Koppenhága: A kínai nagykövetség előtt tartott rendezvény támogatja a Jiang Zemin elleni feljelentéseket

2015. július 1-jén a Fálun Dáfá gyakorlók és a támogatóik összegyűltek a kínai nagykövetség előtt, hogy kifejezzék támogatásukat a több ezer gyakorló felé, akik bűnügyi feljelentést tettek az egykori kommunista rendszer diktátora, Jiang Zemin ellen a Fálun Dáfá 1999-i üldözésének elindításáért.


Hat dán gyakorló írt leveleket, melyek összegzik a Legfelsőbb Népügyészség felé intézett feljelentéseiket Kínában. Egyikük már kapott is visszaigazolást az kézbesítésről a dán postától.

A Fálun Dáfá gyakorlók és a támogatóik összegyűltek a kínai nagykövetség előtt július 1-jén, hogy kifejezzék támogatásukat a több ezer gyakorló felé, akik bűnügyi feljelentést nyújtottak be Jiang Zemin ellen.

Jiang Zemin elleni feljelentési hullám
A Minghui honlap szerint 2015 május vége óta 22 818 feljelentést nyújtottak be a gyakorlók és családtagjaik Jiang Zemin ellen. A kézbesítésről megerősítés 10 972 esetben érkezett, ezeket gyorspostával adták fel.


A kommunista Kína internetcenzúrája, és az országból nehezen kijutó információk miatt a jelenlegi perek száma sokkal nagyobb, mint a honlaphoz eljuttatott másolatok száma.


A feljelentéseket nemcsak Kínában élő gyakorlók nyújtottak be, hanem 160 gyakorló, akik kimenekültek Kínából, és most 17 különböző országban élnek, közöttük hatan Dániában. A vádak között szerepel az emberiesség elleni bűncselekmény, az államilag jóváhagyott szervkereskedelem és a kínzás.

A dán Fálun Gong gyakorlók, akik levelet küldtek a Jiang Zemin elleni bűnügyi feljelentésükkel a kínai Legfelsőbb népügyészséghez.

„Ezek a feljelentések jó dolgok Kína számára”
Wu asszony a Dán Fálun Dáfá Egyesület képviselője elmondta a rendezvényen: „Ma a kínaiak felébrednek. Több mint 208 millióan léptek már ki a Kínai Kommunista Pártból és a hozzá tartozó szervezetekből.”


„Ma Dániában a Fálun Dáfá gyakorlók eljöttek a kínai nagykövetség elé, hogy beszéljenek a világnak az üldözésről, amelyet az elmúlt 16 évben személyesen éltek át. Az igazságra való törekvésünkben a Jiang Zemin elleni feljelentések hullámát támogatni akarjuk és csatlakozunk hozzá.”


„Jiang Zemin nemcsak elrendelte a Fálun Dáfá üldözését Kínában, hanem a diplomáciai csatornáit használva az egész világon terjesztette a hazugságait a Fálun Gongról és az alapítójáról, Li Hongzhi-ről. Az államilag ellenőrzött média Kínában meggyalázta a Fálun Dáfát és elindított egy olyan embercsoport elleni gyűlöletet, melynek tagjai az Őszinteség-Jószívűség-Tolerancia alapelveket gyakorolják.”


„Az elmúlt 16 évben minden Fálun Dáfá gyakorló áldozata és szemtanúja is volt az üldözésnek. Jiang Zemin és a bűntársai az egész kínai népet üldözték, nemcsak a gyakorlókat.”


„A feljelentések hulláma Jiang ellen meg fogja menteni Kínát, ha Kína felhagy a kommunista rezsimmel. A feljelentések jó dolgok Kínának és a népének.”

A Fálun Dáfá gyakorló Bao Xuezhen asszony is küldött levelet a feljelentésével Jiang Zemin ellen a kínai Legfelsőbb népügyészségnek Pekingbe

A dán Fálun Dáfá gyakorlók feljelentést tesznek
Bao Xuezhen asszony egy állami tulajdonban lévő üzem egykori mérnöke a sanghaji női börtönbe került 3 és fél évre a Fálun Dáfá gyakorlásáért. A hatóságok kétszer átkutatták a házát és elkobozták a családja sok személyes holmiját.


Kirúgták a munkahelyéről is és elveszítette minden fizetését és juttatását. A teljes pénzügyi vesztesége meghaladta a két millió jüant (kb. 350 000 USD, kb. 98 826 771,- HUF).


A hatóságok folytatták a zaklatását, korlátozták az utazását, lehallgatták a telefonját és éjjel-nappal megfigyelték a családját.

Zhu Xuezhi úr.

Zhu Xuezhi egy sikeres üzletember volt több vállalattal a kínai Tianjin városban és Dániában. 2002-ben, miután Dániában részt vett egy tüntetésen a Fálun Dáfá gyakorlók üldözése ellen, a kínai rezsim elkezdte zaklatni ezért.


A hatóságok betörtek a házába Tianjinban, és elkobozták minden személyes tulajdonát, beleértve a készpénzét, autóját, bélyeggyűjteményét, festményeket és kalligráfiákat. A rendőrség nem adott a családnak ezekről átvételi elismervényt.


Tianjinban a három vállalatát erőszakkal bezárták.


A kínai hivatalnokok aztán megfenyegették a dán ügyfeleit, hogy fejezzék be az üzleti kapcsolataikat vele, végül arra kényszerítették, hogy szálljon ki az üzleti életből Dániában is.


Kínában zaklatták és fenyegették a rokonait, és néhányuk még a munkáját is elveszítette.


A kínai nagykövetség megtagadta, hogy 2003-ban meghosszabbítsa az útlevelét a Fálun Dáfá gyakorlása miatt.


Az üldözés miatt egy sikeres üzletemberből menekült lett Dániában.

Yang Guang úr.

Támogatók csatlakoznak a Fálun Dáfá gyakorlókhoz
Egy kínai disszidens, Yang Guang csatlakozott a Fálun Dáfá gyakorlókhoz. „Egyik ismerősöm, aki hivatalnok a kínai közbiztonsági hivatalnál, elmondta nekem, hogy több mint 500 000 Fálun Dáfá gyakorlót gyilkoltak meg a szerveikért” – mondta Yang a rendezvényen.


„Egy másik barátom, aki Kínában egy nagy kórház elnökhelyettese, azt mondta nekem, hogy a kórházában több mint 2000 szervátültetéses műtétet hajtanak végre minden évben. A legtöbb szerv forrása – amelynek nincs neve vagy lakcíme, csak egy szám a 610-es irodából – mind Fálun Gong gyakorló volt.”

Chen Yingchao úr.

Chen Yingchao a Jiang elleni vádemelés hullámának egyik támogatója, kifejezte a szolidaritását és támogatását a Fálun Dáfá gyakorlók felé a rendezvényen. Felszólította az embereket, hogy támogassák a Fálun Dáfá gyakorlók és más áldozatok erőfeszítéseit, hogy Jiang Zemint bíróság elé állítsák.


Sok járókelő, helyi lakos és kínai turista fejezte ki a támogatását és a szimpátiáját.


Angol változat: Copenhagen: Rally Near Chinese Embassy Supports Complaints Against Jiang Zemin