Kanadai tartományi parlamenti tag: „Senki nem helyesli a szervkereskedelmet”

(Minghui.org) Egyre több ember fejezi ki a felháborodását ahogy a bizonyíték a felszínre került a Kínai Kommunista Párt élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelmével kapcsolatban. A tartományi parlament tagja, Randy Hillier úr Ontarióból egy interjúban azt mondta: „Szisztematikus szervkereskedelem olyan emberektől, akik nem egyeztek bele szerveik eltávolításába, a legkegyetlenebb módon történő támadás. Senki nem hagyja jóvá ezt a fajta gyakorlatot.”

Randy Hillier, az ontarioi tartományi parlamenti tag: „Senki nem hagyja jóvá a szervkereskedelmet“

Mióta a Kínai Kommunista Párt élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelmi bűncselekményét 2006-ban felfedték, az emberi jogi ügyvéd, David Matas és az egykori kanadai államtitkár, David Kilgour (Ázsia-Csendes-óceán) független vizsgálatot végeztek, és több mint ötven bizonyítékot találtak, mely jelzi, hogy Fálun Gong gyakorlók ezrei estek áldozatul a szervkereskedelemnek. Hillier elmondta: „Tudjuk, hogy a bizonyítékok elég jelentősek és nyomasztóak. Úgy tekintek erre, mint egy emberiség elleni bűncselekményre, ahol az embereket kivégezték és meggyilkolták azért, hogy elvihessék a szerveiket a piacra. Tudjuk, hogy a legtöbb áldozat – ha nem az összes – Fálun Gong gyakorló. Szükséges létrehoznunk a tudatosságot a saját egészségügyi rendszerünkben, hogy felismerjük, hogy létezik ez a gyakorlat.”

Tekintettel azokra, akik Kínába akarnak menni szervátültetésért, Hillier úr ezt mondta: „Ha ők tudják, hogy embereket végeznek ki ebből a célból, akkor ez a gyakorlat biztosan véget fog érni. Tehát úgy gondolom, hogy a tudatosság egy fontos tényező. Biztosnak kell lennünk abban, hogy az emberek ez egészségügyi rendszerünkben tudják ezt.”

Hozzátette: „Remélhetőleg sok ember a kommunista párton belül, szintén úgy nézi ezt a gyakorlatot, mint egy szörnyű bűntettet az emberiség és a saját állampolgáraik ellen. Az embereknek – akik Kínában élnek – a szabadság mint olyan, nem létezik. A demokrácia sem létezik. Igazságszolgáltatás sem létezik. Egy nagyon leszűkített rendszerben élnek. Habár volt ott javulás és nyitás, és úgy tűnik, hogy egyre több gazdasági döntés van, de az erkölcs, a lelkiismeret, az igazságérzet és a szociális döntések még mindig nagyon ellenőrzöttek, ezek a központi kormányzat által vannak megszabva és szabályozva.”

Azonban Hillier úr látott reményt Kínában. Például a Tiananmen téri események alatt: „Az emberek felháborodásukat fejezték ki a kormány tevékenységével szemben. Nincs kormány, amelyik képes az ellenzéknek ellenállni, nem számít, milyen jól felszerelt a hadserege. Gandhi azt mondta: ’Ahogy kiállunk e mellett, el kell buknia.’ Egyre több és több embert látunk, akik bátran kiállnak és kijelentik az ellenkezésüket az igazságtalansággal szemben. Úgy gondolom, hogy ez még folytatódni fog. Mindenki a világon nyerni fog azzal, ha a kínai népnek lesz bátorsága, hogy ellenkezzen az igazságtalanság és a szervkereskedelem gyalázatos tette ellen. Kína egy jobb hely lesz, és az emberek szabadok és sikeresek lesznek.”

Hillier úr elmondta, hogy egyre több kínainak van mersze és bátorsága felállni, egyre több embert a párton belül is ösztönözni kell, hogy felálljon. „Azok a belső küzdelmek és konfliktusok is növekedni fognak… Látni szeretném, ahogy a kommunista párt szétesik, mint a Szovjetunió. A kínai nép látta a gazdasági szabadság előrehaladását. Az átmenetnek simábbnak kellene lennie, mint a Szovjetunióban… Látni szeretném, hogy az átmenet felgyorsul.”