A Fálun Dáfá-gyakorlók tapasztalat megosztó konferenciája Nyugat- Ausztráliában

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

A nyugat-ausztráliai Fálun Dáfá Tapasztalat Megosztó Konferenciát Perth-ben rendezték meg 2013. február 24-én. A konferenciára tíz gyakorló nyújtotta be a művelési tapasztalatát. Megosztották tapasztalataikat, amiket a szív művelése, a befelé tekintés és a ragaszkodások elengedése közben szereztek.

A 2013-as évi Nyugat-Ausztráliai Tapasztalat Megosztó Fálun Dáfá Konferencia

Jana egy Fálun Dáfá-gyakorló a Nyugat-Ausztrál Állam délnyugati partjáról. Beszélt azon ragaszkodásainak az elengedéséről, amelyek koordinációs munkája során merültek fel.
 
Elmondta, hogy a megpróbáltatásai megoldódtak, amint megtanulta, hogy hogyan nézzen magába és hogy a dolgokat a Fá tanítása szerint nézze. Annak ellenére, hogy mások talán haragudtak rá, megtanulta könyörületességgel kezelni őket. Rádöbbent arra is, hogy meg kellene köszönni a gyakorló társainak a támogatást, hogy segítik az emelkedésben. Amikor lehetősége akad másokkal megosztani a gondolatait, mindannyian megemelkednek.
 
Susan is az állam délnyugati részéről jött. Elmondta a beszámolójában, hogy hogyan változtatta meg a koordinátor hiányosságaira való fokuszálást a saját hiányosságainak a felkutatására.

Wendy, aki Nyugat-Ausztrália legnagyobb városában, Perth-ben él, megosztotta a tapasztalatát arról, hogy hogyan nézett magába a koncentrált Fá tanuláson keresztül. Az ok, amiért mások hiányosságaira fókuszált az volt, hogy nem tudott magába nézni. „Követtem a Fá tanulás formalitását, de nem ment a szívembe. A Fá tanulásra szánt idő sem volt elegendő. Ez volt az oka, annak hogy nem tudtam követni a Fá elveit mikor élesen bíráltak. Ezután elkezdtem kívülről megtanulni a Fát. Abbahagytam a veszekedést másokkal. Példákkal ösztönöztem magamat a Zhuán Fálunból.”
 
Egy másik gyakorló Perth-ből, Werther, megosztotta a tapasztalatát arról, hogy hogyan engedte el az énjéhez való ragaszkodását és hogyn működött együtt másokkal. Azt mondta, hogy számos alkalommal feladta a ragaszkodását a saját ötletéhez és meghallgatta, amit mások mondtak, bár azt gondolta, hogy az elképzeléseik nem a legmegfelelőbbek. „Nagyon fájdalmas volt az a pillanat, amikor fel kellett adnom az én-központúság ragaszkodását, de mikor ezen túl voltam, azt éreztem, hogy a művelői oldalam sokkal erősebb lett.”
 
Bradon megosztotta a tapasztalatát arról, hogy hogyan törte át a megbántás félelmét és vált nyitottá. Azt mondta, hogy a múltban néhány évig koordinálta a Fá-érvényesítő projektet a Curtin Egyetemen. „Csak azokat hívtam meg, akik jól együtt működtek velem, mert féltem, hogy egyébként megkérdőjeleznék az elgondolásomat. De ebben az évben eldöntöttem, hogy áttöröm ezt a félelmet és hívtam a gyakorlókat, hogy csatlakozzanak. Ennek eredményeként erős támogatást kaptuk a helyi gyakorlóktól egy közelgő eseményre. Jobb munkára leszünk képesek és bemutathatjuk a Dáfát több, mit 10.000 emberek a Curtin-en.”

A konferencián résztvevők egyetértettek abban, hogy sokat tanultak a tapasztalatokból, és valamennyien arról beszéltek, hogy hogyan találták meg a saját hiányosságaikat.

A Fálun Dáfá tapasztalatcsere konferenciákon mindig sokan vesznek részt. A gyakorlók közelről és távolról egyaránt jönnek és megragadják ezt a lehetőséget a személyes emelkedésre és egymás bátorítására.
 
A konferencia résztvevői gyakran beszélnek arról, hogyan szereztek motivációt ahhoz, hogy megerősítsék elszántságukat és szorgalmasan műveljék tovább magukat: hogy elengedjék ragaszkodásaikat és egy testként haladjanak előre az előttük álló hónapokban és években.

Angol változat: http://en.minghui.org/html/articles/2013/3/15/138509.html

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo