Hejlungcsiang hatóságai arra próbálják rákényszeríteni a gyakorlókat, hogy adják fel hitüket

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.Minghui.org) 2020 augusztusa óta a Hejlungcsiang tartománybeli Csienszancsiang hatóságai olyan Fálun Dáfá-gyakorlókat [1] zaklatnak a „Zero-out (Egy sem maradhat) kampány” keretében, akik a „fekete listájukon” szerepelnek.

A Csiencsin mezőgazdasági vállalatnál, a csienszancsiangi állami vállalatok egyikében nyolc gyakorlót azzal fenyegettek meg, hogy megvonják az öregségi nyugdíjukat, a gyerekeiket elbocsátják a munkahelyükről, és az unokáikat kitiltják a középiskolából. Két olyan gyakorlót is, akik nem a környéken élnek, felkerestek és megfenyegettek a tisztviselők.


Tisztviselő: „Sok lehetőségünk van arra, hogy elbánjunk veled”

Augusztus 30-án a Kínai Kommunista Párt (KKP) több tisztviselője felkereste Liu Sijing Fálun Dáfá-gyakorlót. Azt követelték Liutól, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, hogy nem gyakorolja többé a Fálun Dáfát. Liu ezt határozottan visszautasította. Amikor másnap és a rákövetkező napon visszatértek, Liu nem volt hajlandó kinyitni nekik az ajtót. A tisztviselők ezért megszakították Liu lakásának az áram- és vízellátását.

Néhány nappal később még egyszer eljöttek, és ugyanazt a követelményt állították fel. Megfenyegették: „Ha vonakodsz aláírni a dokumentumot, csak telefonálnunk kell, és a lányod elveszíti a munkahelyét. Az öregségi nyugdíjadat is zárolhatjuk. Sok lehetőségünk van, hogy elbánjunk veled.”


Szomszéd: „A Fálun Dáfá-gyakorlók mind jó emberek”

Hat autóval több mint egy tucat ember jelent meg Jü Szungcsia lakása előtt szeptember 3-án reggel. Az egyik tisztviselő azt mondta: „A mi feladatunk az, hogy garanciális nyilatkozatokat írassunk alá veled, hogy lemondasz a Fálun Dáfáról, és mi videofelvételt készítünk róla. Nekem mindegy, hogy azután továbbra is gyakorlod a Fálun Dáfát az otthonodban. Mihelyt ez megtörténik, többé nem vagyunk nyomás alatt. Különben újra és újra el kell jönnünk hozzád.”

Jü megpróbálta elmagyarázni nekik, hogyan is áll mindez a Fálun Dáfával, de vonakodtak meghallgatni. Egy szomszéd átjött, és megrótta a tisztviselőket. „Jü jó ember. A Fálun Dáfá-gyakorlók mind jó emberek. Ti emberek egyszerűen lehetetlenek vagytok. Ha valaki mást fenyegetnének meg ilyen sokan közületek, halálra rémülne.”


Fizetés nélküli felfüggesztés

Lu Csuan’kang a Csiencsin mezőgazdasági vállalat kórházában dolgozik. Szeptember 7-én a kórházigazgató irodájába hívták. Csou Venko, a kórház párttitkára azt mondta neki: „Köteles vagy egy garanciális nyilatkozatot megírni és aláírni, és lefényképeztetni magad. Ha aláírod a nyilatkozatot, akkor a nevedet törlik a listáról, és többé nem akadályozzák meg a gyermekeidet abban, hogy iskolába járjanak, vagy katonai szolgálatot teljesítsenek. Ha nem teszed meg, akkor a jövőben még csak vonatra sem ülhetsz, vagy repülővel sem utazhatsz. A gyermekeid lesznek a kezesek.”

Csou azt is mondta Lúnak, hogy a KKP vissza fogja tartani Csou és a kórházigazgató fizetésének egy részét, és ráadásul a munkájukat is elveszíthetik, ha vonakodik együttműködni. Szeptember 30. és október 10. között Lút többször is felszólították, hogy írja alá a garanciális nyilatkozatot, és ő minden alkalommal megtagadta.

Október 14-én közölték Lúval, hogy fizetés nélkül felfüggesztik az állásából. Lu tiltakozott: „Ez üldözés, és a lelkiismeret ellen szól. Nem szegtem meg egy törvényt sem. Panaszt akarok benyújtani.” Lu családjának két hónapos határidőt szabtak ki arra, hogy meggyőzzék, hogy adja fel a hitét, vagy súlyosabb következményekkel kell szembenéznie.


A férjét felfüggesztették, a lányát elbocsátás fenyegeti

Csiang Hszinpo tavaly ideiglenesen Santung tartományba költözött, hogy a lányánál lakjon, aki befejezte a tanulmányát és ott kapott munkát. Október 3-án Csiang férje és testvére 3000 km-t tett meg Santungba a Csiencsin mezőgazdasági vállalat KKP-tisztviselőinek az utasítására, hogy felszólítsák Csiangot a garanciális nyilatkozatok aláírására. Miután Csiang megtagadta, a tisztviselők felfüggesztették a férjét a Csiencsin Mezőgazdasági Iskolában végzett munkájából. Csiang lányának a munkahelyére is küldtek egy levelet, amelyben megfenyegették, hogy elbocsátják a munkahelyéről.

Csiangot már kétszer ítélték börtönbüntetésre a Fálun Dáfában való hite miatt, összesen hét évre. Kétszer pedig agymosó központokba küldték.


Családtagot fenyegetnek meg a munkahelye elvesztésével

Liu Jüancseng nyugdíjas asszony. Korábban a Csiencsin Mezőgazdasági Kórházban dolgozott. Szeptember 8-án felhívta a fia, aki egy másik városban dolgozik a kormánynál. A Csiencsin Mezőgazdasági Kórház KKP-tisztviselőinek egy üzenetét továbbította: „Liu asszonynak el kell mennie a kórházba, hogy aláírjon egy garanciális nyilatkozatot, hogy többé nem gyakorolja a Fálun Dáfát. Ezt videóra kell rögzíteni. Ha megtagadja, többé nem fogja megkapni a nyugdíját. Ezenkívül Ön [utalás Liu fiára] elveszítheti az állását, mint kormányzati alkalmazott, és a fiának [utalás Liu unokájára] megtiltják, hogy felsőfokú iskolába járjon vagy belépjen a hadseregbe.”

A telefonhívás után Liu fia heves esőzésben 1500 kilométert vezetett hazafelé az anyjához, és megpróbálta meggyőzni, hogy adja fel a Fálun Dáfába vetett hitét, pedig nagyon jól tudta, hogy mennyi előnye származott a Fálun Dáfából.

Egy másik gyakorlónő, Pan Suzsung a lányával és a vejével él együtt. Október 10-én a lánya munkahelyéről két tisztviselő jött hozzá, és felszólították, hogy írja alá a garanciális nyilatkozatokat. Amikor Pan visszautasította, azzal fenyegetőztek: „Mind a lányodnak, mind a vejednek jó munkahelye van. Ha nem írod alá a nyilatkozatokat, elveszíthetik a munkahelyüket.” Pan teljes családját erősen megkárosította az üldözés.

Egy korábbi alkalmazott, Li Csangping néhány évvel ezelőtt Szecsuán tartományba költözött. A Csiencsin mezőgazdasági vállalat tisztviselői azonban embereket küldtek Szecsuánba a lakásához, akiknek meg kellett próbálniuk aláíratni vele a garanciális nyilatkozatokat.

A 82 éves Sao Ajcsun nagyon egészséges és önálló volt, mióta Fálun Dáfát gyakorol. A KKP-tisztviselők fenyegetései miatt azonban a gyermekei és az unokái arra kényszerítették, hogy írja alá a garanciális nyilatkozatot. Sao később ezt nagyon megbánta és érvénytelennek nyilvánította az általa aláírt garanciális nyilatkozatot.


[1] A Fálun Dáfá, más néven Fálun Gong, egy buddhista önművelési módszer. Li Hongzhi mester 1992-ben vezette be Kínában, ami gyorsan elterjedt. Sokan képesek voltak javítani erkölcsükön és egészségükön azáltal, hogy e gyakorlat tanításaihoz - az őszinteség, jószívűség és türelem alapelveihez - igazodtak. A művelési útvonal gyakorlóit 1999. július 20-a óta az akkori pártfőnök Jiang Zemin parancsára üldözik Kínában. Ő a legfőbb felelőse a Fálun Dáfá-gyakorlók ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeknek.

Forrás: Heilongjiangs Behörden versuchen, Praktizierende zur Aufgabe ihres Glaubens zu zwingen

Kép: Mark Buckawicki
Jogok

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo