Őszintén a Fálun Dáfá gyakorlásáról

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2017. december 27-én a Fálun Dáfá gyakorlók Sydney-ben a Wiley parkban találkoztak, hogy egy közösen megcsinálják a Fálun Dáfá gyakorlatokat és szimbolikusan elbúcsúztassák az óévet.

 

A gyakorlók Sydney-ben.

 

A gyerekekből álló csapat.

 

Projekttanácsadó: Az édesanyám átalakulása indított el az úton

Sophie Xiao hálás, hogy rátalált a gyakorlatra.

 

Sophie Xiao egy infrastruktúra-, szállítmányozás projekteknek a tanácsadója. Elmondta, hogy 1997-ben kezdte el a gyakorlást, miután csodálatos változást látott az édesanyjánál. A látottak hatására elolvasta a Zhuán Fálun című könyvet.

 

Elmondta, hogy az együttérzés és a békés elme, amelyet kiművelt a Dáfában, hatással vannak az körülötte lévő emberekre, és kialakított egy jó munkakörnyezetet, amelyben minden egyre jobbá válik. Nagyon hálás Li mesternek (a Fálun Dáfá alapítójának), hogy mindezzel megáldotta őt.

 

„A Fálun Dáfá gyakorlása könnyebbé teszi számomra a mindennapi teendők elvégzését” – mondta. „Képes vagyok toleranciával és nyílt gondolkodással kezelni a nehézségeket.”

 

Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyit jelent nekem ez a meditációs gyakorlat

Nicholas Earle

 

Négy éve kezdte el Nicholas gyakorolni a Fálun Dáfát. Elmondta, rengeteg változást tapasztalt az életében, miután elolvasta a Zhuán Fálunt. Az élettel kapcsolatos sok megválaszolatlan kérdést megértett. A Li mester tanításának alapelvei alapján irányítja az életét, és helyesbíti a saját szavait valamint tetteit a Dáfá szerint, hogy jobb emberré váljon.

 

„Mióta így cselekszem, az életem sokat változott, hihetetlenül csodálatossá és jobbá vált” – mondta.

 

„A szorongásaim elmúltak. Megnősültem és volt pénzem nászútra. Van egy fiam, az életem nagyon csodálatossá vált, és beteljesült, ahogy nem is tudtam elképzelni. A kapcsolataim a többi emberrel egyre jobb. A legjobb vállalatnál dolgozom, vettem egy házat és a anyagi helyzetem is nagymértékben javult.”

 

Új élet Ausztráliában

Man asszony

 

Man 1996-ban, Pekingben kezdte gyakorolni a Fálun Dáfát. Minden betegségéből kigyógyult egy hónappal azután, hogy elkezdte a gyakorlást. 2002-ben költözött Ausztráliába, akkor elkezdett beszélgetni az emberekkel, és felhívni a figyelmüket, mennyire kegyetlen az üldözés. Ezt teszi azóta is mindennap. Elmondta, hogy tisztában van vele, milyen fontos az üldözés leleplezése, ezért megpróbálja a legjobban tenni. 2009 előtt telefonhívásokat kezdeményezett Kínába, hogy tisztázza az üldözés valós körülményeit. 2009-ben elkezdett turista célpontokra járni, és azóta mindennap ezt teszi, hogy beszélgessen a kínai turistákkal a gyakorlat üldözéséről.

 

Fáradhatatlanul és mosolygósan

Bai asszony

 

Bai gondoskodik az apósáról és anyósáról, a gyerekeiről és saját üzlete van. Igazságtisztázó rendezvényeket is szervez Sydney belvárosában. Hogyan tudja ezeket mind megcsinálni? Elmondta, hogy többet tanulja a Fát, állhatatos marad a Dáfában és fenntartja az őszinte gondolatokat, így képes szembenézni a zavarásokkal és legyőzni a nehézségeket. Mindegy, hogy eső vagy napsütés, mindig megtalálható a turista célpontoknál, hogy beszélgessen a kínai turistákkal és más látogatókkal a Kínában folyó üldözés kegyetlenségéről.

 

Elmondta, hálás a Mesternek, hogy megtanítja a gyakorlóknak, hogy legyenek előzékenyek másokkal. Mindenkit őszintén kezel, és őszinte gondolatokkal nézi meg a problémákat.

 

Kinyílni a világra

John Zhuo

 

Zhuo egy önművelési utat keresett 1996-ig, amikor először hallott a Fálun Dáfáról.

 

Elmondta, hogy befelé forduló ember volt, és nem szeretett munka után beszélgetni másokkal. A Dáfá megváltoztatta a jellemét. Lassan elhagyta a nagyközönség előtti a beszédtől való félelmét. Jelenleg az igazságtisztázási tevékenységek általános koordinátora. Gyakran szükséges véleményt cserélnie a gyakorlótársaival, és képes nyugodt elmével beszélni nagy közönség előtt is.

 

Forrás: Sydney Falun Dafa Practitioners Express Gratitude to Master

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo