David Kilgour és David Matas emberi jogi ügyvédek látogatása a lett fővárosban

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2017. január 11-15. között David Kilgour, az ázsiai-csendes-óceáni térségért felelős egykori kanadai államtitkár, és David Matas, emberi jogi ügyvéd volt a házigazdája több eseménynek Lettország fővárosában, Rigában. Az összejöveteleknek a célja az volt, hogy tájékoztassák a lett embereket az államilag irányított szerveltávolításokról, amit még életben lévő lelkiismereti foglyokon folytatnak Kínában, főként Fálun Gong gyakorlókon. A találkozókon a két emberi jogi aktivista beszélgetett a választott képviselőkkel arról, milyen szabályozás segíthetne véget vetni a Kínában jelenleg folyó erőszaknak.


Az elmúlt évtizedben Kilgour és Matas kivizsgálta az erőszakos szervrablást Kínában. 2006-ban adták ki az első jelentésüket „Bloody Harvest” címmel, amiért Nobel békedíjra jelölték őket. Együttműködve a Kína-szakértő és újságíró Ethan Gutmann-nel, frissítették a vizsgálati jelentést, és Bloody Harvest/The Slaughter: An Update (Véres aratás/A mészáros: egy frissítés, a szerk.), amit 2016 nyarán adtak ki, amely további bizonyítékokat tartalmaz a Kínai Kommunista Párt (KKP) atrocitásairól.


Kilgour és Matas január 11-én előadást tartott „A szervkereskedelemről Kínában és annak kapcsolatáról a világ többi részével” címmel a Saeima-ban – a Lett Köztársaság parlamentjében. Az ülésen részt vettek parlamenti képviselők és más prominens személyek is, akik aggódnak az emberi jogok megsértése végett.


Ez alkalommal találkozókra került sor a Külügyminisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban is, valamint egyes szakemberekkel, akik a mindennapi munkájuk során elősegíthetik a pozitív változásokat ebben a témában. Minden országot bátorítanak, hogy segítsenek jogi úton megállítani az erőszakos szervrablást Kínában, ahogy azt már Izraelben, Tajvanon és Spanyolországban is tették.


Előadás a Lett Köztársaság parlamentjében: „A szervkereskedelemről Kínában és annak kapcsolatáról a világ többi részével.”


Kínában 250 embert gyilkolnak meg a szerveikért naponta

Kilgour rámutatott az előadása alatt, hogy Kínában minden nap körülbelül 250 embert, elsősorban lelkiismereti, nem elítélt foglyokat végeznek ki a szerveikért. A legtöbb közülük Fálun Gong gyakorló, valamint tibetiek, ujgurok és keresztények. Matas elmondta, hogy már 50 országból találkozott Fálun Gong gyakorlókkal, és ők törvénytisztelő állampolgárok, teljesen ellentétei annak, mint ahogy a kínai kommunista rezsim gonosznak állítja be a Fálun Gong gyakorlókat .


Matas beszédében rámutatott a 2013. évi Európai Parlamenti állásfoglalásra, amely felszólítja az EU tagállamait, hogy foglalkozzanak a Kínában folyó szervrablás problémájával, nyíltan elítéli azt, és tájékoztatja a Kínába utazó polgárokat a problémáról. Arra is rámutatott, hogy a lett alkotmány bevezetője kimondja, hogy a lett emberek elítélik a bűntetteket, amelyeket a kommunista rezsimek követnek el. Felkérte a közönséget, hogy vitassák meg pontosan a kommunista rezsim Kínában folyó bűntetteit.


Továbbá emlékeztetett, hogy a közönségből szinte senki sem tudja, vajon az emberek Lettországban folytatnak-e Kínába transzplantációs turizmust, vagy hogy hány ember teszi ezt. Kifejtette a lett kormány közleményét az Európai Tanács Egyezményéhez való csatlakozásról, amely az emberi szervek tiltott kereskedelme ellen szól, megjegyezve, komoly munka előtt állnak, hogy a nemzeti törvényeket hozzáigazítsák az egyezményhez.


Matas elmondta, hogy a külföldi negatív felhangú nyilvánosság a kínai kormányt kényelmetlen helyzetbe hozza. Ha még egy ilyan kis ország, mint Lettország elítéli a Fálun Gong gyakorlókon Kínában végzett szerveltávolításokat, akkor az segíthet a kínai kormánynak rájönni, hogy amit folytathatja az bűncselekmények. Az elítélés lettek részéről minden bizonnyal hozzájárul a szervrablás bűntettének még gyorsabb megállításához. Kihangsúlyozta, hogy Lettország jó helyzetben van egy ilyen állásfoglalás megtételénél, mert korábban már szembesült kommunista rezsim visszaéléseivel, és megtagadta azt.


Kína nagy titka

Január 11-én a Zanis Lipke emlékhelyen tartottak előadást, melynek a „Véres aratás – Kína nagy titka” elnevezést viselte, melyet egy kérdezz-felelek beszélgetés követett. A rendezvényen részt vettek a nagykövetség képviselői, parlamenti képviselők, kormányhivatalnokok, transzplantációs orvosok és más orvosszakemberek, valamint eljöttek a szomszédos országokból, Litvániából és Észtországból is transzplantációs szakemberek.


A parlamenti képviselő és a reanimatológia [Az orvostudomány halálból való újraélesztéssel foglalkozó ága, a szerk.] orvosa, Martin Sics, aki részt vett az előadáson, elmondta, hogy az EP állásfoglalása, amely elítéli a szervek eltávolítását, nagyon közel áll a szívéhez. Elmondta azt is, hogy kezdetektől tisztában van a Kínában folyó, a foglyok beleegyezése nélküli szerveltávolítással. A kínai orvosok, akikkel konferenciákon találkozott, elmondták neki, hogy azokat ésszerű használni, akiket halálra ítéltek. De később rémisztő történeteket hallott az emberi jogok égbekiáltó megsértéséről, melyek ismertté váltak, többek között a tény, hogy halálbüntetést szabnak ki politikai foglyokra megfelelő jogi eljárás nélkül, és hogy ezek az emberek az erőszakos szerveltávolítások áldoztaivá válnak.


Sics úr elmondta, hogy ezek a bűncselekmények nem kevésbé szörnyűek, mint azok, amiket a náci rezsim követett el. Hiszi, hogy minden egyes tett, amely elítéli a gyakorlatot és megpróbálja azt megelőzni, egy kis extra többletet fog hozzáadni az ügyhöz.


Janis Martins Skuja, a Lett Tibeti Egyesület testületi tagja elmondta az előadás meghallgatása után, hogy már korábban is foglalkozott a kommunista Kínában történő a szervrablás témájával. Rámutatott, hogy a kérdést el kell juttatni mindenkihez, mert ez mindenkit érint. Hozzátette, hogy ha valaki ma közömbös marad az iránt, ami valahol máshol folyik a világban, akkor egy bizonyos ponttól közömbös marad aziránt, ami a saját közvetlen környezetében történik.


A Tartu Egyetemi Kórház transzplantációs koordinátora elmondta, hogy ezt megelőzően is tudott arról, hogy Kínában a szerveket bűnözőktől szerezték, akiket bűnösnek találtak a bűntetteikben. De megtudni, hogy a szerveltávolítást ártatlan embereken végzik, akik Fálun Gongot gyakorolnak, a Szovjetunió elnyomására emlékeztette őt, mikor az emberek egyszerűen eltűntek és sosem hallottak róluk újra.


Az előadás után néhány résztvevő megjegyezte, hogy a szükséges jogszabályokat nehéz lehet állami szinteken érvényesíteni, mert ma olyan sok ország alapvető gazdasági hasznot húz a Kínával való együttműködésből. Azonban egyetértettek abban, hogy kötelességük kiállni és ellenezniük ezt az igazságtalanságot. Egy vendég azt mondta:
- Egyébként nincs garancia arra, hogy mi magunk nem jutunk egyszer a Kínában bebörtönzött lelkiismereti-foglyok sorsára.


Előadás a rigai zsidónegyedben és a Lett Holokauszt Múzeumban

Matas és Kilgour január 12-én egy találkozót tartott a rigai és a lett zsidó hitközösséggel a rigai zsidónegyedben és a Lett Holokauszt Múzeumban. A múzeum képviselői és meghívott vendégek vettek részt az eseményen. A látogatók látták, hogy a vizsgálat eredményeit hogyan mutatják be, hogy az erőszakos szervrablás Kínában valóban megtörténik, és a szerveket elsősorban a Fálun Gong gyakorlókból távolítják el transzplantációk végzéséhez. Egy konzervatív becslés az ilyen transzplantációs műtétek számáról, amelyet végrehajtottak Kínában, 60.000 és 100.000 között mozog évente.


A rigai és lett zsidó hitközösség, a rigai zsidónegyed és a Lett Holokauszt Múzeum igazgatóságának elnökével, dr. Menahemu Barkahanu rabbival való találkozás

Az „Mix FM” rádióállomás január 12-én, csütörtökön David Kilgourral és David Matas-szal készített interjút.


David Kilgour még egy előadást tartott szombat este a múzeumban Riga városközpontjában. Az előadás nyilvános volt, és élőben közvetítették az interneten.


A vizsgálat a KKP fenyegetései ellenére folytatódik

Az előadás után egy ember a közönség tagjai közül megkérdezte, hogy a nyomozók tisztában voltak-e a KKP fenyegetéseinek lehetőségével a vizsgálat során, és vajon gondoltak-e valaha is arra, hogy törlik a vizsgálatot. A válasz az volt, hogy nagyon közvetlen fenyegetéseket kaptak. De a gondolat, hogy felhagyjanak a vizsgálattal, sosem merült fel, mert összehasonlítva a hatalmas nehézségekkel, amikkel a lelkiismereti foglyok néznek szembe Kínában, a fenyegetések számukra viszonylag csekélyek voltak.


Mind Kilgour és Matas elmondta, hogy elhatározták, folytatják a Kínában élő emberek megsegítéséért végzet munkájukat, akiket kegyetlenül meggyilkoltak egyszerűen azért, mert úgy döntöttek, hogy követik a Fálun Gong Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelveit.


Forrás: Latvia: Nobel Peace Prize Nominees David Kilgour and David Matas Meet with Elected Officials, Discuss Ways to End Forced Organ Harvesting in China

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo