Bo Xilai hangfelvétele megerősíti a KKP Fálun Gong elleni kegyetlenségét

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Bo Xilai-t nemrég ugyan elítélték bizonyos bűncselekmények miatt, de a Fálun Gong gyakorlókból elrabolt szervek atrocitásában való részvételéről nem folyt nyilvános vita vagy büntetőeljárás. Egy hangfelvétel, melyet mostanában kaptunk, összefüggésbe hozza őt az élő gyakorlókon folytatott szervkereskedelemmel. A felvételen – amely néhány évvel ezelőtt készült – Bo állítja, hogy Jiang Zemin parancsot adott az élő gyakorlókon folytatott szervkereskedelem folyamatának megindítására.

Jiang kiadja a parancsot

A hangfelvételt 2013. augusztus 27-én adták át az Epoch Times-nak, habár ez a felvétel 2006. szeptember 13-án készült, mikor Bo, az akkori kereskedelmi miniszter, Wen Jiabo elnök társaságában Németországba, Hamburgba látogatott. A telefonbeszélgetés alatt, amit egy emberrel folytatott, aki azt állította, hogy ő a németországi kínai nagykövetség első titkára, Bo elismerte, hogy Jiang kiadott egy parancsot az élő gyakorlókon folytatott szervkereskedelem megindítására.

A telefonbeszélgetés rögzítése (audio fájl kínaiul, alul olvashatják a beszélgetés szövegét magyarul)

Hotel: Jó estét, ez az Atlantic Kempinski Hamburg, a nevem David Monte. Miben segíthetek?

Első titkár: Jó estét! Kapcsolná az 5. számú szobát…. nem, a 452-est.

Hotel: Megmondaná a vendég nevét?

Első titkár: Bo

Hotel: Kérem, várjon.

Bo: Halló, ki az?

Első titkár: Ön Bo Xilai miniszter?

Bo: Ki az?

Első titkár: Én vagyok a nagykövetség első titkára.

Bo: Ó!

Első titkár: Van valami sürgős mondanivalóm. A német külügyminisztérium kapcsolatba lépett velünk ma, néhány pontosítást kértek.

Bo: Ó!

Első titkár: Az volt a kérdésük, amikor ön volt Liaoning tartomány kormányzója, ön vagy Jiang Zemin volt az, aki parancsot adott ki a Fálun Gong gyakorlók élő szerveinek elrablására. Ez a kérdés azért merült fel, mivel ez kapcsolódik a holnapi találkozóhoz.

Bo: Jiang volt az.

Első titkár: A német külügyminisztérium hivatalnokai azt akarják, hogy meg legyen erősítve ez. Azt mondják, hogyha ön részt vett, a holnapi találkozó szintje megváltozhat. Ez azért van, mert a Fálun Gong benyújtott egy… (Bo félbeszakítja)

Bo: Stopp, kérje meg Ma nagykövetet [Németország kínai nagykövete], hogy oldja meg ezt.

Első titkár: Ez egy sürgős dolog. Mivel a papírokat ma délután adták be, egy hivatalos értesítést adtak nekünk… (Bo félbeszakítja)

Bo: Beszéljen Ma nagykövettel, ne velem. Ő nem tudja ezt kezelni?

A forrás, akitől a hangfelvétel származik, állította, hogy a kínai hadsereg, rendőrség, kórházak, börtönök, munkatáborok és a Politikai és Jogi Eljárások Bizottsága mind részt vettek az élő szervek kereskedelmében.

Az üldözésben való aktív részvétel

Jiang Zemin 1999 júliusában elindította a Fálun Gong elleni szisztematikus üldözést. Kezdetben azt a döntést, hogy elnyomják a nagy népszerűségnek örvendő gyakorlatot, nem fogadták el széles körben a kommunista párt emberei. Felismerve a Fálun Gong egészségre gyakorolt előnyeit, és a társadalom erkölcsi normájának emelésének a sikerességét, sokan a hatóságoknál, beleértve a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságát, tartományi tisztviselőket és alárendelt tisztviselőket is, csak lassan valósították meg az újonnan létrehozott üldözéspolitikát.

De Jiang nem adta fel. Mikor Liaoning-ba látogatott 1999 augusztusában, azt mondta Bo-nak, Dalian város akkori polgármesterének: „Keménynek kell lenned a Fálun Gong kezelésében. Ez talán néhány képzettséget is adhat az előléptetéshez.” Ezért Bo kibővítette a börtön- és munkatábor-rendszert, miközben újakat is épített Dalianban.

Sokan a Fálun Gong gyakorlók közül, akik elmentek Pekingbe, hogy fellebbezzenek a Fálun Gong gyakorlásának jogáért, az újonnan alapított táborokba és börtönökbe lettek elszállítva. Bo parancsokat is adott ki: minden szintű bűnüldöző megverheti és meggyilkolhatja a gyakorlókat. Ezenkívül Bo vezette a szervkereskedelem lefolyását is, valamint a testtartósítást is Dalianban, ezzel végrehajtva Jiang politikáját: „fizikailag elpusztítani a gyakorlókat”.

Bo-t hamarosan előléptették Liaoning tartományi helyettes pártvezetővé, aztán alelnökké, és végül kormányzóvá. Elég hihető dolog, hogy rohamos előléptetésének oka a Fálun Gong üldözésében való aktív részvétele volt.

Ezenkívül körülbelül egy milliárd jüant költött a Liaoning tartományi börtönök felújítására, ebből egyedül 500 millió jüant csak a hírhedt Masanjia-ra költöttek. Ezzel létrehoztak egy „példamutató” munkatábort a Fálun Gong gyakorlók kínzására. Ily módon Shenyang városa vált az egyik legfontosabb helyszínévé az élő gyakorlókon végzett szervkereskedelem folyamatának, miközben Dalian lett a testtartósítás epicentruma.

Masanjia: a brutalitás büszkesége és öröme

A „Masanjia-ból kisétálva” című vizsgálati jelentést 2013. április 6-án adták ki. Habár néhány ember már elkezdte megérteni a Masanjia kegyetlenségét, ez a jelentés sok részletet feltételez, amik korábban ismeretlenek voltak a közönség számára. Több neves külföldi hírügynökség, beleértve a The Associated Pres -t és a The New York Times-t, átvette ezt a hírt, ezzel bírálták a súlyos kinzást, és a náci koncentrációs táborokkal hasonlították össze a hírhedt kínai tábort.

Sok gyakorló megtapasztalta a Masanjia gonosz környezetét. Wang Jie, egy Dalian városi gyakorló különböző típusú kínzásoktól szenvedett a munkatábor Első Brigádjában. A melleit elektromos botokkal sokkolták, ezzel súlyos fekélyeket okozva neki. 2006 júliusában halt meg.

Xin Shuhua, Benxi városi gyakorló felfedte a Masanjia második részlegében lévő kegyetlenkedéseket. Az őrök megerőszakolták a női gyakorlókat, és keményen rugdosták az alhasukat. Az őrök több fogkefét kötöttek össze egy csomóba, és a sörtéket kifelé tették, aztán erőteljesen be és ki mozgatták a gyakorlók nemi szervében. Az őrök működő elektromos botokat is betettek a gyakorlók vaginájába.

Du Bin, a The New York Times szerződéses operatőre készített egy dokumentumfilmet, melynek A szellemek fejei felett: a Masanjia munkatábor asszonyai a címe. Liu Xia leírta a tapasztalatait: erőszakkal becsavarták vastag takarókba, miközben tűzött a nap; és ülnie vagy guggolnia kellett a jégen csak egy kis ruhát viselve a dermesztő télben. A kínzás eredményeként a szája és a nemi szerve erősen vérzett. Úgy utal a Masanjia-ra, mint egy véres börtönre.

A kegyetlensége és a gyakorlók hitétől való megfosztás cselekedete miatt a Masanjia-t választották ki az ország példamutató intézménynek. Jiang és Bo számos díjat adott jutalmul, és a 2. részleg igazgatójának, Su Jingnek egyszer ötvenezer jüant is küldtek Pekingből, miközben Shao Li igazgatóhelyettes harmincezer jüant kapott. Más hivatalnokok is kaptak jelentős jutalmakat.

Masanjia-n kívül a Dabei börtön és számos más munkatábor (Zhangshi, Longshan, Dalian) is hírhedté vált a gyakorlók kínzásairól. Logikusan ezek közül mindegyik Bo felügyelete alá tartozott.

Élő szervkereskedelem

Bo elkezdte az élő Fálun Gong gyakorlókból kivett szervekkel való üzletelést Dalian városban, és más helyeken hamarosan követték a példáját, és hatalmas nyereségre tettek szert. Ennek eredményeként a hadsereg, a munkatáborok, börtönök és fogolytáborok összedolgoztak, ettől kezdve a szervkereskedés egy ellátási láncot alkotott.

Wang Lijun volt a Jinzhou városi rendőrség vezetője 2003 májusától 2008 júniusáig. Megalapított egy Pszichológiai Kutató Központot, és munkájáért megkapta a Guanghua díjat. Mikor átvette a díjat, Wang azt mondta: az eredmények „több ezer helyszíni tanulmányon” és „sok ember csapatmunkáján” alapultak. Ezen számok alapján az élő szervek ezreit távolították el, és ezt három éven belül hajtották végre azután, hogy a szervezet létrejött.

Nyilvános adatok szerint tizennyolcezer szervátültetéses műtétet végeztek 1994 és 2000 között. De ez a szám gyorsan húszezer műtétre ugrott egyedül csak 2005-ben. A State Organs című vizsgálati jelentésben Ethan Gutmann úgy találta, hogy a szervkereskedelem 2006-ban érte el a csúcsát, és legalább hatvanötezer gyakorlót gyilkoltak le a szervkereskedelem érdekében 2008-ig.

Perek világszerte

Negyvenegy gyakorló, összesen hat országból, beperelte Bo-t a Német Legfelsőbb Bíróságon 2003 novemberében. A vád többek között népirtás, emberiségellenes cselekedetek és kínzás.

Bo, kereskedelmi miniszterként látogatott el az Egyesült Államokba Wu Yi alelnök kíséretében 2003. április 20-án. A következő nap számos nem-kormányzati szervezet írt levelet az Egyesült Államok Belbiztonságának, kérve, hogy utasítsák ki Bo-t az országból. Majd az USA-ban töltött harmadik napon beidézték Bo-t bűnügyi vádakkal a Fálun Gong üldözése miatt.

Az NSW Állami Bíróság Ausztráliában 2007. november 5-én elítélte Bo-t. A gyakorolók megnyerték az ügyet, Bo azonban nem vett részt a tárgyaláson.

Öt hivatalnokot (Jiang Zemin, Luo Gan, Bo Xilai, Jia Oinglin és Wu Guanzheng) beidéztek 2009 novemberében büntetőperekkel kapcsolatban. A vád népirtás és kínzás volt.

Eddig több mint 30 hivatalnokot pereltek be, több tucat országban az emberellenes cselekedeteik, népirtás és/vagy kínzás miatt. Egyedül Bo-t közel 30 ország perelte be.

Bo bíróság elé állításával már csak idő kérdése, hogy mikor állítanak még több embert az igazságszolgáltatás elé, és hogy mikor büntetik meg őket a bűntetteik miatt.


Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/9/17/142061.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo