Vélemény: „A kommunizmus megsemmisíti a kultúrát”

Párizs történelmi jelentőségű az emberi jogok történelmében. Hetven évvel ezelőtt, 1948. december 10-én az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát Párizsban, a Palais de Chaillotban fogadta el.

 

Hetven évvel később, ugyanezen a napon, az Emberi Jogok Világnapja alkalmából a Fálun Gong gyakorlók békésen demonstráltak. Céljuk, a fagyban tartott demonstrációval, hogy felhívják a figyelmet a Fálun Gong meditációs gyakorlat Kínában tartó üldözésére. A békés demonstráció hatására sokan megálltak, hogy aláírja a petíciót, és ezzel felszólítsanak az üldözés befejezésére.

 

Mióta a Kínai Kommunista Párt 1999 júliusában elkezdte üldözni a Fálun Gongot, a gyakorlók a világ minden táján a gyakorlatok bemutatásával igyekeznek felhívni a figyelmet a kegyetlen üldözésre.

 

A turisták a Fálun Gongról olvasnak Párizsban, az Emberi Jogok terén.

 

A kommunizmus megsemmisíti az igazi kultúrát

Alexis és Simone Solovieff

 

Simone és férje, Alexis Solovieff az Emberi Jogok tere közelében, mikor észrevették sétáltak, ahol a gyakorlatokat bemutatója tartott. Megálltak és megtanulták az ülő meditációt.

 

Simone, egykori spanyoltanár elmondta: „Az üldözés ellen vagyok. Az olyan politikai rendszerek, mint a kommunizmus, szocializmus és fasizmus megsemmisítik az emberi kultúrát. Fájdalmas látnom, hogy az emberek elveszítik az életüket a politika miatt.”

 

Hiszi, hogy egy nap senki se fogja követni a kommunista ideológiát. Érzi, hogy az internet miatt a Fálun Gong gyakorlók üldözéséről szóló hírek gyorsan fognak terjedni az egész világon.

 

Alexis Solovieff mérnök. Elmondta, hogy nagyon békésen érezte magát, mikor az ülő meditációt végezte. A hangok körülötte olyanok voltak, mint egy vékony ködréteg, de nem zavarta.

 

Bátorította a gyakorlókat, hogy folytassák az emberek tájékoztatását az üldözésről Kínában.

 

Diane most hallott első alkalommal a Fálun Gongról, ahogy az Eiffel toronynál sétált. Megdöbbent, mikor megismerte az üldözést, főleg a szerveltávolítását, amit sok esetben még életben lévő gyakorlók testéből vesznek ki. Úgy gondolja, hogy ha még több fontos ember és híresség ismeri meg ezt a gyalázatot, segíteni fognak felszámoltatni.

 

Forrás: Paris: Telling People about the Persecution of Falun Gong in China on International Human Rights Day