Az olasz szenátus elfogadott egy állásfoglalást, amely sürgeti a Kínában folyó szervkereskedelemmel kapcsolatos alapos kivizsgálást

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2014. március 5-én az olasz szenátus Emberi Jogi Bizottsága egyhangúlag elfogadott egy állásfoglalást, amely sürgeti az olasz kormányt, hogy indítson egy alapos vizsgálatot a Kínában folyó szervkereskedelemmel kapcsolatban diplomáciai utakon és más csatornákon keresztül. Az állásfoglalás ezen felül felszólítja a Kínai Kommunista Pártot (KKP), hogy azonnal bocsássa szabadon a lelkiismereti foglyokat, beleértve a Fálun Gong gyakorlókat.


Az állásfoglalásban a Rendkívüli Védelmi Bizottság az Emberi Jogok Előmozdításáért és Védelméért is kérte az olasz kormányt, hogy vizsgálja felül a képzési programjait a kínai orvosok számára, és járjon el a nemzetközi egyezményeknek megfelelően, hogy kiderüljön, az érintett személyek részt vettek-e a szervkereskedelemben.

Pillanatkép az állásfoglalás hivatalos jegyzőkönyvéből, melyet 2014. március 5-én adtak át

Ez az állásfoglalás azt követően került szenátusi meghallgatásra, hogy ugyanebben az ügyben 2013. december 19-én David Matas, jól ismert kanadai emberi jogi ügyvéd egy előadást tartott a meghallgatáson, sürgetve Olaszországot, hogy vizsgálja felül a törvényeit annak érdekében, hogy tartsa az országot távol attól, hogy bűnrészes legyen a Kínában folyó erőszakos szervkereskedelem bűntettében.


A meghallgatás nagy sajtóvisszhangot kapott, beleértve a La Repubblica-t, a második legnagyobb napilapot Olaszországban, a Corriere della Sera-t (Esti kurír), a RAI–t (Radiotelevisione Italiana) és az Adnkronos Salute-t.


A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy sok szerv Fálun Gong gyakorlóktól származik. Ezt az állítást alátámasztja, hogy a nagy számú szervátültetésnél, amelyet Kínában végeztek gyakran nagyon rövid a várakozási idő, amely lehetetlen lenne élő donorkínálat nélkül, akik készen állnak, hogy megfeleljenek bármilyenféle szervigénynek.


Matas és a társszerzője, David Kilgour, az egykori kanadai parlamenti képviselő és királyi ügyész arra a következtetésre jutott, hogy több mint negyvenezer szervet Fálun Gong gyakorlókból távolítottak el 2000-től 2005-ig.


Angol változat: Italian Senate Passes Resolution Urging Thorough Investigation into Organ Harvesting in China

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo