az otthon maradás politikáját. Ennek oka az a kemény álláspont lehet, amelyet Tajvan politikai és ideológiai szempontból is képvisel a KKP-val szemben.


Kínában hasonló sablonokat lehetett látni. Például egy nagyvállalat koronavírusos halálesetei alapján, 2020 februárjában az elhunytak 88%-a KKP-tag volt. A halálesetek egyenletesen oszlottak meg a korcsoportok között, közel fele fiatal volt. Egy másik, 2020 márciusában készített elemzésben, a listán szereplő 315 koronavírus áldozat közül több mint 200 a KKP tagja volt. Összességében a KKP tagjai a teljes kínai népességnek csak 6%-át vagy 7%-át teszik ki. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a betegség elsősorban a KKP tagjait célozza meg.


A vírus a kommunista befolyás útját követi. Az Egyesült Államokban a KKP számos területen súlyosan beszivárgott a társadalomba, beleértve a gazdaságot, a hírmédiát, az oktatást és a politikát. A május 1. és november 11. közötti adatok azt mutatják, hogy sok, a szocialista ideológiát szorgalmazó állam halálozási aránya sokkal magasabb, mint a szocializmust ellenző államoké. Különösen: „Red States' Average COVID-19 Death Rate Half of That in Blue States (A vörös államok átlagos COVID-19 halálozási arányának fele a kék államokban).”


Miután 2004 novemberében megjelent a Kilenc kommentár a Kommunista Pártról, több mint 370 millió ember lépett ki a KKP-ból és annak ifjúsági szervezeteiből, a Kommunista Ifjúsági Ligából és a Fiatal Úttörőkből. Kínán kívül, beleértve az Egyesült Államokat is, sokan kezdték megérteni, mi is a KKP valójában, és elkezdték elutasítani a rezsimet.


A hagyományos értékek és a hit ápolása

A hagyományos kínai kultúra több ezer éve alatt az emberek hittek a menny, a föld és az emberiség harmóniájában. Mint ilyenek, tisztelték az istenit, becsben tartották a környezetet és jóindulatot gyakoroltak másokkal szemben. Cserében egészséggel, biztonsággal és jóléttel áldották meg őket az őszinteségük és ártatlanságuk miatt.


De a helyzet megváltozott, miután a KKP évtizedekkel ezelőtt átvette a hatalmat Kínában. Hatalmas propagandakampányok és erőszakos politikai mozgalmak révén a KKP erőszakkal nyomta át a gyűlölet és hazugság kommunista ideológiáját, és majdnem kiirtotta a hagyományos kínai kultúrát.


A KKP által elnyomott csoportok közül a legnagyobb a Fálun Gong, az Őszinteség, Együttérzés, Türelem elvein alapuló meditációs rendszer. A hagyományos kínai értékekkel összhangban a Fálun Gong-gyakorlók ezeket az elveket alkalmazzák mindennapi életükben, hogy jobb állampolgárokká váljanak. De a KKP 1999 júliusa óta brutálisan elnyomja a csoportot, és az elmúlt 21 év során gyakorlók tízmilliói és családjaik szenvednek ettől az erőszakos elnyomástól.


Liu Bowen, a kínai történelem egyik legismertebb prófétája a koronavírus-világjárványt is megjósolta a Taibai-hegyi emlékmű feliratában. Pontosabban azt jósolta, hogy a járvány kitörése 2020 novembere vagy decembere környékén lesz, Hubei tartomány környékén, mielőtt átterjedne más helyekre. Ezek az előrejelzések egybeestek a 2020-as helyzettel. Liu egy kínai szórejtvény révén azt mondta az embereknek, hogy az Őszinteség, Együttérzés, Türelem elveinek követésével a katasztrófában áldásra tehet szert az ember. Hasonlóképpen Abhigya Anand is hangsúlyozza a hit fontosságát.


Nostradamus megemlítette a jóslatában, hogy Marx (Mars) doktrínái uralnák a világot az emberek jobb életének biztosítása jegyében, ami hasonló a KKP globális befolyásához, a kommunista ideológiájához.


Mindannyian sokat tanultunk a koronavírus-világjárványból, és a KKP veszélye egyre nyilvánvalóbbá vált. Robert Jastrow amerikai csillagász és bolygófizikus egyszer azt mondta: „A tudós számára, aki az ész hatalmába vetett hitében élt, a történet rossz álomként fejeződik be. Megmászta a tudatlanság hegyét; épp azon van, hogy meghódítsa a legmagasabb csúcsot; amint áthúzza magát az utolsó sziklán, teológusok tömege fogadja, akik évszázadok óta ott ülnek.”


Őszintén reméljük, hogy több ember fogja követni a lelkiismeretét, és magáévá teszi a hitet és a hagyományos értékeket, ha szembesül ezekkel a kihívásokkal, úgy, hogy mindenkit egészséggel és biztonsággal áldhassanak meg.


Forrás: Scientific Prediction and Prophecy Both Warn of An Imminent and More Severe Pandemic