Az édesanyám 92 évesen egészséges és energikus

(Minghui.org) Az édesanyám az idén a 92. életévébe lépett . A Fálun Dáfát gyakorlását 1998-ban kezdte el, azelőtt majdnem teljesen analfabéta volt, csupán néhány szót tudott olvasni. Rengeteg betegsége volt, többek között emfizéma, gastroptosis, osteoarthritis, és a szürkehályog.


Miután az édesanyám elkezdett gyakorolni, a betegségei eltűntek, visszanyerte az egészségét, és energikus lett. Továbbá a Mester összes Fá tanítását tudja olvasni, és a gyakorlók igaz tényeket tisztázó anyagait, valamint memorizált több Hong Yin verset is, annak ellenére, hogy soha sem részesült hivatalos oktatásban.


Az ismerősök, akik megtapasztalták a csodával határos gyógyulását, mind azt mondják, „Ez maga a csoda.”


Az édesanyám szilárdan hisz a Fában, és minden megpróbáltatást gyakorlóhoz méltóan kezel. Semmi nem tudta eltántorítani a műveléstől. Az alábbiakban néhány művelési tapasztalata következik.


Tanulni a Fát annak ellenére, hogy az ember analfabéta
Az édesanyám fiatalon elvesztette a szüleit, ezért a nagynénje nevelte fel. Hozzáment az édesapámhoz, de még csak 32 éves volt, amikor el is vesztette az apámat. Apám hirtelen halála súlyos csapást mért az anyámra. Nem sokkal később az egészségi állapota is megromlott, és komoly tüdőtágulattal küzdött 35 éves korában, majd gyomor probléma, ízületi gyulladások, és szürkehályog kínozta. Megpróbálta csigonggal kezelni magát, de hiába.


Az édesanyámnak 1998-ban ajánlották a Fálun Gongot, akkor 77 éves volt. Kezdetben, amíg a gyakorlótársak olvasták a Zhuán Fálunt, az édesanyám az ujjával követte a szavakat. Nem sokkal később már saját maga is tudta olvasni a könyvet.


A művelése kezdetén az édesanyám tanulta a Fát több, mint nyolc órát minden nap. Mikor nem tudott éjjel aludni recitálta a verseket a Hong Yinből.


Még szemüvegre sem volt szüksége a Fá olvasásához. Azt mondta, hogy a könyvben lévő kicsi karakterek fokozatosan egyre nagyobbá és piros színűvé váltak.


Amikor nem értett meg egy kifejezést, akkor őszintén a Mester fényképe elé állt, és ezt mondta: „Mester nem ismerem ezt a szót, és nem értem a jelentését. Kérem segítsen nekem!” Azonnal úgy érezte, hogy kiszélesedik a tudása, mintha valaki tanítaná, és a hála könnyei gördültek végig az arcán.


Az édesanyám és néhány gyakorló létrehoztak egy Fá tanuló csoportot a térségünkben.


Minden nap végezni a Fálun Gong gyakorlatokat
Az édesanyám szigorúan betartja a gyakorlókkal szemben támasztott elvárásokat. Szorgalmasan tanulja a Fát, és végzi az öt gyakorlatot is minden nap.


A gyakorlatok végzése alatt, ha megvakarnám az arcom vagy megmozdítanám a lábam az édesanyám a következő szavakat intézné felém: „Mikor gyakorolsz nem kellene megmoccannod, még akkor sem, ha valamid viszket. Egy apró változtatás is káoszt okoz”. Szégyellem, hogy nem tudok olyan szorgalmas lenni, mint amilyen ő.


A Fálun Gong gyakorlók a testüket és a szellemüket együttesen nemesítik, az édesanyám xinxingje és fizikai állapota is folyamatosan javul mivel szorgalmasan műveli magát.


Sérülések gyógyszerek nélküli gyógyulása
Az édesanyám 2004-ben a húgomhoz költözött egy nagyobb városba. Egyik délután elment az Ezer Buddha Hegyre, hogy beszéljen az embereknek a Fálun Gongról és az üldözésről. Véletlenül elvétett néhány lépcsőfokot a templom bejáratánál, és úgy elesett, hogy még az eszméletét is elvesztette.


Már sötét volt, amikor magához tért és észrevette, hogy a lába hátrahajlott, erős fájdalmat érzett a nyakában. Felült és elgondolkodott: „Nem fogok itt feküdni és lejáratni a Dáfát.” Majd kiegyenesítette a lábát.


Mikor a húgom felvette az autójval, hogy hazavigye az édesanyám nem mondott neki semmit a baleset részleteiről, mert elhatározta, hogy átmegy a teszten.


Otthon a fájdalma tovább erősödött, ezért a húgom és a férje kórházba akarták vinni. Az édesanyám visszautasította és azt mondta nekik, hogy gyakorló, ezért minden rendben lesz. Tűrte a fájdalmat, és tanulta a Fát az ágyban. Mikor a fájdalom lassanként csökkent, felállt és gyakorolt. Három hónap alatt felgyógyult, és ismét jó egészségnek örvendett. Mások is szemtanúi voltak a Dáfá csodájának. Ezek után a húgom is feladta a kérését, hogy gyógyszert szedjen az édesanyám.


2010-ben az édesanyám az öcsémhez költözött. Egyszer nyáron, amikor forróvizes palackot tartott a kezében, a palack felrobbant, és forró vizet fröcskölt a lábára, így a bőre megégett.


Azon a területen, ahol a bőre megégett genny szivárgott. Az öcsém bekente kenőccsel a sebet, hogy elkerülje a fertőzést. Az édesanyám pedig szépen csendben lemosta és egy tiszta zsebkendővel fedte le a sebet. Úgy tette tovább a dolgát mintha mi sem történt volna.


Húsz nappal később a megégett terület teljesen rendbe jött mindenféle gyógyszeres kezelés nélkül. Az új bőr rózsaszín és ép volt. A családom ismételten szemtanúja lehetett a Dáfá csodájának.


Nem szükséges leírnom, hogy még hány csoda történt az édesanyámmal. Számos jó dolgot kapott a gyakorlás által. Gyakran mondja nekünk: „Ha nem lenne a Dáfá már régen nem élnék. Hogy kiérdemeljem a Mester megváltását szorgalmasan kell művelnem magam.”


Angol változat: My 92-Year-Old Mother Is Healthy and Energetic