Élj úgy, hogy ne legyen mit megbánnod!

Kína 5 000 éves civilizációján keresztül a Mennybe és istenekbe vetett hit, valamint hogy a jó el fogja nyerni a jutalmát és a gonosz megkapja méltó büntetését, mélyen az beleivódott az emberekbe.

 

Generációról generációra, a felmenők végtelen történeteket meséltek, hogy elmagyarázzák az ok-okozati összefüggést. Az embereket akarták emlékeztetni, hogy ne hagyják figyelmen kívül a lelkiismeretüket, és ne menjenek az erkölcsi értékeik ellen a személyes nyereség reményében, mert a Menny előbb vagy utóbb tetteiknek megfelelően meg fogja őket büntetni.

 

Az alábbi történet emlékeztet minket, hogy nem lehetséges rendbe hozni a rossz cselekedeteinket a halál után. Fontos, hogy értékeljük az életet, amit kaptunk, és mindig legyünk jók, amennyire csak tudunk.

 

***

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy tudós, aki mindig szellemet akart látni, de sosem sikerült neki.

 

Egyszer egy, az égen függő, gyönyörű holdas, tiszta éjszakán a tudós megparancsolta a szolgájának, hogy hozzon neki egy kancsó bort a temetőbe. Körbenézett és kiabált: „Annyira unalmas egyedül inni egy ilyen szép éjjelen. Barátaim az alvilágban, érdekelne valakit, hogy igyon velem?”

 

Nem sokkal később mormogást hallott, és valamivel távolabb árnyékos szellemeket látott. Tizenhárman voltak.

 

Egy nagy tálba bort töltött, és kitette közé és a szellemek közé, akik azonnal lehajoltak, hogy belélegezzék a felajánlást. Egyiküknek annyira tetszett, hogy kért még.

 

Ahogy még töltött nekik bort, a tudós megkérdezte: „Miért nem születtetek újjá?”

 

Az egyik szellem válaszolt: „Azok közülünk, akik még mindig jó karmával rendelkeznek, újjá fognak születni, miközben ha valaki a legrosszabb bűntettekben vétkes, a pokolba fog menni. Tizenhármunk közül négyen remélik, hogy emberként születik újjá, míg a másik kilenc nem lesz képes rá. Meg kell fizetniük a múltban elkövetett bűnös tetteikért.”

 

„Miért nem bánjátok meg a rossz tetteiteket, hogy nem kelljen a pokolba mennetek?” – kérdezte a tudós.

 

„Csak addig tudod megbánni, amíg még élsz” – mondta a szellem. „Nincs rá mód, hogy a halál után megbánhasd.”

 

Mikor a kancsó kiürült, a tudós feltartotta, hogy megmutassa a szellemeknek, mind elfogyott a bor.

 

Ahogy a szellemek elkezdtek eltámolyogni, az egyikük megfordult és azt mondta: „Éhes szellemekként semmink sincs, így nem tudunk fizetni a borért, amit kedvesen felajánlottál nekünk. Csak egy kedves figyelmeztetést tudok adni neked: ’A megbánás csak addig működik, míg élsz.’” Aztán ez a szellem is eltűnt.

 

Forrás: Be Good Before It’s Too late