A Fálun Gong gyakorlók rendezvényei Lettország három különböző pontján

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A Fálun Gong gyakorlók Lettországban három különböző városban - Ventspils, Liepaja, Riga - szerveztek rendezvényt, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong ellenes üldözésére.


A Fálun Gong 1997-ben kezdett el terjedni Lettországban, és a meditációs gyakorlat követői azóta is gyakran végzik közösen a gyakorlatokat a szabadban.


A fővárosban található szabadság emlékmű közkedvelt desztináció a turisták körében. Így az emlékmű mellett tartott rendezvényen a helyieknek és a turistáknak egyaránt lehetőségük nyílt, hogy aláírásukkal támogassák az üldözés felszámolásáért indítványozott petíciót. Többen említették, hogy más országokban is találkoztak már a gyakorlók standjával.


Járókelők olvassák a gyakorlók információs anyagait, miközben a bemutatót nézik.


Az esemény mellett elhaladó kínai turisták fényképeztek, és olykor megálltak elolvasni a Fálun Gong valós arcát bemutató információs anyagokat.


Egy kínai hölgy nemcsak, hogy aláírta a petíciót, de azt is hozzátette, hogy valóban borzalmas a kommunista párt brutalitása. Közös fotót készített a gyakorlókkal, és további sok sikert kívánt nekik. Azt is kifejtette, hogy nem csak őt, de a barátait is sokkolta az üldözés ténye.



Egy kínai turista közös fotót készített a gyakorlókkal, és kifejtette, hogy támogatja a munkásságukat.


Három diák megkérdezte a gyakorlókat a rendezvény megrendezésének céljáról. Az egyikük elmagyarázta, hogy maga a Fálun Gong egy önművelési módszer, míg egy másik gyakorló elmondta, hogy 17 éve kegyetlen üldözés alatt tengődnek a Kínában élő Fálun Gong gyakorlók. A testi-lelki kínok mellett, mintegy élő szervbankként is használják őket, amivel a kormány hatalmas anyagi haszonra tesz szert. A transzplantációk során az áldozatok – főként Fálun Gong gyakorlók – létfontosságú szerveit távolítják el, ami egyértelműen feltételezi, hogy a „műtétek” gyakorlatilag kivégzések.


A diákok megköszönték a részletes tájékoztatást, és elismerően bólogattak a gyakorlókra.



Kínai turisták megállnak, hogy szemügyre vegyék a hatalmas Fálun Gong zászlót.


Forrás: Practitioners in Latvia Raise Awareness of Persecution of Falun Gong

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo