Kínában a börtönbüntetés, akár halállal is végződhet – sűrűbben, mint gondolnánk

A 47 éves Kong Hungyun asszony, Hebei tartományi Baoding városi lakos 2019. március 8-án kómába esett, míg a Baoding fogolytáborban tartották a Fálun Gong gyakorlása miatt.

 

Három nappal később a családja beleegyezése nélkül gégemetszést csináltak rajta. Sosem nyerte vissza az eszméletét, és június 12-én elhunyt.

 

Kong Hongyun 2019. június 12-én meghalt a Fálun Gong gyakorlása miatt.

 

A Fálun Gong, más néven Fálun Dáfá egy meditációs rendszer, amely öt könnyed mozdulatsorból és az őszinteség, jószívűség, tolerancia alapelvek követéséből áll. Mivel a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1999 júliusa óta üldözi a gyakorlatot, nagyon sok gyakorlót tartanak fogva, kínoznak és kínoztak halálra.

 

Az üldözés kegyetlensége

Kong legutóbbi, egyben a 11. letartóztatása 2019. január 2-án történt, miután feljelentették, mert beszélt egy fiatal nőnek a Fálun Gongról. Az ügynökök Hepingli rendőrállomásról letartóztatták és elvitték a Baoding fogolytáborba.

 

A Lianchi ügyész március 8-án, pénteken kapcsolatba lépett az ügyvédjével, kérve őt, hogy jöjjön Kong családtagjaival a következő hétfőn, hogy megcsinálják a papírmunkát az orvosi okból történő óvadékhoz. Mikor az ügyvéd és Kong édesanyja megérkezett március 11-én, hétfőn, azt mondták nekik, hogy nem lesz többé óvadékra lehetőség Kong számára.

 

Az ügyvéd megkérdezte, miért változtatta meg hirtelen az ügyész a döntését. Egy hivatalnok azt mondta, hogy hozhatnak többé óvadéki döntést Kong esetében.

 

Az ügyvéd ezt követően elment a fogolytáborba, de azt mondták neki, hogy Kong kórházba került.

 

Azt mondták, hogy Kongot március 8-án elvitték a Baoding 1. számú kórházba. Az orvos az állapota alapján kórházi ápolást javasolt, de a fogolytábor hivatalnokai a vizsgálat után visszavitték. Mivel Kong eszméletlen maradt, a hivatalnokok március 10-én visszavitték a kórházba. Miután az orvos bevallotta, hogy életveszélyes állapotban van, a fogolytábor igazgatóhelyettese aláírt egy hozzájárulást, hogy a család beleegyezése nélkül engedélyezi a gégemetszést.

 

Kongnak ezután ventillátorra volt szüksége, hogy lélegezni tudjon. Miután ismételten kérte az orvos, a fogolytábor hivatalnokai értesítették a családját. Mikor Kong családja kérdezte, mi történt, egy tiszt azt állította, hogy Kong kétszer összeesett. Civil ruhás rendőrök figyeltek az intenzív osztály közelében, ahol az utolsó napjaiban volt.

 

Miután Kong családja június 12-én reggel kapott egy újabb telefonhívást, 8 órakor megérkeztek a kórházba, és Kong akkor már nem lélegzett.

 

A család összeomlott.

 

A család tisztességtelen eljárást gyanít

Kong egészséges volt, mielőtt utoljára letartóztatták. Kisvállalkozást vezetett, és probléma nélkül kb. 14 kg árut tudott fel- és levinni a lépcsőn. De az egészsége gyorsan romlott, míg fogva tartották.

 

Mikor a családtagjai érdeklődtek a gégemetszésről, az orvos azt mondta, hogy a légzési nehézségek miatt szükséges volt. Kérték, hogy vizsgálják meg a felügyeleti videókat a fogolytáborban, de elutasították a kérésüket.

 

Mikor az ügyvéd 2019. február elején találkozott Konggal, éhségsztrájkolt, de jól nézett ki és hangosan mondta: „A Fálun Dáfá jó!”. A következő látogatás alatt február 26-án két fogoly hozta ki, és azt mondták, hogy két nappal azelőtt elkezdett enni. Két hét múlva, március 8-án azonban kómába esett, és sosem nyerte vissza az eszméletét.

 

Számos korábbi letartóztatás

Kong 2007-ben kezdte el gyakorolni a Fálun Gongot, és azóta az utolsó letartóztatását megelőzően 10 alkalommal tartották fogva.

 

Az első letartóztatása 2008. március 13-án történt, mikor beszélt valakinek a Fálun Gongról. Az ügynökök a Yimian rendőrállomásról letartóztatták, és 3 év börtönbüntetésre ítélték.

 

Hat tiszt a Xiantai rendőrállomásról 2011. szeptember 9-én az otthonában tartóztatta le, és 15 napig tartották bezárva.

 

2013 márciusában Kongot a Hancun rendőrállomáson tartották 7 napig.

 

A negyedik fogva tartása 2012. május 17-én történt, és csak 5 nappal később engedték szabadon.

 

2012. szeptember 8-án tartóztatták le ötödik alkalommal a Xiantai rendőrállomás által. A rendőrök tervezték, hogy elviszik a fogolytáborba, de szabadon kellett engedniük, mivel a rossz egészségi állapota miatt megtagadták a felvételét.

 

Kong hatodik bezárása 2012. október 29-én, este történt. A rendőrség először elvitte a Xiantai rendőrállomásra, aztán a Hanbei rendőrállomásra, ahol egy éjszakát tartották. Azután két napig a Kangzhuang agymosó központban tartották, ahol elektromos botokkal sokkolták.

 

Kongot 2013. május 17-én tartóztatták le 7. alkalommal. A családtagjai értesítése nélkül a rendőrség a Baoding fogolytáborban tartotta 5 napig.

 

Kong 8. letartóztatása 2013. december 15-én történt, mikor Kong beszélt valakinek a Fálun Gongról. Huang Jianliang, a Tanghu rendőrállomás igazgatója sokkolta a fejét és a karjait elektromos botokkal, és rugdosta. Ezután elszállították egy fogolytáborba, ahol Kong éhségsztrájkba kezdett tiltakozásul. Miután a családja december 20-án kérvényezte a szabadon bocsátását, Kong hazatért.

 

Második börtönbüntetése alatt keményen gyógyszerezték

Kongot a 9. alkalommal 2014. január 4-én tartóztatták le, mikor beszélt valakinek egy parkban a Fálun Gong üldözéséről.

 

Mikor 20 nappal később az ügyvédje meglátogatta a Baoding fogolytáborban, Kong az éhségsztrájkja ellenére jó szellemi állapotban volt. Mikor az ügyvéd újra meglátogatta egy hónappal később, elmondta, hogy sokat változott: kábultnak tűnt és emlékezetkiesése volt.

 

Ez egyezett Kong személyes beszámolójával azzal kapcsolatban, hogy bedrogozták. Egy cikkben, melyet 2018 októberében nyújtott be a Minghuinak, részletezte a fogolytáborban elszenvedett visszaéléseket. Mivel megtagadta a kézi munkát, megverték a foglyok, és éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon. Az őrök megparancsolták a raboknak, hogy kényszer-etessék és kínozzák.

 

„Később észrevettem, hogy a lábaim nem működnek, és emlékezetkiesésem is volt” – írta Kong a cikkben. Gyanította, hogy az őrök idegkárosító drogokkal kényszer-etették. Még miután egyedül evett, akkor is érezte, romlott a memóriavesztése. „Ez olyasmi volt, ami sosem fordult elő velem azelőtt, még az első bebörtönzésem alatt sem.” – tette hozzá.

 

Kongot később 4 évre elítélték a Shijiazhuang börtönben.

 

Nemsokkal ezután szabadon engedték a börtönből. 2018-ban újra letartóztatták, amit három nap bezárás követett. Ez volt a 10. fogva tartása.

 

Fő felelős személy: Liu Xian, a Baoding fogolytábor vezetője +86-18633623999

 

Kapcsolódó jelentések:

 

Forrás: Twice Imprisoned Woman Dies during Her 11th Detention for Practicing Falun Gong