Egy különleges szilveszter éjszaka margójára

2017. december 31-e estéjén a japán Fálun Gong gyakorlók békés tüntetést tartottak Tokióban, a kínai nagykövetség előtt. Békés tüntetésükkel a céljuk, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) hagyja abba a Fálun Gong üldözését, és engedjék szabadon az összes Fálun Gong gyakorlót, akiket a hitükért börtönöztek be.

 

Békés tüntetés a kínai nagykövetség előtt Japánban.

 

A gyakorlók a nagykövetséggel szembeni járdán álltak, és zászlókat tartottak a következő feliratokkal: „A Fálun Dáfá jó. Érjen véget a Fálun Gong gyakorlókon folytatott erőszakos szervrablás, Állítsák Csiáng Cö-mint bíróság elé.”

 

Békés demonstráció.

 

Koichi Sadashi gyakorló több mint 12 éve vesz részt tüntetéseken a nagykövetség előtt. Elmondta azon kívánságát, hogy még több ember megismerje az üldözést és segítsen megállítani. Koichi 1999-ben kezdte el a Fálun Gong gyakorlását. Eredetileg nem tudott egyetlen szót sem elolvasni, de a csoportos tanulásnál megtanult más gyakorlókat követni. Fél évvel később már egyedül is tudta olvasni a Dáfá könyveket.

 

Li asszony, akit a Fálun Gong gyakorlása miatt üldöztek Kínában, 2015-ben jött Japánba. Azt mondta: „A KKP üldözése embertelen. A lelkiismereti-foglyokon – Fálun Gong gyakorlókon – végzett szerveltávolítást meg kell állítani.”

 

„Néhány gyakorlót, akik a Zhejiang női börtönben voltak velem, szabadon bocsátottak, miután elköltöztem. Megtudtam a Minghui.org-ról, hogy később újra letartóztatták és bebörtönözték őket. Számtalanszor bebörtönözték őket az üldözés elmúlt 18 éve alatt.”

 

Elmondta, hogy megbecsüli a szabadságot Japánban, és részt vett a tüntetésen, hogy segítsen megállítani a Kínában folyó üldözést.

 

Tanimoto Asako gyakorló 2011 óta vesz részt a nagykövetség előtti tüntetéseken. Elmondta, hogy mindig sír, mikor olvassa a jelentéseket az üldözésről a Minghui honlapon. „A Kínában bebörtönzött gyakorlók megmentésének gondolata motivál engem, hogy részt vegyek az eseményen. Őszintén hiszem, hogy a lehető leghamarabb ki fognak szabadulni.” – mondta.

 

Egy fiatal gyakorló, Mao Így nyilatkozott: „A Fálun Gongot kegyetlenül üldözik Kínában. És nem tudok nem felszólalni ellene.”

 

„Mindenkinek kellene valamit tennie, hogy segítsen megállítani az üldözést.”

 

Forrás: Peaceful Protest in Front of Chinese Embassy in Japan on New Year’s Eve