Fálun Dáfá Információs Központ Magyarország: Bírósági Tárgyalás a 2011-ben jogtalanul betiltott budapesti Fálun Dáfá demonstráció ügyében

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

Sajtóközlemény – Budapest, 2013. július 12.

Előzmények: A volt kínai miniszterelnök, Wen Jiabao 2011-es magyarországi látogatása alkalmával a Fálun Dáfá gyakorlók bejelentettek egy békés demonstrációt, amelynek a megtartását megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A tiltó határozat arra hivatkozott, hogy 10-20 fős demonstrációjuk miatt ellehetetlenülne a közlekedés. Ez az állítás téves, ezt a bíróság is kijelentette, amikor hatályon kívül helyezte a tiltó végzésüket. Azonban ebben az időpontban a kínai delegáció már elhagyta az országot.

Az elmúlt két évben a magyarországi Fálun Dáfá gyakorlók ezen számukra érthetetlen, és a demokratikus elvekkel nem összeegyeztethető eseményt igyekeztek a lehető leginkább könyörületesen kezelni. Jószívűen elmagyarázni minden lehetséges helyen, és eseményen, hogy miért fontos kérdés ez az ügy, és megláttatni az emberekkel a Kínában történő üldözés tényét. A Kínai Kommunista Párt tagadja az üldözés tényét, azonban az ellehetetlenített békés demonstráció is igen jól példázza ezt. 

A tegnapi tárgyaláson (2013. július 11-én) többen megjelentek a média képviseletében, akikkel a gyakorlóknak lehetőségük nyílt beszélgetni, és megismertetni velük a Fálun Dáfá szépségét, az üldözés szomorú tényét, és részletesen szemléltetni az üldözés kegyetlenségét. Az élő embereken végzett szervrablás egyaránt megrendítő volt a számukra. Valamint az alperes kirendelt képviselője is figyelmesen meghallgatta a felperest, aki igyekezett mélyrehatóan elmagyarázni az üldözés tényét és az élő embereken végzett szervrablást, amely az alperes képviselőjét is megrázta, és kifejezte, hogy számára is elfogadhatatlan, és embertelen tett ez, amely nem szabadna, hogy létezzen.

A tárgyaló terem kezdeti ridegsége néhány perc után oldódni kezdett, amikor a bíró a felperes által utólag csatolt dokumentumok tartalmát foglalta össze. A dokumentum két cikket is tartalmazott, melyek megjelentek a clearharmony oldalon (a cikkek linkjeit a cikk alján tüntetjük fel), mindkettő azt írja le, hogy más európai országokban békésen demonstráltak a Fálun Dáfá gyakorlók a kínai delegáció útvonalán. A bíró kiemelte azt is, hogy a cikkekből egy koncentrációs tábort megjárt Fálun Dáfá gyakorlótól megtudták, hogy milyen kegyetlenségek történnek a gyakorlókkal Kínában.

A tárgyalás mai ítélete mindkét felet megdöbbentette, ugyanis a bíró egyszerűen megszüntette a pert döntéshozatal nélkül. Az indoklásban kijelentette, hogy a felperes – a Fálun Dáfá gyakorlók – a rendőrfőkapitányt perelték be, és nem a rendőrséget, noha előzetesen ezt éppen a bíró kérte, de a jogszabály azóta megváltozott.

A Fálun Dáfá gyakorlók, és jogi képviselőjük is érthetetlenül álltak a döntéshozatal után, amely több kérdést is felvetett. Még 15 napig van lehetőségük fellebbezni és másodfokon jogorvoslatot kérni az ügyben.


Svédország: A gyakorlók az üldözés ellen tiltakoznak Yu Zhengsheng, a KKP Politikai Tanácsokozó Testület elnökének látogatása alatt
Németország: A Fálun Gong gyakorlók békésen tiltakoztak a kínai miniszterelnök berlini látogatása alatt

___________________________________

Köszönöm a megtisztelő figyelmét, és amennyiben további információval szolgálhatunk, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot a [email protected] e-mail címen, vagy telefonon: +36/20/442-1382
___________________________________

Háttér információk a Fálun Dáfáról és annak üldözéséről:
A Fálun Dáfá (vagy más neven Fálun Gong) a test és szellem nemesítésére szolgáló meditációs gyakorlat, melynek célja, az egyén nemesítése, ill. az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia alapelveinek való megfelelés. A Fálun Dáfá nem vallás, hanem egy meditációs út, mely több ezer éves hagyományon alapszik. Gyakorlatai a testre és a lélekre egyaránt nagyon kedvezően hatnak, emiatt igen nagy népszerűségnek örvend: 114 országban, több mint 100 millióan gyakorolják világszerte, és az elmúlt években számtalan nemzetközi kitüntetésben részesült, megalapítóját Li Hongzhi-t már többször jelölték béke-Nobel-díjra is.

A Kínai Kommunista Párt egykori vezetője Jiang Zemin 1999-ben betiltotta az addigra rendkívüli módon elterjedt Fálun Dáfát Kínában, mivel riválisának tekintette a hatalmas népszerűsége miatt, és úgy vélte, hogy akadályozza az embereknek a kommunista párt ideológiájába vetett feltétlen hitét, mivel a Fálun Dáfá nem illeszkedik bele az ő szigorúan ellenőrzött rendszerükbe. A gyakorlókat koncentrációs táborokba zárják, ahol kényszermunkát végeztetnek velük és kegyetlen módszerekkel kínozzák őket, hogy feladják hitüket az „Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia” elveiben. Kanadai hivatalnokok nyilvánosságra hozták továbbá, hogy a táborokban fogva tartott Fálun Dáfá gyakorlók létfontosságú szerveit illegálisan eladják. A Fálun Dáfá Információs Központ idáig 3649 dokumentált halálesetről tud, melyek kínzás és a munkatáborban való fogva tartás következtében történtek. A feltáratlan esetek száma minden bizonnyal sokkal több. A szervrablást a kínai hatóságok felügyelete alatt végzik, ami hihetetlen. Mégis hozzávetőlegesen 65.000 egészséges Fálun Gong-gyakorló vált az erőszakos szervrablás áldozatává Kínában.

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo