Franciaország: A kínai delegáció látogatása egy olyan országban, ahol az egyesületek élhetnek alkotmányos jogaikkal

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A franciaországi Lyonban néhány nappal korábban megrendezett eseményt követően 2014. március 27-én a Fálun Gong gyakorlók ismét összegyűltek a párizsi kínai nagykövetség előtt, hogy felszólítsák az éppen Franciaországba látogató Xi Jingping-et, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetőjét, hogy hogy állítsa bíróság elé a Fálun Gong üldözésében résztvevő fő elkövetőket.

2014. március 27-én a Fálun Gong gyakorlók beszélnek a párizsiakkal a kínai nagykövetség előtt

Alain Tang úr, a Francia Fálun Dáfá Egyesület elnöke beszédében elmondta: „A kínai nagykövetség előtti rendezvény nagy jelentőséggel bír Xi Jinping KKP vezető franciaországi látogatása alatt. Felszólítjuk Xi-t, hogy állítsa bíróság elé a fő elkövetőket – Jiang Zemin-t, Luo Gan-t, Zhou Yongkang-ot, Zeng Qinghong-ot és Li Lanqing-et –, és számolja fel a Fálun Gong üldözését Kínában.”


„Legalább 3745 halálesetet erősítettek meg eddig [2014. április 6.]. Több százezer gyakorlót tartanak fogva börtönökben, ideggyógyintézetekben, munkatáborokban és agymosó központokban” – folytatta.


Dr. Harold King, a DAFOH (Doctors Against Forced Organ Harvesting – Orvosok az erőszakos szervrablás ellen) francia képviselője az ártatlan embereken folytatott erőszakos szervkereskedelem azonnali befejezését követelte Kínában. Dr. King szerint Kínában szinte minden transzplantált szerv foglyoktól származik, sokan közülük lelkiismereti foglyok, elsősorban Fálun Gong gyakorlók. Megölik őket a szerveikért, és ez sérti az alapvető orvosi etikát.


Tang megfogadta, hogy folytatja a KKP bűntettének felfedését az egész világon, és segít az üldözés felszámolásában.


Rámutatott a rendezvényen, hogy „A KKP gazdasági és diplomáciai eszközökön keresztül gyakorol nyomást a nyugati országokra, hogy ezzel elkerülje az emberiség elleni bűncselekményei miatti elítélést.”


Valójában a március 27-i rendezvényre nem is kerülhetett volna sor, mert a KKP nyomást gyakorolt a párizsi rendőrségre, ezért egy nappal az esemény előtt elutasították a rendezvényről szóló bejelentést.


A Francia Fálun Dáfá Egyesület egy sürgős kérelmet nyújtott be a Párizsi Közigazgatási Bíróságnak (Tribunal Administratif de Paris), ahol ezt követően március 26-án délután meghallgatást tartottak.


Doumergue bíró kimondta, hogy a párizsi rendőrség által kiadott tiltás jogtalan volt, és megsértette a szabad véleménynyilvánítást és a gyülekezési szabadságot. Elrendelte, hogy a rendőrség vonja vissza a tiltást, és fizessen 1500 euró kártérítést a Francia Fálun Dáfá Egyesületnek.


Az ítélet – melyet megkapott a Fálun Dáfá Egyesület és a belügyminiszter, valamint egy másolatban a párizsi rendőrség igazgatója is – megerősítette a Fálun Gong gyakorlók alkotmányos jogait és a rendezvény megtartását a kínai nagykövetség előtt Xi Jinping franciaországi látogatásának ideje alatt.


Kivonat a bírósági döntésből:
„A felperes egyesület indokoltan állítja, hogy […] ez az elutasítás komolyan és egyértelműen jogtalanul megsérti a szabad tiltakozást és a szabad véleménynyilvánítást. Megvalósítását fel kell függeszteni. A rendőrfőnököt sürgetni kell, hogy engedélyezze a demonstrációt, mint ahogy a fent leírt feltételekben áll anélkül, hogy bírságot és ideiglenes tiltó intézkedést szabna ki.”


Hatodik következtetés:
„6. Tekintettel arra, hogy a jelen körülmények között az ügyben az állam a vesztes fél, kötelezem, hogy fizessen 1500 eurót a Francia Fálun Gong Egyesületnek (Falun Dafa France) a Közigazgatási Kódex L.761-1 cikkelyében előírtak szerint.”


Gabard ügyvéd, a Francia Fálun Dáfá Egyesület jogi képviselője üdvözölte az ítéletet. Elmondta, hogy a párizsi rendőrség lebecsülte a gyűlés helyszínének és időpontjának jelentőségét.


Gabard azt is egyértelművé tette, hogy a rendezvény nem Xi elleni tiltakozás, hanem a Fálun Gong üldözésének a politikája ellen van. Nem volt helyénvaló, hogy a párizsi rendőrség úgy állította be a rendezvényt, mint egy Xi felé irányuló rosszindulatú eseményt.

Gabard ügyvéd a Párizsi Közigazgatási Bíróság előtt a március 26-i meghallgatás után


Angol változat: France: Rally in Front of Paris Chinese Embassy During Visit by CCP Official

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo