A kínai turisták lelkesen lépnek ki a KKP-ből az európai látványosságoknál

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

2013. február 27-én Európa a jég és a hó világa volt. De még így is érkeztek buszok a látnivalókhoz egyik a másik után, tömve a szárazföldi Kínából származó turistákkal. A kínai holdújév egy nagyon népszerű idő a kínaiaknak a szárazföldi Kínában, hogy a szabadságukat töltsék, és sok diáknak szintén téli szünete van, így sok család van, akik elhozzák a gyermeküket egy kis városnézésre.

A helyzet a kínai turisták számára – hogy megismerjék az igazat a Fálun Gong üldözéséről, és lehetőséget kapjanak kilépni a Kínai Kommunista Pártból (KKP) – jobb lett, és látva az önkénteseket, akik segítenek kilépni a KKP kapcsolódó szervezeteiből, sok kínai turista azonnal kilépett, miután az önkéntesek beszélgettek velük.

Az idegenvezetők sem akadályozzák már meg, hogy a turisták megismerjék az igazságot. Néhány idegenvezető még meg is győzi a turistákat, hogy vigyenek magukkal információs anyagokat a hoteljukba, ahol később elolvashatják őket.

Sok turista kíván boldog újévet Li Mesternek
Mostanában szinte minden nap egynél több turistacsoport mondta az önkénteseknek, hogy boldog újévet kívánnak a Fálun Gong mesterének, Li Hongzhi-nek! Abban a pillanatban, ahogy elfogadták az igazságtisztázó anyagokat, megköszönték az önkénteseknek, és azt mondták: „Mi is boldog újévet kívánunk! Üdvözöljük a Mestereteket!” és „Boldog újévet Li Mesternek!”

A KKP-ből és a hozzá tartozó szervezetekből való kilépés
Az újévi üdvözletek után az önkéntesek elmondták a turistáknak, hogy gyorsan ki kellene lépniük a KKP kapcsolódó szervezeteiből. Elmondták nekik, hogy ne feledjék, ez a kígyó éve, és ez a történelemben gyakran hatalmas katasztrófákkal jár. Tekintettel erre, megemlítették nekik, hogy a KKP kapcsolódó szervezeteiből való kilépés meg fogja őket óvni.

Egyszer több turista a szárazföldi Kínából jó ideig álldogált mellettem, egy szó nélkül. De el sem mozdultak. Hallgatták, ahogy az önkéntesek tisztázták az igazságot másoknak. Végül az önkéntesek odamentek hozzájuk, és megkérdezték tőlük, hogy régóta ott állnak, de még nem léptek ki a KKP kapcsolódó szervezeteiből? Az önkéntesek elmondták: „Hadd segítsek egy álnevet találni, és akkor ki tudnak lépni.” Azok a turisták azonnal azt válaszolták: „Jól van, köszönjük!” Addig nem mentek el, amíg mindannyian ki nem léptek a KKP kapcsolódó szervezeteiből.

Egy másik alkalommal egy turistacsoport lépett le a buszról, közöttük egy fiú is, aki kb. 12-13 éves lehetett. Többször odakiáltotta az önkéntesek felé: „A Fálun Dáfá jó!”. Kapott igazságtisztázó anyagokat. Kiabált, miközben sétált. Minden turista meglepődve nézte a fiút, néhányan mosolyogtak, és mások mosolyogva néztek rá vissza. A fiú szülei szintén nézték a fiukat és mosolyogtak.

Egy másik alkalommal egy csoport turista volt ott, akik azt mondták az egyik önkéntesnek: „Úgy hallatszik, mintha Pekingből való lennél, pekingi vagy?” Az önkéntes elmosolyodott, és azt mondta: „Igen, pekingi vagyok, és hogy találkoztunk itt a kínai holdújév alatt, ez egy nagyon erős sorskapcsolatra utal.” A turista azt mondta: „Amit mondasz, nagyon kellemesen hangzik, erős kapcsolatban vagyunk.” Az önkéntes ezt válaszolta: „Ha meghallgatod az igazságot, amit el fogok neked mondani, még kellemesebben fogod magad érezni.” A turista ezt mondta erre: „Igen, kérlek, kezdd el.”

Az önkéntes mesélt 1999. július 20-áról, és arról, hogy a KKP korábbi elnöke, Jiang Zemin kezdte el százmillió Fálun Gong gyakorló súlyos üldözését; az igazságot a „Tiananmen téri önfeláldozásos eset” színjátékáról; hogy a KKP élő Fálun Gong gyakorlók szerveivel folytat szervkereskedelmet, és ellopja a testeiket; és Bo Xilai és Wang Lijun belső történeteit is, és beszélt a közösségi pártok tagjai közötti korrupcióról és belharcról. A turisták megkérdezték: Honnan tudsz ilyen sok dolgot? Mi sosem hallottunk ezekről a dolgokról. Hisszük, hogy megalapozottan mondod ezeket.

Az önkéntes elmondta: Még csak rövid ideje hallgattok engem, és sok igazságot képtelenek vagyunk elmondani, ezért készítettük ezeket az anyagokat a számotokra. Kérlek benneteket, használjátok ki jól az időt, hogy kilépjetek a KKP kapcsolódó szervezeteiből mielőtt mindannyian vesztek egy másolatot az anyagokból. Vigyétek haza, hogy alaposan átnézzétek, mivel részletesen le van írva sok minden, és érdekelni fog benneteket. Különösen azok, akik nem tudják használni az internetet – jól ki kellene használnod az idődet, hogy külföldön vagy, és még többet megtudj az igazságról, és mikor visszatérsz, el tudd mondani a barátaidnak és a rokonaidnak, és megkérheted őket, hogy lépjenek ki a KKP kapcsolódó szervezeteiből, és meg lesznek mentve.

Miután ez a csoport turista kilépett, boldogok voltak és vittek magukkal anyagokat a buszba. Integettek az önkénteseknek, akik a hóban álltak: „Ne felejtsetek el boldog újévet kívánni Li Mesternek a nevünkben! Li Mesternek nagyon jó tanítványai vannak, köszönjük nektek és köszönet Li Mesternek!”

Egy pekingi család kilép mind a Fiatalok Ligájából, mind a Fiatal Úttörőktől
Az egyik család Pekingből jött. A szülők elmondták az önkénteseknek, hogy ez unalmas szezon a turistáknak általában, és nagyon kevés külföldi fog jönni a kínaiak kivételével. Azt mondták: „Az az oka annak, hogy most jöttünk, mivel azt akarjuk, hogy a gyermekeink egy jó környezetet tapasztaljanak meg Kínán kívül, hogy így a tanulásra összpontosítsanak, és a jövőben el tudják hagyni Kínát, hogy tanulhassanak. Mi, mint az átlagos emberek, a gyermekeinkre szeretnénk támaszkodni.”

Az apa ezt mondta: „Miután ideértünk, nem akartam hazamenni. Azonban az nem működik, hogy nem akarunk hazamenni.” Az önkéntes azt mondta neki: „Tudom, miért; a tíz legnépesebb helyből a világon Kína a hetedik, és Peking is egy közülük.” Ezt mondta erre: „A szennyezett levegő Pekingben aligha teszi lehetővé számunkra, hogy lássuk az eget. A kínai emberek nem tudnak tiszta levegőt belélegezni, hogyan fogják túlélni?”

Az önkéntes ezt mondta: „Ennek nem a KKP rendszer az oka?” Azt válaszolta rá: „Sosem éreztem magam jól a gonosz KKP-től, és nem léptem be a Kínai Kommunista Pártba. A Fiatal Ligához és a Fiatal Úttörőkhöz csatlakoztam, mikor kicsi voltam, csak élni szerettem volna.” Az önkéntes megkérdezte a fiát, hogy belépett-e a Fiatal Ligába és a Fiatal Úttörőkhöz, mikor egyetemre járt. Azt mondta, hogy igen. És az apja azt mondta: „Nem számít, hogy csatlakozol-e a Fiatal Ligához és a Fiatal Úttörőkhöz.” Az önkéntes elmondta neki: „Nem számít, miután kilépett. De ha nem lép ki, az igazán számít.” A gyermek ezt mondta: „Nem érdekel, szóval segíts kilépni.” Az önkéntes azt mondta: Kérlek, vegyed ezt komolyan! Kérlek, ne gondold, hogy mi csak tréfálunk. Ez élet és halál kérdése. Jobban tennéd, ha kilépnél, csak mikor kilépsz, akkor leszel biztonságban. Az édesapád nagyon szeret téged, és sok pénzt költött, hogy kivigyen az országból, és körbenézz. Én is boldog vagyok miattad. Nagy sikereket kívánok a tanulásodban. Használjunk egy nevet, hogy segítsen kilépni a KKP kapcsolódó szervezeteiből.” A gyerek azonnal azt mondta: „Kilépés, kilépés, kilépés a Fiatal Ligából és a Fiatal Úttörőktől is.” Az önkéntes megkérdezte az apját: „Mit szólna hozzá, ha keresnénk egy nevet és ön is kilépne?” Az apa ezt mondta: „Igen, kilépek!” Miután az egész család kilépett, többször is mondták az önkénteseknek, hogy „köszönjük, köszönjük”.

Egy turista: A „Tigriskirály”, amit Pu Zhiqiang akart jelenteni, az „Jiang Zemin”
Egy másik alkalommal miután az önkéntesek és a turisták üdvözölték egymást boldog újév kívánásával, a korrupciómentes Kínáról beszélgettek, aminek a középpontjában a „legyek” és a „tigrisek” álltak. Az önkéntes elmondta, hogy a kínai holdújév első napján volt egy Pu Zhiqiang nevű ügyvéd, aki kiírt egy kívánságot a blogjára, elmondva, hogy be fog számolni egy sokkal nagyobb „Tigris királyról”. Csodálkoztak, kire gondol. A turisták mind „beszámoltak” erről, és mindannyian egyetértettek abban, hogy ez csak Jiang Zemin lehet.

Az önkéntes elmondta: „Ez az a Jiang Zemin, aki a KKP-t használta a Fálun Gong és a kínai köznép üldözésére. Most nemcsak a saját halálát okozza, a KKP-t is a halálba vezeti. ’A Kínai Kommunista Párt (KKP) mennyország általi megsemmisítése’ közeledik, ha valaki védelmet akar magának, kérem, legyen biztos abban, hogy kilépett a KKP kapcsolódó szervezeteiből!” Abban a pillanatban, ahogy befejezte ezt a mondatot, minden turista együtt mondta: „Kilépek!”

Egy fiatalember: „Háromszor próbáltam belépni a KKP-be, és nem tudtam. Buddha védelme alatt állok!”
Máskor, mikor egy harmincas éveiben járó fiatalember hallott a KKP-ből való kilépésről, azt mondta az önkénteseknek: „Őszintén szólva, háromszor próbáltam meg csatlakozni a KKP-hez, pedig nem olyan nehéz a párthoz csatlakozni. De csak nem tudtam.” Az önkéntes megkérdezte tőle: „Még mindig akarsz csatlakozni?” A fiatalember megrázta a fejét és azt mondta: „Ez csak a kényelmesebb álláskeresésért volt. Most már nem gondolom úgy, csak egy bolond csatlakozik!” A társai, akik körülötte álltak, nevettek. Az önkéntes azt mondta: „Fiatalember, igazán szerencsés vagy, amiért nem léptél be a gonosz pártba! Ez egy jó dolog, így nem szükséges kilépned. De ha valaha csatlakoztál volna a Fiatal Ligához és a Fiatal Úttörőkhöz, jobban tennéd, ha kilépnél, mivel ezek is kapcsolatban állnak a gonosz párttal. Érvényteleníteni kell a fogadalmat, amit tettél.” A fiatalember azt mondta: „Most értettem meg, ma olyan szerencsés vagyok, hogy találkoztam veletek, hogy találkoztam jó emberekkel. Kérlek, segíts nekem a Fiatal Ligából és a Fiatal Úttörőkből is kilépnem. Azt mondtad, hogy az Istenek és a Buddhák könyörületesek velem, olyan szerencsés vagyok! Most köszönetet akarok mondani a Buddhák Urának. Egy „heshi”-t csinált a kezével és meghajolt, azt mondva: „köszönöm, köszönöm Buddhák Ura, köszönet a Buddhák Urának, hogy megáldott!”

Az önkéntes azt is elmondta a feleségének és a társainak: „Ha megértettétek, amit mondtam, kérlek benneteket, lépjetek ki a KKP-ből minél hamarabb. Segítek nevet találni. Bármihez is csatlakoztatok, lépjetek ki mindenhonnan. Hat vagy hét fiatalember boldogan kilépett, mielőtt elmentek vásárolni.

Egy turista, aki megkérdezte: „Ti nem politizáltok?” szintén kilép a KKP-ből
Mostanában még mindig vannak turisták, akik nem fogadják el az igazságtisztázó anyagokat, melyeket felajánlanak nekik. De néhány mondat után gyakran elveszik. Volt néhány ember, akik nem értették meg, és azt mondták: „Te ezen a gyönyörű helyen maradsz, miért nem élvezed ezt, és miért érdekelnek ezek a lényegtelen dolgok? Ti nem politizáltok?” Az önkéntes ezt válaszolta: „Mikor a KKP-nek szüksége van rád, megkérnek, hogy foglalkozz a politikával, de csak szenvedést okoznak neked.”

„Most a ’vegyél részt a politikában’ kifejezést használják, mint egy klubot, hogy elérjék az embereket, rágalmazzák a Fálun Gongot. A Fálun Gong az „Őszinteség-Jószívűség-Toleranciát” tanítja, és azt, hogyan legyünk jó emberek, de ezt most már tizenhárom éve üldözik. A Fálun Gong tanítványok békésen tisztázzák a tényeket annak érdekében, hogy befejeződjön az üldözés. Épp most voltak itt emberek, akik hallották, hogy ezek Fálun Gong anyagok, és elfordultak tőle. Ez azt jelenti, hogy az elméjükben hazugságok vannak, amelyek rágalmazzák a Fálun Gongot. Ha folyamatosan hallgatják a KKP hazugságait, elutasítják az igazság meghallgatását. Ha összekeverik a jót a rosszal, és utálják a Buddha Fát, az nagyon veszélyes lesz számukra. Ki lesznek selejtezve, mikor a Menny megsemmisíti a KKP-t.”

Az önkéntes arról is beszélt, hogyan terjedt el a Fálun Gong több mint száz országban és régióban és, hogyan kapott több mint ezerhétszázkilencvenöt kitüntetést. Sok turista bólogatott, amikor hallgatták az önkéntest, és a végén mindannyian kiléptek, többek között az is, aki megkérdezte: „Ti nem politizáltok?”

Angol verzió

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo