Aláírások százai érkeztek

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Tanárok a meditáció mellett

2018 március elején a Fálun Gong első alkalommal mutatkozott be Bulgáriában található Haskovo városában. Ez egy kicsi város, ahol néhány óra alatt 420 aláírás gyűlt össze. A gyakorlat bemutatóhoz sokan csatlakoztak, majd a személyes beszélgetések alatt a gyakorlókat további kérdésekkel bombázták. Néhány tizenéves elmondta, hogy már korábban látták a gyakorlat bemutatót a hirdető plakátokról, amelyeket az iskoláikban raktak ki. A kiállított plakátokat telefonhívások követték, amelyeket a gyakorlók kezdeményeztek az iskolák vezetői felé.

 

 

Haskovo városában néhány óra alatt 420 írták alá a petíciót, hogy tiltakozzanak a Fálun Gong gyakorlók üldözése ellen.

 

„Minden alkalommal felvidult az emberek arca, kivéve, mikor megemlítettük az üldözést.” – mondta az egyik gyakorló. „Akkor néhányan elkomolyodtak, és nyilvánvaló volt, hogy belül mélyen elítélik a Kínában lévő helyzetet.”

 

 

Március 17-én egy zártkörű rendezvény alkalmával a Fálun Gong gyakorlatot bemutatták a bolgár közönségnek és politikai szereplőknek. A résztvevők nagy érdeklődéssel és tisztelettel ismerkedtek meg a Fálun Dáfá vezető alapelveivel, amelyek az őszinteség, jószívűség, tolerancia. Néhányan vettek példányokat a Zhuán Fálun és Fálun Gong című könyvekből. Míg többen jelezték, hogy örömmel csatlakoznának a közös gyakorlásokhoz.

 

A résztvevők Szófiában bemutatják a Fálun Gongot egy zártkörű rendezvényen.

 

Forrás: 420 души подкрепиха петицията срещу преследването на Фалун Гонг в Хасково

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo