Haláljelentés! Bai Wanzheng asszony hosszú évek üldözésének áldozataként hunyt el

(minghui.org) Bai Wanzheng asszony, aki a Xinjiang tartományi Changji-ből származik, 2014. december 4-én hunyt el, mindössze 63 évesen. Ezt megelőzően a kommunista rezsim az egyik legkeresettebb célpontjaként sorolta be. Szülei, valamint két lánytestvére szintén az üldözés áldozataként hunytak el. Ő volt az utolsó, aki testvéreivel együtt hosszú évek zaklatásainak áldozataként halt meg.


14 év hajléktalanság
Bai asszony édesanyja második lánygyermekeként látta meg a napvilágot, a Changji logisztikai irodában dolgozott, míg a rezsim a legkeresettebb gyakorlók közé sorolta 2001-ben.


Miután 1999 júliusában Pekingbe utazott, hogy kiálljon a Fálun Gong gyakorlásának joga mellett, letartóztatták, és visszatoloncolták szülővárosába, ahol bebörtönözték. A helyi rendőrség, valamint a 610-es iroda onnantól kezdve egyik fő célpontjukként szemelték ki az asszonyt.


Szabadon bocsátása után megfigyelték a helyi hatóságok. Hajléktalanná vált, hogy így elkerülje a további üldözést. A helyi rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene 2001-ben, amelyben törvényszegőként tüntetik fel, valamint „állami hatalom ellenes személynek“.


A Fukang városi rendőrőrség, a Changji elöljáróság egy újabb parancsot adott ki ellene 11 évvel később, 2012. július 6-án, amelyben 5000 jüan jutalmat ígérnek megtalálójának. Még rendőröket is kiküldtek az otthonába, hogy őrizetbe vegyék.


Bai asszony azonban nem tartózkodott otthon, ezért a rendőrök megfenyegették a családját, hogy a család minden tagját elbocsájtják munkahelyeikről, ha nem mondják meg az asszony tartózkodási helyét. Továbbá a Changji rendőrség, a Fukang rendőrség, valamint a 610-es iroda is kiadott egy parancsot Bai asszony keresésére, amelyet újságokban és az Urumqi városi televízióban is közzétettek.


Bai asszonyt hamarosan elbocsájtották munkahelyéről. Ugyan 2008-ban nyugdíjba vonult, felfüggesztették a nyugdíját. Ezek után személyi okmányaival nem kapott hivatalos állást, ezért kénytelen volt bébiszitterként dolgozni.


2012-ben felhívta a fiát, mert nem tudta, hogy lehallgatják a telefonját. A rendőrség nemsokára beállított a fiához és kinyomozták a nyilvános telefonfülke számát, ahonnan Bai asszony telefonált.


Ebben az időben Bai asszony egészségi állapota egyre rosszabb lett, depresszióssá vált, és hajléktalanként halt meg.


Húga az embertelen kínzásba halt bele
Bai asszony húgát, Bai Wanglinget 2000-ben küldték munkatáborba, mert a Fálun Gong üldözésének igaz tényeiről osztogatott szórólapokat.


Éhségsztrájkba lépett, hogy ezzel tüntessen az embertelen kínzás ellen, amelyet gyakorlókon hajtanak végre, ezért az őrök egy gumitömlőt nyomtak le a torkán a gyomrába, hogy erőszakkal etessék. Ez az eljárás megsebezte a tüdejét.

 
A kínzási módszerek illusztrációja: kényszeretetés

Akkor engedték csak ki a munkatáborból, mikor már a halál küszöbén állt. Nem gyógyult már fel, és 2004. május 31-én, 39 évesen hunyt el.


Szülei és nővére bánatukba haltak bele
Bai asszony hajléktalansága alatt a Fukang rendőrőrs, a 610-es iroda, valamint a helyi rendőrség emberei állandóan zaklatták a szüleit, hogy megtudják a tartózkodási helyét. Éjjelente az ajtón dörömböltek és kiabáltak. A helyi kormány több mint kétszáz embert rendelt ki a család megfigyelésére.


Li Qingfang asszony, Bai asszony édesanyja, 69 évesen hunyt el, 2001 szeptemberében. Halálosan kimerítette a zaklatás, és nagyon megviselte, hogy nem láthatta legfiatalabb lányát.


Bai Yinshan, Bai asszony ésedapja pedig 2002 októberében hunyt el, 70 évesen – egy évvel felesége halála után. Az üldözés kezdetét követően erősen romlott az egészségi állapota.


Bai asszony nővére 2004-ben halt meg – képtelen volt egyedül elviselni a hatóságok zaklatásait.


Bai asszony és családja
Bai asszony Fukang város Jiuyunjie kerületében lakott, Changji autonóm közigazgatási területén, a Xinjiang tartományban.


Szülei 1998-ban kezdték el a Fálun Gong gyakorlását, gyermekeik igen hamar követték példájukat. Ők voltak szülővárosuk első gyakorlói, emiatt Bai asszonyt és családját célba vették a hatóságok az üldözésben, és „kulcsfontosságú Fálun Gong gyakorlóknak“ sorolták be őket.


Angol változat: Ms. Bai Wanzheng Dies After Long-term Persecution