A „Human Harvest” dokumentumfilm vetítése Svájcban

2016 júniusában a Fálun Gong gyakorlók Svájcban, Genfben vetítették a díjnyertes „Human Harvest” (a film magyar fordításban még nem elérhető – a szerk.) dokumentumfilmet. A vetítésen különböző, érdeklődésű, foglalkozású nézők – beleértve a svájci parlament tagjait – vettek részt a vetítésen.

A „Human Harvest” című dokumentumfilm vetítése Svájcban.

A nézőkben felháborodást váltott ki a Fálun Gong gyakorlók elleni kegyetlen üldözése ténye. Kiváltképpen a Kínai Kommunista Párt (KKP) még életben lévő Fálun Gong gyakorlókon, haszonért folytatott szerveltávolítása. Többen elsírták magukat. Az egyiküket annyira magával ragadta a film, hogy felmerült benne a Kínába utazás ötlete, hogy felvegye a kapcsolatot az üldözés áldozataival, és segítsen nekik.


Egy civilszervezet titkára, aki az ENSZ tanácsadójaként is dolgozik, és már sok fájdalmas dologba ütközött a munkája révén, de még őt is megrendítette a film. Reméli, hogy minél több ember nézheti meg a filmet, és segítenek megállítani az üldözést. Azt is elmondta, hogy a Fálun Gong értékeit minden embernek tisztelnie kell, mert a gyakorlók az igazságot képviselik.


Egy másik résztvevő szerint mindenkinek meg kell néznie a filmet, és a lehető legnagyobb befogadó képességű mozikban kell vetíteni. Úgy nyilatkozott, hogy ugyanilyen szörnyűséges tragédia történhet újra, ha az emberek nem vonják le a tanulságot a történelemből.


A Genfi Gyógyszerészeti Egyesület elnökét, aki biztosította a helyszínt, megdöbbentette a Kínában történő atrocitás. Felajánlotta, hogy levetíti a filmet egy ugyanilyen létesítményben a jövőben, és fontosnak tartja, hogy az üldözés leleplezéséért tett erőfeszítéseket folytatni kell a végéig.


A „Human Harvest” című dokumentumfilmet egy Vancouver-i filmes, Leon Lee készítette, amelyben részletesen bemutatja a Kínában folyó lelkiismereti foglyokon, főleg Fálun Gong gyakorlókon folytatott szerveltávolítások eseteit vizsgáló bizonyítékokat. A vizsgálatot David Matas, a nemzetközi emberi jogi ügyvéd, és David Kilgour, egykori kanadai államtitkár folytatta le.


Forrás: 'Human Harvest' Documentary Screened in Switzerland