Rendezvények Düsseldorfban, Frankfurtban, és Münchenben

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Csak úgy, mint a világ számos pontján az EU legnépesebb országában, Németországban is nemrégiben ünnepelték a Fálun Dáfá Világnapját. Hamburgról és Berlinről már írtunk, így most Düsseldorfba, Frankfurtba és Münchenbe kalauzoljuk a kedves olvasóközönséget.


Düsseldorf

Düsseldorfról sokaknak eszébe juthat a méltán híressé vált Szépművészeti Akadémia, valamint hogy a város jelentős üzleti-és pénzügyi központ. A gyakorlók a Schadow Arkaden bevásárlóközpont szomszédságában tartottak rendezvényt, amely sokakat megállásra késztetett. Többen megjegyezték, hogy erős energiát éreznek, sőt voltak, akik ott helyben a gyakorlatokat mozdulatait is próbálgatták. Egy hölgy elárulta, hogy már három évet keress egy jó meditációs gyakorlatot, de eddig nem talált semmit, amit megfelelőnek érzett volna. „Most úgy érzem, hogy a Fálun Dáfá lesz a jó választás,”- tette hozzá mosolyogva.

Közös gyakorlás a düsseldorfi Schadow Arkaden bevásárlóközpont közelében.

A járókelők aláírták a petíciót támogatásuk jeléül. A kínai turisták érdeklődését szintén felkeltették a kihelyezett tájékoztató anyagok. Miután megértették, hogy a Kínai Kommunista Párt szisztematikusan becsapta és mérgezte a népet a korábbi politikai kampányokon keresztül, és nincs ez másként napjainkban sem, harmincan kiléptek a pártból.

A járókelők megálltak, hogy megismerkedjenek a Fálun Dáfával
és részleteket tudjanak meg a Kínában tartó üldözésről.


Frankfurt

Az ünnepi rendezvény nem maradhatott el Európa legjelntősebb pénzügyi központjában, Frankfurtban sem, amelynek helyszínéül a Szent Pál templom előtti tér szolgált. Zhu középkorú kínai asszony, aki 2004 óta gyakorolja a Fálun Dáfát. A rendezvényen fáradhatatlanul beszélgetett a helyiekkel és turistákkal, hogy beszámoljon nekik a saját életében tapasztalt egészségügyi változásokról, amelyeket a gyakorlatnak tulajdonít. Mégis a legfontosabbnak azt tartja, hogy az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelvek irányt mutatnak minden napokban.

A kínai turistáknak azzal a reménnyel szívében ajánlja a tájékoztató anyagokat, hogy most megragadják az alkalmat és megismerik a Fálun Dáfá igaz történetét. Hiszen Kínában, az üldözés miatt, ha el is fogadják a tájékoztató anyagot, akkor adott esetben bajba is kerülhetnek. Habár Frankfurt semmilyen veszély nem fenyegeti őket, azonban egy shanghai-i tisztviselő mégis azt javasolta, hogy ne fogadjanak el semmit a Fálun Gongról, mert annak komoly következményei lehetnek.

Zhu nyugodt és tiszteletteljes hangvitelben beszélt neki a párt kínai embereken folytatott agymosásáról, amely borzalmas következményekkel jár. Végül a turistát meghatott a gyakorló őszintesége, kedvessége és így szólt: „Hogy őszinte legyek pontosan tudjuk, hogy ki jó és ki rossz”. Majd személy szerint ő és még húsz turista kiléptek a Kínai Kommunista Párt (KKP) szervezeteiből.


München

Németország harmadik legnagyobb városában, Münchenben a Szent Mihály templom előtt tartott ünnepségekhez az osztrák és a bajor gyakorlók is csatlakoztak.


A lenyűgöző dallamok sok járókelőt megállásra késztetett, érdeklődtek, hogy mi ez, és néhányan elkezdték megtanulni a gyakorlatokat.

A gyakorlók boldog születésnapot kívántak Li Hongzhi mesternek,
a Fálun Dáfá alapítójának.

Azt követően, hogy tudomást szereztek a kegyetlen üldözésről, valamennyien aláírták a petíciót, hogy támogassák a Fálun Dáfá gyakorlókat. Az egyik kínai turista hálásan megköszönte a gyakorlóknak, hogy elmagyarázták neki az üldözés részleteit és megjegyezte, hogy „remélem, hogy nincs már olyan távol az idő, amikor a KKP feloszlatásra kerül”.

Az állógyakorlatok végzése a Szent Mihály templom előtt.


Forrás: More Celebrations of Falun Dafa Day in Germany

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo