Haláljelentés! Hirtelen halál a fogdából való szabadulás után

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Yang asszony Shishi városból való, amely a Fujian tartományban található. 2014. február 23-án illegálisan tartóztatták le, amikor éppen a Fálun Gong üldözéséről beszélt az emberekkel. A Shishi városi Baogai közösségi rendőrőrs emberei tartóztatták le, majd később a városi Jiulongshan fogdába zárták.


Letartóztatásának napján délután 1 órakor 5-6 rendőr tört be a lakásába. A rendőrök mind a Hubin rendőrőrsről érkeztek. Igazolás nélkül rontottak be a lakásába, és átkutatták az egész lakást. Több tárgyat is elkoboztak: a Fálun Gong megalapítójának két képét, valamint két képét a Fálun Dáfá emblémájáról, ill. a Zhuán Fálun c. könyvet is magukkal vitték, a Fálun Dáfá fő művét. Mindent lefényképeztek a lakásban. Mikor Yang asszony lányai a rendőrök neve után kérdezősködtek, nem kaptak választ.


Szabadon engedték, mikor egyre rosszabbul volt
2014. március 6-án nagyon rosszul érezte magát Yang asszony. Ezért bevitték a fogda kórházába, március 8-án pedig hazaküldték. Ekkor már csak nehezen tudott lélegezni, és nem volt széklete sem. Egy nappal később súlyosbodott az állapota, a száján keresztül tudott csak levegőt venni gyors ütemben. Beszélni sem tudott, és állandóan lecsúszott az ágyon, nem tudta tartani magát. Az egész teste fekete és kék volt. A lányai erre egy mentőautót hívtak, de az orvosok már csak a halálát tudták megállapítani, nem tudtak már semmit tenni érte.


Háttérinformáció
Amikor Yang asszony elkezdte gyakorolni a Fálun Gongot, az „Őszinteség, Jóság és Tolerancia“ elvei szerint élt, amelyek a Fálun Gong fő elvei. Ismerősei jó embernek tartották. Az utóbbi években állandóan zaklatták őt a Kínai Kommunista Párt emberei, a lakását pedig többször is átkutatták.


Kínai változat: 福建泉州石狮市杨世芬被迫害致死

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo