Düsseldorf belvárosa megtelt Fálun Dáfá gyakorlókkal

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2017. június 24-én a Fálun Gong gyakorlók 10 európai országból érkeztek, hogy felvonulást tartsanak Németországban, Düsseldorfban. Míg ezt megelőzően június 23-án egy gyertyafényes megemlékezést a kínai konzulátus előtt, és közös gyakorlást a Hofgarten parkban.


A céljuk az volt, hogy bemutassák a Fálun Gong jótékony hatásait és tájékoztassák az embereket a 18 éve tartó üldözésről, amelyet a Kínai Kommunista Párt (KKP) folytat a gyakorlókkal szemben. A felvonulás nagyon népszerűnek bizonyult, és az emberek így nyilatkoztak: „A szerveltávolítást meg kell állítani! Nem történhetne meg!” „Együtt kell dolgoznunk, és nem szabad figyelmen kívül hagyni egy ilyen bűncselekményeket!” „A mi kötelességünk, hogy megállítsuk az erőszakos szerveltávolítást!”



Felvonulás Düsseldorfban

A felvonulás, mely a Hofgarten parkban kezdődött délután 1 órakor, áthaladt a belvárosi üzleti negyeden, és a Burplatz és a Schadowplatz téren. A felvonulás végén Fálun Gong gyakorlók, emberi jogi csoportok képviselői, riporterek és az üldözés áldozatai beszéltek a rendezvényen.



A Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) vezeti a Fálun Gong gyakorlók felvonulását.


Zászlók németül és kínaiul.


A tradicionális kínai csípődobosok.


A Tiaon Guo Marching Band (Mennyei zenekar) vezette a parádét, őket követte a mozgószínpad, melyen női gyakorlók voltak égi tündéreknek öltözve, és bemutatták a gyakorlatokat. A zászlók feliratai német és kínai nyelven szólítottak fel a Kínában folyó üldözés befejezésére. A fehérbe öltözött gyakorlók a gyakorlótársaik fényképét tartották, akik elhunytak az üldözés következtében. A csípődobosok arany egyenruhában zárták a felvonulást. A felvonulás két kilométer hosszan húzódott.



Sokan készítettek fényképeket a felvonulásról.


A felvonulás nézői fényképeket és videókat készítettek, táncoltak a zenére, olvasták a szórólapokat, amiket kaptak, és hallgatták a Fálun Gong gyakorlók magyarázatait. Miután megismerték az üldözést, sokan aláírták a petíciót, felszólítva a KKP szerveltávolításának befejezésére, amit még életben lévő Fálun Gong gyakorlókon folytatnak.



Az üldözés felfedése


Maria, a felvonulás egyik szervezője.


Maria, a felvonulás egyik szervezője elmagyarázta, az volt a céljuk, hogy felhívják a világ figyelmét az üldözésre. „A Kínai Kommunista Párt irányítása alatt a Fálun Gong gyakorlókat Kínában súlyosan bántalmazzák. Ártatlan embereket gyilkolnak meg. Ez a legszörnyűbb dolog a világon.”



Noah, (jobbra) főiskolai diák a Fálun Gong felvonuláson Düsseldorfban.


Noah, főiskolai diák és Fálun Gong gyakorló, egy „Fálun Dáfá” feliratú bannert tartott a sor elején. Beszélt a Fálun Gong gyakorlásában szerzett tapasztalatáról: „A Zhuán Fálun könyv megérintette a szívem. A könyvben leírtak nagyon érdekesek! Nincsenek korlátozások. Mindenki egy független egyén. Az ember szíve, ami számít. Úgy gondolom, ez gyönyörű!”


Noah elmondta, hogy a művelés megváltoztatta. „Mindig elfoglalt voltam, csak magamra gondoltam, ritkán másra. Ingerült voltam, ha valaki megbántott, és azon gondolkoztam, hogyan védhetném meg magam. Miután elkezdtem a gyakorlatot, mindenkit kedvesen kezeltem. Az emberek először nevettek rajtam, de folytattam, hogy segítek másoknak elvárások nélkül. Egy kis idő múlva azt mondták nekem, hogy jól teszem, ez nagyszerű. Csodáltak és elkezdtek utánozni.”


Noah tudatában van a Kínai Kommunista Párt (KKP) üldözésének történetével. Tudatni akarja az emberekkel a Fálun Gong üldözését, és kéri, hogy segítsenek megállítani.



A gyakorlók fehérben az üldözés áldozatainak képeit tartják.


A Kínában folyó üldözés megismertetése.


A Fálun Gong gyakorló Xu Hui asszonyt, mikor Kínában élt elküldték a Masanjia kényszermunkatáborba. Beszélt a kínzásról, amit elszenvedett, beleértve a verést, sokkolást elektromos botokkal, kényszer-etetést, ismeretlen drogok beinjekciózását, kikötözést és fellógatást, alvásmegvonást hosszabb ideig, és így tovább. Egyszer négy napra fellógatták egy emeletes ágyra, a végén már nem érezte a karjait. A börtönőrök különböző irányba nyújtották. Ezután a kínzás után a háta 90 fokban meghajlott. Nem tudott felállni. Súlyos fájdalmai voltak a vállában A bilincsek mélyen bevágtak a csuklójába.


Liu Wei asszony elmesélte, hogy agymosáson ment keresztül éjjel-nappal a kínai kényszermunkatáborban. Kényszerítették, hogy rabszolgamunkát végezzen több mint 10 órán keresztül egy nap, csak kis mennyiségű és rossz ételt kapott. Elmondta, hogy egyedül a Fálun Gong gyakorlók voltak a táborban, akiken orvosi vizsgálatokat végeztek és vérvizsgálatokat. (A vizsgálatok a szerveltávolításhoz kellhetnek, a szerk.)



Nyilvános támogatás

Marty és három barátja Indiából ott volt a rendezvényen, és megdöbbent, mikor megismerte az erőszakos szerveltávolítást.



Marty (balról az első), Selenie (balról a második) és a barátaik.


Marty elmondta, hogy ő és a barátai már hallottak a Kínában folyó üldözésről, és a KKP szerveltávolításáról. Selenie azt mondta: „Orvos vagyok. Ezt az erőszakos szerveltávolítást meg kell állítani! Nem szabadna megtörténnie! Nagyon megdöbbentem! Nem tudtuk, hogy ez ennyire szörnyű! Mindannyian aláírjuk a petíciót.”



Ilona Damen és a férje, Ralf.


Ilona, helyi lakos. Így nyilatkozott: „Az első alkalom, hogy hallunk az erőszakos szerveltávolításról. Ez az emberi élet elnyomása, megvetése és leértékelése. Együtt kell dolgoznunk, és nem szabad figyelmen kívül hagynunk egy ilyen bűncselekményt!” Mind Ilona, és a férje, Ralf is aláírta a petíciót.


Ilona hozzátette: „Ahogy a hölgy mondta a beszédében, az emberek elfelejtik, hogy az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia veleszületett természetüket. Sok ember és azok, akik hatalmon vannak, nem gondolják, hogy az üldözés rájuk is vonatkozik. Nem akarnak szembeszállni mindaddig, amíg jól vannak. Ez nem fog működni. Úgy gondolom, az üldözés felfedése helyes, és nagyon fontos! Remélem, hogy ki fogtok tartani és folytatjátok a munkátokat! Sok sikert kívánok!”



Schmitz, düsseldorfi fotós.


Schmitz Düsseldorfból jött, hogy fényképeket készítsen egy versenyre. Miután hallott az erőszakos szerveltávolításról, azt mondta: „Az én felelősségem, hogy segítsek megállítani az erőszakos szerveltávolítást!” Fényképeket készített a felvonulásról, hogy segítsen terjeszteni az üldözés hírét.


Forrás: Falun Gong Practitioners from 10 Countries Hold Grand Parade in Düsseldorf, Germany

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo