Az Európai Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) tagjainak beszámolója

Az 2015-ös év végéhez közeledve a karácsonyi ünnepek alatt a Fálun Gong gyakorlók Dortmundban találkoztak, hogy közösen gyakoroljanak és megosszák tapasztalataikat. Az Európai Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar) tagjai közül is többen jelen voltak a találkozón és meséltek arról, hogy miért csatlakoztak a zenekarhoz.


A zenekar második helyezett lett Brémában

2015-ben a zenekar fellépett Párizsban, Bécsben és Európa számos kisebb nagyobb városában. Előadásukat mindenhol siker koronázta.
A Mennyei zenekar a második helyen végzett a 147 résztvevő csoport között az éves Freimarktumzug-on (Freimarkt felvonuláson) a németországi Brémában.

A Tian Guo Marching Band (Mennyei Zenekar)
Magyarországon, debreceni virágkarneválon 2014-ben

He kínai séf, aki szabadidejében a zenekarban játszik

He séf egy kínai étteremben, a zenekarban pedig trombitán játszik.


„Élveztem, hogy az egészségi állapotom javult és nyugodtabb lettem, mióta Fálun Gong gyakorló lettem” – mondta.


Majd folytatta: „Mikor 2006-ban a Kínai Kommunista Párt (KKP) még életben lévő gyakorlókon végzett szerveltávolításaira fény derült, szerettem volna a lehető legtöbb ember figyelmét felhívni a Kínában folyó üldözésre. A zenekart akkoriban alapították, és úgy éreztem, hogy ez lehetne az, amivel segíthetnék.


„A Fálun Gong zenék mellett játsszuk az Örömódát és további klasszikus műveket. A nézők örömmel fogadnak minket. Táncolnak a zenénkre, tapsolnak és fényképeket készítenek velünk. Igazán jól esnek az ilyen jellegű visszajelzések.”


Guo Jufeng mérnök, aki a zenekar harsonása

Guo Jufent mérnök, hat éve a zenekar tagja, és harsonán játszik.


„Mi, kínaiak hangsúlyozzuk a mennyország és az emberek közötti harmóniát” –mondta. „Ezért különös figyelmet fordítok a zeném, a hangszer és a köztem lévő harmóniára. Arra is figyelek, hogy a zeném harmóniában legyen a zenekar többi hangszerével. Ez csapatmunka. Nem csak egyéni, hanem csoportos – egy test alkotunk.”


Guo-t üldözték Kínában. Az egyik hírhedt kínai munkatáborban napi tizenhat órát robotolt. Elektromos botokkal kínozták órák hosszat, és vaságyhoz bilincselték huszonnégy napra.


Megkönnyebbült, hogy letelepedhetett Németországba, és néhány héttel ezelőtt letette a német állampolgársági hivatali esküt. A német állampolgárrá válás nemcsak szabadságot adott a Fálun Gong gyakorlásában, hanem könnyebbé tette számára, hogy csatlakozzon a zenekar tevékenységeihez más európai országokban.


Su Hongyu, akinek az édesanyja is tagja a zenekarnak

Su Hongyu és az édesanyja a múlt évben, tizenöt év után először karácsonyozhattak együtt. Mind a ketten a zenekar tagjai.


Su átélte az üldözést Kínában annak ellenére, hogy ő akkor nem gyakorolta a Fálun Gongot. Zenészként 2007-ben megpróbált részt venni a New York-i alapítású NTD televízióállomás által szervezett Kínai nemzetközi énekverseny megnyitóján.


A kínai kommunista rezsim hallott a meghívásról, amelyet elfaxoltak az amerikai konzulátusra Su vízumkérelme miatt. Elrendelték a helyi rendőrségnek Fushun városban, hogy találják meg őt két másik zenésszel együtt, akik szintén részt akartak venni a versenyen. Ő és a zenésztársai elhagyták az otthonaikat, hogy elkerüljék a letartóztatást és üldözést. A három zenész útlevelét elkobozták.


„A rendőrség négy alkalommal betört az otthonomba, elkobozták a számítógépemet, és megrémítették a nagymamámat” – mondta Su. „Édesanyám New Yorkban, az NTD televízióban felfedte az üldözést. A KKP-t ez feldühíthette és nemzeti elfogatóparancsot adott ki ellenem. Rejtőzködnöm kellett három különböző kínai tartományba az elmúlt kilenc évben.”


Su édesanyja, aki Fálun Gong gyakorló ajánlott levelet küldött a Fálun Gong gyakorlatokat tartalmazó CD-vel és a „Kilenc kommentár a kommunista pártról” című DVD-vel. A levelet elfogta a rendőrség. Rátaláltak a munkahelyén és a feladóról kérdezték. Elmondta, hogy az édesanyja a feladó. A rendőr szavai: „Tervezi az anyja, hogy visszajön Kínába? Ha igen, azonnal le fogjuk tartóztatni.”


Su és az édesanyja személyesen megtapasztalta az üldözést, ezért tavaly augusztusban feljelentést tettek Csiáng Cö-min, a KKP egykori vezetője ellen.
Lenyűgözte az éles kontraszt a Kínában zajló elnyomás és a tengeren túli szabadság között.


Angol változat: Divine Land Marching Band Members Share Insights