Az európai gyakorlók a New York-i Fá konferencián megosztották tapasztalataikat a Fálun Dáfá jótékony hatásairól

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Több ezer Fálun Gong gyakorló a világ minden tájáról csatlakozott 2014. május 14-én New Yorkban a demonstrációhoz és a felvonuláshoz, hogy bemutassák a Fálun Dáfá szépségét, és felhívják a figyelmet a Fálun Gong üldözésére Kínában. Sokan Európából érkeztek, hogy részt vehessenek a rendezvényeken.


Anita Franciaországból: A művelés magabiztossá tett
A francia Fálun Dáfá gyakorló Anita nagyon örült, hogy részt vehetett a 2014. évi New York-i Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencián és az azt követő rendezvényeken. Azt mondta: „a Fálun Gong a legfontosabb az életemben. Tudom, hogy a Dáfá az univerzum nagy törvénye. Az életem gyökeresen megváltozott, amióta elkezdtem a művelést. Jobban bízom magamban."

Anita, francia Fálun Dáfá gyakorló

Majd így folytatta Anita: „Ma a felvonulás napja van, ezért reméljük, hogy minél többen megtudhatják az igazságot a Fálun Gongról. Nem számít, hogy kínaiak vagy nyugatiak. A Kínai Kommunista Párt (KKP) beszennyezte a Fálun Gongot. De most mindenki a saját szemével láthatja, hogy mi is valójában Fálun Gong, és hogy milyen kedvesek a Fálun Dáfá gyakorlók ... A Fálun Dáfá Világnap egyben a Mester születésnapja is. Ez igazán örömteli alkalom a Fálun Dáfá gyakorlók számára. Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzük a hálánkat a Mesternek.”


Gudrun Németországból: A szívem hozott New Yorkba
A Németországból érkezett Gudrun elmesélte a riporternek a következőket: „Hosszú ideje gyakorlom a Fálun Dáfát, és több alkalommal jártam már New Yorkban. Amikor meghallottam a konferencia hírét, a szívem New Yorkba hívott”.

Gudrun német gyakorló

Gudrun folytatta, „Nagyon hálás vagyok, és igazán szerencsésnek érzem magam. Mély hálával tartozom a Mesternek”. Első alkalommal, amikor Gudrun elolvasta a Zhuán Fálunt, potyogni kezdtek a könnyei . „Ez az a könyv, amelyet egész életemben kerestem!” Gudrun hozzátette, „A Fálun Dáfá vagy a művelés nem létezne a Mester nélkül. Ő az, aki megadta nekünk az irányelveket, és ezt a nagyszerű lehetőséget. Szavakkal nem nem tudom leírni a hálát, amit érzek ... Miután hallottam a Mester tanítását a konferencián, felismertem, hogy muszáj keményebben dolgoznom. A Mester nagyon könyörületesen figyelmeztetett minket. Ez mélyen megérintett. Feltétlenül jobban kell művelnem magam”.


Gudrun az USA-ba jött, hogy megmutassa az embereknek a Fálun Dáfá nagyszerűségét, és hogy ezt megtudhassa az egész világ. „Az embereknek rá kell döbbenniük az igaz tényekre. Az üldözés, amely Kínában jelenleg is tart megengedhetetlen, és nem folytatódhat.”


Isabella Ausztriából: a Fálun Gong gyakorlásával a régóta tartó keresésem véget ért
Isabella osztrák gyakorló, aki közel három éve gyakorolja a Fálun Gongot. Elmondta a riporternek, hogy: „a Fálun Gong gyakorlásával véget ért a hosszú keresésem ... Mióta az eszemet tudom számtalan olyan kérdésem volt, amelyekre soha nem kaptam választ. Kerestem a válaszokat különböző utakon és elméleteken keresztül...Elolvastam a Zhuán Fálun-t, és megkaptam a válaszokat. Úgy tűnt, hogy megtaláltam a könyvben a saját tapasztalataimat. Elkezdtem gyakorolni a Fálun Gongot ... Igazán hálás vagyok a Mesternek ...”

Isabella Ausztriából

Isabella elmondta, hogy „Türelmesebb, és együttérzőbb lettem a művelésem által. A gyerekeim is észrevették a változásokat. Ők úgy fogalmazták ezt meg, hogy kiszélesedett a látóköröm, csendesebb és nyugodtabb lettem. Valamint annak ellenére, hogy a gyerekeim a lázadó korba értek nincs konfliktusunk. Ki tudunk tenni mindent az asztalara, és közösen megvitatni a dolgokat.”


Florián Ausztriából: a művelés által derűs és motivált lettem
Az osztrák gyakorló Florián elmondta, hogy számos oka volt, annak hogy New Yorkba jött, „Egy nagy lehetőségnek tartom, hogy találkozhatok a gyakorló társakkal szerte a világból. Csodálatos, ahogyan minden résztvevő energiája összeadódik a parádén. Másrészről nagyon fontos, hogy bemutassuk a Fálun Dáfá szépségét, és a KKP általi üldözést.”

Florián Ausztriából

Florian elmondta, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy találkozhatott a Mesterrel a konferencián. Mielőtt elkezdte a művelést életének egy igen fájdalmas szakaszát élte. Az élete válságban volt. „Sőt már azon gondolkodtam, hogy véget kellene vetnem az életemnek”. Nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy rátalált a Fálun Gongra. Minden dolog pozitív irányban változott az életében a művelésen keresztül. „Újra örömömet lelem a riporteri karrieremben. Igazi motivációra leltem az életben.”


Iván Oroszországból: A Fálun Gong a legjobb művelési út a világon
Ivan Kugimov Dél- Oroszországból érkezett. Katonai egyenruhát viselt, amelyben igazán daliás, és méltóságteljes volt. Ivan kifejtette, hogy miért döntött úgy, hogy katonai egyenruhában csatlakozik a felvonuláshoz, „Az orosz embereket már üldözte a Kommunista Párt. Azt szeretném, hogy minél többen megtudják, hogy vannak Fálun Dáfá gyakorlók Oroszországban. Szeretném megmutatni a Fálun Dáfá szépségét.”

Anna orosz gyakorló (balra), Iván (középen), és Natalie

Iván sokéves betegségei teljesen eltűntek miután elkezdte gyakorolni a Fálun Gongot 2005-ben. Örömmel tapasztalta, hogy a családjával is egyre jobb a kapcsolata. A lánya is csatlakozott a műveléshez. Ivan elmondta, hogy „a művelés előtt rideg katona voltam. Azt követően, hogy elkezdtem magam művelni kedves és figyelmes lettem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy gyakorolhatom a Fálun Gongot. Megtaláltam a legjobb művelési gyakorlatot, amely csak létezik a világon. A Fálun Gong igazán sokat adott nekem. Köszönet a Mesternek”!


Artjom Németországból: Egy átfogó művelési rendszerre leltem a Dáfában
„Ez csodálatos érzés! Éppen véget ért a felvonulásunk. Szórólapokat osztogattunk a járókelőknek, és beszéltünk nekik a Fálun Gongról,” tette hozzá Artjum aki szintén Fálun Gong gyakorló, és Németországból érkezett New Yorkba. Nagyon boldog volt, hogy találkozhatott a gyakorló társaival, akik az egész világról érkeztek, és hogy kapott egy lehetőséget, hogy felhívja a figyelmet a Fálun Gong máig tartó üldöztetésére Kínában.

Artjom német gyakorló

Artjum 2008-ban kezdte el a Fálun Gong gyakorlását. Már régóta kereste a megfelelő művelési utat, és sok mást is kipróbált ez előtt. Azt mondta, hogy „Végül egy átfogó művelési rendszert találtam a Fálun Dáfában. Ott nem volt szükség a kérdésekre, mert mindenre választ kaptam. Minden, amire szükség van, hogy kövessem a Dáfá alapelveit ... Valaha dohányoztam, és ittam. Könnyedén felhagytam ezekkel, amikor elkezdtem a művelést ... Ha követjük a Mester tanításait, és folyamatosan nemesítjük a jellemünket, akkor a Mestert igazán boldoggá tesszük”.


Artjom szeretné megragadni ezt a lehetőséget, hogy elmondja a kínai embereknek, hogy „A Fálun Dáfá nagyszerű! Miért vannak negatív gondolataid róla? Nem kell művelned magad a Dáfában, de ki kell nyitnod a szemed, és meg kell tudnod, hogy miről is szól valójában.”


Angol változat: European Practitioners at New York Fa Conference Share Benefits of Falun Dafa

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo