Szlovák parlamenti képviselők szólaltak fel a kínai kormány horrorisztikus túlkapásai ellen

A Szlovák Nemzeti Tanács 39 tagja csatlakozott a nyílt levélhez, amelyet Pekingbe küldtek, hogy kifejezzék aggodalmukat a Kínában élő Fálun Gong gyakorlók iránt. A békés meditációs gyakorlat követőit 18 éve üldözi embertelen kegyetlenséggel a kínai kormány.

 

A levélben kifejtik a kínai vezetőknek, ha Kína tiszteletet akar a nemzetközi közösségtől, akkor tisztelniük kell az emberi életet. A törvényhozók sürgették a kínai elnököt, hogy állítsa meg a Fálun Gong gyakorlók üldözését, és állítsa bíróság elé az elkövetőket, beleértve a kommunista párt egykori vezetőjét, Csiáng Cö-mint, aki kezdeményezte és személyesen irányította az üldözést.

 

Ugyanezen a napon a A Decade of Investigation vagyis A vizsgálat évtizede (magyarul még nem elérhető, a szerk.) című dokumentumfilmet is levetítették a parlamentben. A közönség soraiban jelen volt a nemzeti tanács tizenegy tagja és öt munkatársa is.

 

A nézőket megdöbbentette a dokumentumfilm. Elmondták, több embernek kellene tudnia erről, és javasolták, hogy segítenek terjeszteni az üzenetet. Kilenc törvényhozó aláírta a kínai elnök részére postázott levelet. Közzétették az információkat a saját közösségi média oldalaikon is.

 

Volt egy ezt megelőző találkozó Fálun Gong gyakorlók, valamint Ondrej Dostal és Peter Osusky nemzeti tanácstagok részvételével, amely elítélte a Fálun Gong üldözését. Mindannyian hiszik, hogy a nemzetközi közösségnek lépéseket kell tennie, hogy segítsen megvédeni az emberi jogokat, mivel ez a szabad országokban élők felelőssége.

 

Balról jobbra: Ondrej Dostal, a nemzeti tanács tagja, Marek Tatarko és Wang Haiyan, Fálun Gong gyakorlók és Peter Osusky ,a nemzeti tanács tagja az október 26-i találkozón.

 

Szlovákia legnagyobb tévéállomása, az RTVS november 20-án meginterjúvolta a helyi Bodies kiállítás szervezőit a heti vizsgálati program, a „Reporteri” részeként, amely egy 60.000 nézőszámú műsor. A 15 perces program leleplezte a kínai állam által irány0tott szerveltávolítás bűntettét, és a „Világszervezet a Fálun Gong Üldözésének Kivizsgálására” (World Organization to Investigate the Persecution of Falun Gong) nevű szervezet vizsgálatát. A beszámoló felkeltette a nyilvánosság széleskörű figyelmét.

 

2013-ban az Európai Parlament elfogadta a 2013/2981 (RSP) határozatot, amely elítéli az erőszakos szerveltávolítást Kínában.

 

Parlamenti képviselők, akik aláírták a nyílt levelet a kínai elnöknek, az alábbiak:

 

Első sor: P Peter Osusky, Lucia Ďuriš Nicholsonová, Martin Poliačik, Milan Krajniak
Második sor: Richard Vašečka, Alan Suchánek, Zuzana Zimenova, Jana Cigániková
Harmadik sor: Jozef Rajtár, Renáta Kaščáková, Viera Dubačová, Marek Krajčí
Negyedik sor: Anna Verešová, Branislav Gröhling, Martin Fecko, Miroslav Sopko

 

Első sor: Ondrej Dostál, Ján Budaj, Anna Zemanová, Alojz Baránik
Második sor: Eugen Jurzyca, Erika Jurinová, Veronika Remišová, Milan Laurenčík
Harmadik sor: Vladimír Sloboda, Zsolt Simon, František Šebej, Karol Galek
Negyedik sor: Gábor Grendel, Ján Marosz, Jana Kiššová, Ľubomír Galko

 

Első sor: Adriana Pčolinská, Soňa Gaborčáková, Oto Žarnay, Katarína Macháčková
Második sor: Natália Blahová, Miroslav Beblavý, Simona Petrík

 

Forrás: Slovakian Lawmakers, Media Concerned About Forced Organ Harvesting in China