Párizs: A kínai turisták kilépnek a KKP-ből az ünnepi bevásárló szezon alatt

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A kínai turisták ismertek a luxuscikk-vásárlásukról a tengerentúli utazásaik során. Lafayette, a híres áruház Párizsban az a hely, ahol rendszeresen megállnak a kínai látogatók. A Fálun Gong gyakorlók az üldözés kezdete óta kihasználják ezt a lehetőséget, hogy beszélgessenek a kínai turistákkal.


A tengerentúli vásárlók hosszú sorokat alkotnak, hogy kihasználják az adó-visszatérítés szolgáltatását a boltban. (Külföldiek, akik Európában vásárolnak, visszakapják a magas forgalmi adó egy részét a látogatói státuszuk igazolásával.) Mivel a látogatók várakoznak a sorban, a Fálun Gong gyakorlók beszélgetnek velük a Fálun Gong igazságáról és az üldözésről – tájékoztatják őket arról, amit a kínai emberek nem hallhatnak otthon. A tények ismertetésének eredményeként sok kínai döntött már úgy, hogy kilép a Kínai Kommunista Pártból (KKP), és a hozzá kapcsolódó szervezetekből.

Egy Fálun Gong gyakorló igazságtisztázó anyagokat ad egy kínai turistának

Egy gyakorló plakátot tart, felfedve az erőszakos szervkereskedelmet Kínában, miközben a kínai turisták várják a forgalmi adó visszatérítésüket

Készek kilépni a KKP-ből
Egyik alkalommal egy Fálun Gong gyakorló megosztott velünk egy történetet, amikor kínai vásárlókkal találkozott: „Miután kilépett egy kínai látogató a KKP-ből, meggyőzött másokat is a csoportjában, hogy tegyék ugyanazt. Álneveket adott számukra. Egyenként mondták nekem, hogy melyik szervezetből lépnek ki – a KKP-ből, a Kommunista Ifjúsági Ligából és/vagy a Fiatal Úttörőktől. Gyorsan leírtam, amit mondtak nekem. Ezek a turisták nagyon örültek annak, hogy kiléphettek a KKP-ből, és a hozzá kapcsolódó szervezetekből. Néhányan örömmel mormolták az álnevüket.”


A vásárlók szívesen fogadják a Fálun Gong információkat
Egy gyakorló több, mint 200 db igazságtisztázó anyagot vitt magával. Az anyagokat nagyon gyorsan felhasználták a forgalmas ünnepi vásárlási szezonban. Amint egy kínai turistacsoport vezetője kilépett a boltból a vásárolt termékekkel, megkérdezte a gyakorlót: „Ez a Fálun Gongról szóló anyag?” Mikor a gyakorló azt mondta: „Igen”, ő azt válaszolta: „Rendben. Tudna nekem még több anyagot adni? A csoportom minden tagjának szeretnék egy példányt adni.”


Egy egész busznyi kínai turista: „A Fálun Dáfá jó!”
Néha az adó visszatérítésére való hosszú várakozási idő jó lehetőségeket nyújt a gyakorlóknak, hogy több mélyreható beszélgetést folytassanak a kínai turistákkal.


Egyik napon egy nagy turistabusz érkezett a boltba. Néhány utas északkelet-kínai tájszólásban beszélt, míg mások egyértelműen Sanghajból jöttek. Ők kezdetben vonakodtak, és nem akarták hallani az igazságot, néhányan meg nem voltak túl udvariasak.


A Fálun Gong gyakorló elmondta nekik, hogy Li Dongsheng, a 610-es iroda igazgatója a KKP vizsgálata alatt áll, míg Zhou Yongkang, a Biztonsági Részleg korábbi vezetője házi őrizetben van. A gyakorló beszélt Wang Lijun és Bo Xilai bűntetteiről is, a tavaly év eleji két nagy horderejű esetről a KKP hatalmi rendszerében. A gyakorló elmagyarázta, hogy az ő valódi bűnük az erőszakos szervkereskedelem, melyet lelkiismereti foglyokon hajtanak végre, és a Fálun Gong gyakorlók üldözésének támogatása.


A gyakorló egy plakátot mutatott a Kínában folyó szervkereskedelemről. A kínai vásárlók megrettentek. Csendben elolvasták a plakátot. Mikor felszálltak a buszukra, a gyakorló az ajtóban adott nekik néhány tájékoztató anyagot. Az egyik utas elvette az összes anyagot, és azt mondta: „Had segítsek szétosztani őket mindenkinek a buszon.” Ahogy a gyakorló elsétált a busztól, hallotta, hogy az egész csoport felkiált: „A Fálun Dáfá jó!”


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/12/29/143844.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo