Egyszer a kínai diktatúra is véget ér...

A kommunista Kínában az emberek gyerekkoruktól azt tanulják, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) az „anyja” a kínai népnek, és hogy úgy kell „szeretni a pártot és az országot”, ahogy az igazi szüleiket szeretik.

 

A legtöbb kínai gondolataiban Kína és a Kínai Kommunista Párt egy és ugyanaz. A KKP kihasználja az erős patriotizmus érzését, hogy fenntartsa az uralkodását.

 

Például, mikor egy nyugati ország valamiért kritizálja a KKP-t, a párt gyorsan azt állítja, hogy „a nyugati imperializmus sosem hagyja abba, hogy megpróbáljon megsemmisíteni minket”. Aztán ez fanatikus szóbeli visszaélés hullámait idézi elő a mérges követőinél, akik hiszik, hogy ez az egyetlen út számukra, hogy kifejezzék a „méltóságukat” és a „nemzeti meggyőződésüket”.

 

Másik oldalról, ha a kínai ember mégis a hangot ad azon véleményének, ami a KKP-nek nem tetszik, akkor az hazaárulónak fogják tekinteni, és eszement büntetésekkel néz szembe.

 

A továbbiakban néhány példa olvasható.

 

A „szélsőjobboldali” Chu Anping

Chu Anping egy híres tudós, liberális újságíró és kommentátor volt Kína köztársasági korszakában. A Gudangming Daily szerkesztőjeként dolgozott, miután a KKP átvette, de 1957-ben áldozatul esett a tisztogatásnak, miután kritikus kommenteket készített a KKP irányításának téves magatartásáról az anti-jobboldali kampány előtt, amelynek a célja megsemmisíteni az értelmiségieket, akik nem mutatnak elég lojalitást a KKP felé.

 

Chu a KKP hatalomra kerülése előtt ezt írta az egyik cikkében:

 

Hogy őszinte legyek, a nemzeti párt uralkodása alatti szabadság időszakában, még mindig probléma a „több” vagy „kevesebb”, de ha a kommunista párt lenne hivatalban, a „van neki” vagy „nincs semmije” lenne a probléma.

 

Valójában, a kommunista pártot egyáltalán nem érdekli az alkotmány. Amit ténylegesen akar, kibővíteni a hadsereget és a területet.

 

A kommunisták számára csak „ellenség” és a „mi” létezik. Csak azokat fogják elfogadni, akik követik őket, és akik nem, azokra ellenségként gondolnak. Nincs emberség vagy barátság a kommunistáknál.

 

Amíg a kommunista rezsim alatt dolgozott, Chu kritizálta a KKP autokraták működését, és úgy jellemezte Kínát, mint egy „pártbirodalmat”, amely feldühítette a KKP felső vezetőit. 1957-ben „szélsőjobboldalinak” minősítették, megbüntették és eltiltották a közélettől.

 

Chu újabb üldözéstől is szenvedett a „kulturális forradalom” alatt, és 1966 szeptemberében eltűnt. Senki sem tudja, mi történt vele pontosan, habár néhányan állították, hogy öngyilkosságot követett el.

 

A tragikus életű Qu Xiao

Qi Xiao-nak, a KKP rezsim általi három legjobban népszerűsített ékesszóló szónoka közül az egyiknek, tragikus élete volt.

 

Az apját halálra zúzta egy szovjet teherautó 1951-ben, mikor ő 19 éves volt. Aztán 1957-ben áldozatul esett a tisztogatásnak „jobboldaliként”, mert azzal gyanúsították, hogy szovjetellenes lett az apja halála miatt. Kényszermunkatáborba vitték 1958-ban, és 1961-ben szabadon engedték. Miután 1966-ban elkezdődött a kulturális forradalom, 1968-ban letartóztatták és 20 évre elítélték „ellenforradalmi” kommentek készítéséért. 1979-ben szabadult.

 

Ilyen igazságtalanságok, és a szabadságának évtizedekig tartó elvesztése ellenére, Qu Xiao nem vette észre, hogy szenvedésének a gyökere a KKP volt, és továbbra is hitt a hazugságaiban és a propagandájában.

 

Észrevették, hogy tehetséges nyilvános szónok, ezért a KKP besorozta, hogy dolgozzon a propaganda részlegénél 1985-ben, és elrendezte számára, hogy a KKP-t dicsérő beszédeket tartson 2 500 megmozduláson, hogy a párt befolyása alá vonja a fiatalokat.

 

Az 1980-as évek végén a KKP elküldte Qu Xiaot az USA-ban, hogy beszéljen a külföldön tanuló kínai diákokkal. A KKP célja az volt, hogy hazaszeretetre ösztönözze őket és megerősítse a párthoz való hűségüket.

 

Wang Rongzu professzort, egy a kommunizmust támogató történészt meghívták, hogy először beszéljen Qu Xiao USA turnéján.

 

Ahogy mindig, Qu Xiao tartott egy megérintő és érzelmes előadást a tragikus életének fordulatairól, különösen a rácsok mögötti szenvedésének éveiről. Könnyek szaladtak le az arcán, ahogy visszaemlékezett a legfájdalmasabb pillanatokra.

 

De végül hirtelen változtatott a hangszínén, és buzgó lelkesedéssel kijelentette: „A kommunista párt a mi drága anyánk. Még ha egy anya rosszul is bánik a gyerekeivel, hogy lehetne, hogy a gyerek nem szereti többé az anyját? Sosem kellene bosszúszomjat táplálni a párt felé.”

 

Az ilyen elbeszéléseket kétség kívül hangos tapssal üdvözölték Kínában, de nagyon rosszul sült el a dolog az USA-ban. Ahogy Qu Xiao befejezte, a tajvani Wang professzor felállt, és azt mondta: „Mélyen felháborít és nagyon mérges vagyok, hogy egy ilyen fiatal tudóst 14 évig, ok nélkül bebörtönöztek!”

 

„Olvastam hasonló jelentéseket, mikor Tajvanban voltam, de semmi sem olyan rossz, semmi sem olyan valóságos, mint amit most hallottam. Nagyon mérges lettem, hogy megtudtam, a KKP így bánik a népével.”

 

„A kommunista párt egy anya? Hogyan kínozhatja egy anya a gyermekét ilyen hosszan? Még a legrosszabb mostohaanya sem lenne ennyire kegyetlen. Hogyan várhatja el a párt még mindig, hogy a bántalmazott gyerekei hűségesek legyenek hozzá?!” – folytatta Wang professzor, figyelmen kívül hagyva, hogy valaki megpróbálta leállítani. „Bármelyik civilizált társadalomban, amit tesznek, azt a törvény bünteti!”

 

Attól félve, hogy a beszédei nagyon visszafelé sülnének el az USA-ban, Qu Xiao törölte a fennmaradó felszólalásokat. Miután visszament Kínába, abbahagyta a közéleti tevékenységekben való részvételt. Nem sokkal azután agytumora lett és elvesztette a beszédkészségét. 2003-ban hunyt el.

 

Ne teregesd ki a szennyest!”

A KKP mindig eltúlozza a „jó cselekedeteit”, és elismerteti magát bármilyen teljesítményért, amelyet az emberek tesznek meg. Ha valami nem megy jól, megpróbál bűnbakot találni és elhallgattatni az embereket. Mondván ne teregessék ki Kína szennyesét nyilvánosan, emlékeztetve mindenkit, hogy a rossz híreket sem kellene a családon kívül terjeszteni.

 

De az igazságra előbb vagy utóbb, mindig fény derül, és egyre több ember készül beszélni az igazságról, a KKP szorítása ellenére.

 

Fang Fang (Wang Fang) egy jól ismert író Kínában, aki az utóbbi időben nemzetközi figyelmet kapott a napi beszámolóinak köszönhetően a közösségi médiában arról, mi történt Vuhanban a lezárás alatt. A naplóbejegyzéseiben leírta a helyiek félelmeit, frusztrációját, nehézségeit és törekvéseit, de néhány negatív megjegyzést is fűzött a KKP bürokráciájáról a koronavírus kitörésének kezeléséről.

 

Még ha Fang Fang nem is mondta, hogy a KKP kegyetlen és nem kérdőjelezte meg a totalitarizmusát, ami a járvány kiváltó oka. Válaszul sok „hazafias” netes felhasználó kritikájának célpontjaként találta magát, akik „hazugnak” és „árulónak” nevezték, mert „kiteregette a szennyesüket a nyilvánosságnak.”

 

Ez nagyon hasonlít arra, ami Borisz Paszternákkal történt, aki a Zsivágó doktor című regényt írta. A könyvben Paszternák a fő eseményeket az oroszországi októberi forradalom köré felépítve, egy humanista szemszögből ábrázolja.

 

Miután 1958-ban bejelentették, hogy Paszternák megnyerte a Nobel-díjat, az egykori Szovjetunió propaganda osztálya elindított ellene egy támadást, azzal vádolva, hogy aláásta a „vörös forradalmat” és örömöt szerzett a Szovjetunió ellenségeinek. A Zsivágó doktort először egy nyugati kiadó jelentette meg. Ez volt az első könyv, amit a rezsim politikai okokból betiltott.

 

A politikai tisztogatás súlyos károkat okozott az egészségében, és Paszternák két évvel később tüdőrákban halt meg. Az egyik utolsó versében ezt írta: „Elveszve, mint egy bebörtönzött fenevad… Igazán annyira szennyezett vagyok, gonosztevő, gyilkos is?...... Hiszem, hogy a nap közel, mikor a jó szív felülmúlja a haragot és a hitványságot – még itt is.”

 

Egy KKP nélküli Kína

Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a kommunizmus Kelet-Európában és a Szovjetunióban szétesett, jelezve a hidegháború végét, és a nemzetközi kommunista mozgalom teljes vereségét. A kelet-európai országok, Oroszország és a Független Államok Közössége (FÁK) állítják, miután kivágták a kommunizmus rosszindulatú daganatát, hogy egy új korszakba léptek, amely átfogja a szabadságot és az emberiességet.

 

Az egykori Szovjetunió békés szétesése megmutatta a világnak, hogy az új korszak, ami a szabadságon és az emberségen alapszik, csak a kommunista párt autokratikus uralma nélkül lehetséges. Ezért csak a Kínai Kommunista Párt szétesése által élvezheti a kínai nép az igazi szabadságot, az alapvető emberi jogokat és a boldogságot.

 

A nemzetközi közösség és a kínai emberek gyors felébredésére tekintettel, nincs túl messze az a nap. Az embereknek készen kell állniuk erre, és a legjobb módja az új Kína üdvözölésének, hogy teljes mértékben megszakítják a kapcsolatot a kegyetlen és megtévesztő KKP-vel.

 

Forrás: A New China Is Only Possible with the Demise of the CCP