Aktívan tenni a Kínában zajló borzalmak felszámolásáért

A svéd Fálun Gong gyakorlók Stockholm belvárosában tartott figyelem felkeltő demonstrációjuk többek között felkeltette egy helyi emberi jogi aktivista érdeklődését.

 

A rendezvényen éppen bemutatták a gyakorlatokat és felhívták a figyelmet a Kínában tartó üldözésre, amikor az emberi jogi aktivista közeledett feléjük és azt mondta: „Ismerem a Fálun Gong Kínában zajló üldözését, és figyelemmel kísérem a problémát.”

 

Az aktivista elmondta, részt fog venni márciusban egy emberi jogi kongresszuson, és a Fálun Gong üldözése egy fontos napirendi pont. Vett néhány anyagot a gyakorlóktól, és azt mondta: „Harcolni fogunk veletek!”

 

A járókelők még több információ után érdeklődnek a Fálun Gong Stockholm belvárosában.

 

Egy idősebb svéd férfi elmondta, hogy a meditáció nagyon békésnek tűnik. „A Kínai Kommunista Párt őrült! Egyébként hogyan üldözhetne ilyen jó embereket ilyen régóta? Jó munkát végeztek. Isten áldjon meg benneteket!”

 

Egy másik férfi sok kérdéssel jött. Nem hitte el, hogy Kínának hiányosságai vannak az emberi jogok és vallásszabadság terén, különösen mivel a fivére, aki több mint egy évtizedig üzletelt Kínában, az ellenkezőjét mondta neki. A gyakorló megosztotta vele, mi is az a Fálun Gong, és hogy sajnálatosan milyen sok bizonyíték van az üldözés alátámasztására.

 

„Ez szörnyűséges! Az ilyen dolgok elképzelhetetlenek!” – mondta. „Most már értem, és tudom, mit kell tennem a jövőben.” Megköszönte a gyakorlónak a tájékoztatást, és magával vitt néhány szórólapot.

 

Forrás: Sweden: Human Rights Activist and Others Stand with Falun Gong