New York City: Gyertyafényes megemlékezés a Hudson folyó partján

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2016. július 20-án több mint ezer Fálun Gong gyakorló gyűlt össze New York-ban a kínai főkonzulátus előtt, hogy a tizenhét éve tartó üldözés befejezésre szólítsák fel a Kínai Kommunista Pártot (KKP).

Ezer felett volt azon Fálun Gong gyakorlók száma, akik New York-i kínai főkonzulátus előtt demonstráltak.

A Tudiang Központ elnök asszonya, Yi Rong beszédet mondott a rendezvényen. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt tizenhét évben a Fálun Gong üldözése az emberiség, az univerzális értékek és az ötezer éves civilizáció féktelen lábbal tiprása. Beszédében elhangzott: „A Kínai Kommunista Párt kegyetlen üldözésével szembenéző Fálun Gong gyakorlók szilárdan kiállnak az Őszinteség, Jószívűség és Tolerancia alapelvei mellett. A gyakorlók békésen és racionálisan segítettek 244 millió embernek kilépni a kommunista szervezetekből.


Li Tianxiao, politikai elemző beszédében elmondta, hogy a megadás helyett a Fálun Gong gyakorlók széles körben tárják fel az üldözés részleteit az egész világon. A zászlóik és rendezvényeik láthatóak voltak a Tiananmen tértől, a kínai nagykövetségeken és konzulátusokon keresztül a világ számos országában, és a látszólag hétköznapi figyelem felkeltő demonstrációik példátlan bátorságról tanúskodnak.


Dr. Li hangsúlyozta, hogy a Fálun Gong csodával határos módon békés ellenállással jelenik meg az üldözéssel szemben, és a csoda hátterében egy egyszerű szó áll, a hit. Elmondta, hogy a gyakorlók képesek elviselni a kínzásokat, megfordítják a legkeményebb helyzetet, hogy felszabadítsanak több százmillió embert a KKP nyomása alól, mert az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelvekben vetett hitük legyőzhetetlenné teszik őket.


Dr. Wang Zhiyuan a „Világszervezet a Fálun Gong Üldözésének Kivizsgálására” (World Organization to Investigate the Persecution of Falun Gong - WOIPFG) nevű szervezet elnöke szintén felszólalt az eseményen. A rendezvényen elhangozott szavai: „A KKP Fálun Gong elleni üldözése népirtás és egy emberiség ellenes bűncselekmény Csiáng Cömin irányításával. Szervrablás még életben lévő gyakorlókon, és a kínzások, amelyeknél pszichiátriai eszközöket is bevetnek, a történelem leggonoszabb bűncselekménye.” Dr. Wang arra is rámutatott, hogy több főbb elkövetőt letartóztatták, egyiket a másik után, és ugyanaz a vég közeledik Csiáng Cömin, Ceng Csinghung és Lo Kan (pinyin: Jiang Zemin, Zeng Qinghong és Luo Gan) számára is. Figyelmeztetett, hogy elkezdődött a visszaszámlálás a KKP összeomlásának napjáig.


A Fálun Gong gyakorló Tang Zhiheng, Li Dianqin és Yang Xiaoping személyes tapasztalataik alapján emlékeztek vissza a Kínában átélt üldözésre. Tangot nyolc alkalommal tartóztatták le, két évre bezárták egy kényszermunkatáborba, és négy és fél évre börtönbe. Lit kétszer kínozták elmegyógyintézetben, egy évre bebörtönözték a Masanjia kényszermunkatáborba és három évre a Liaoning tartományi női börtönbe. Yangot kétszer tartóztatták le a Fálun Gong részére történt feljelentés miatt. Őt is bebörtönözték és a házát átkutatta a rendőrség.

A Fálun Gong gyakorlók gyertyafényes megemlékezése a kínai főkonzulátus előtt.

Ahogy besötétedett, a gyakorlók sárga pólóban gyertyákat gyújtottak, és csendesen ültek a Hudson folyó mentén, gyászolva a Kínában életüket vesztett gyakorlótársaikat. A zászlóikon, amelyek méltóságteljesen álltak, ez volt olvasható: „A Fálun Dáfá jó”, „Állítsuk meg a Fálun Gong üldözését” és „Állítsák bíróság elé Csiángot.”


Forrás: New York Rally and Vigil Call for End to Persecution

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo