A Shen Yun lenyűgözi a közönséget Európában és Amerikában: „Ezt az előadást mindenkinek látnia kell”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) 2023 január végétől február első hetéig a Shen Yun Performing Arts a spanyolországi, franciaországi, dél-koreai, dominikai köztársasági, kanadai és az egyesült államokbeli színházlátogatóknak mutatta be a művészetét és az igazi, tradicionális kínai kultúra mélyreható ábrázolását.


A Shen Yun első turnéja a Dominikai Köztársaságban február 2-án kezdődött. A Kínai Kommunista Párt (KKP) nagykövetsége az előadásokat megelőzően megpróbálta megakadályozni az előadások megtartását azzal, hogy nyilatkozatot adott ki, és nyomást gyakorolt a helyi médiára, hogy ne tudósítson az előadásokról. Ezek az erőfeszítések azonban éppen ellenkező hatást váltottak ki. A Shen Yun hét előadására (köztük egy pótelőadásra) Santo Domingóban és Santiagóban minden jegy elkelt.

null

A Shen Yun Touring Company a dominikai köztársasági Santo Domingóban, az Eduardo Brito Nemzeti Színház teltházas premierjén február 2-án. (NTD Televízió)

null

A Shen Yun Touring Company a Dominikai Köztársaságban, Santiagóban, a Cibao Restaurációs Csarnok Nagy Színházában február 6-án. A társulat február 6-án és 7-én két előadást mutatott be Santiagóban, mindkettőt teltházas közönség előtt. (The Epoch Times)

null

A Shen Yun New York Company február 4-én este a Place des Arts – Salle Wilfrid-Pelletier-ben Montréalban, a kanadai Quebec tartományban. A társulat február 2. és 5. között öt előadást mutatott be Montréalban (The Epoch Times)

null

A Shen Yun North America Company február 4-én délután a Tennessee Előadóművészeti Központban, Nashville-ben (Tennessee állam, USA). A társulat február 3-án és 4-én három előadást mutatott be, mindhármat telt ház előtt. (NTD- Televízió)

null

A Shen Yun New Era Company február 4-én délután a SAFE Credit Union Előadóművészeti Központban, Sacramentóban, Kaliforniában. A társulat február 2. és 4. között négy előadást mutatott be Sacramentóban, mindegyiket teltházas közönség előtt. (The Epoch Times)

null

A Shen Yun New World Company február 4-én délután az Ohio állambeli Clevelandben, a Playhouse Square-en lévő Állami Színházban. A társulat február 4-én és 5-én három előadást mutatott be Clevelandben, mindegyiket teltházas közönség előtt. (The Epoch Times)

null

A Shen Yun Global Company telt ház előtt a spanyolországi San Sebastiánban, az Auditorio Kursaalban február 2-án. A társulat három előadást mutatott be San Sebastiánban január 31. és február 2. között. (The Epoch Times)


A Shen Yun-t dominikai rajongók és tisztviselők üdvözölték

null

A Shen Yun Touring Company január 30-án érkezett a Dominikai Köztársaságba. Ez az első alkalom, hogy a Shen Yun fellépett a karibi térségben. (The Epoch Times)

null

A Shen Yun művészeket virággal fogadják a helyi rajongók a Las Américas Nemzetközi Repülőtéren (The Epoch Times)

null

Milen Nachev, a Shen Yun zenekar karmestere (NTD Televízió)


„Ez egy csodálatos lehetőség, hogy egy nagyon régi, ősi kínai hagyományt, egy nagyon ősi civilizációt képviseljünk” – mondta Milen Nachev, a Shen Yun zenekar karmestere.

null

Jisung Kim, táncos és a „3 testőr” YouTube-csatorna sztárja (NTD Televízió)


„Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy minden előadást magas színvonalon mutassunk be. Szeretnénk felejthetetlen, jelentőségteljes és örömteli perceket szerezni a közönségnek” – ígérte Jisung Kim, a „3 testőr” YouTube-csatorna táncosa és sztárja.

null

Nika Zhang, koncertmester (The Epoch Times)


„Biztos vagyok benne, hogy az itteni közönség nagyon elégedett lesz. Sok energiát fognak magukkal vinni. Remélhetőleg nagyon inspiráló lesz számukra” – kívánta Nika Zhang koncertmester.

null

A Shen Yun dominikai előadásai előtt a társulat üdvözlő leveleket kapott a Dominikai Köztársaság kongresszusának három szenátorától és két képviselőjétől (The Epoch Times)


„Ezt az előadást mindenkinek látnia kell”

null

Carlos Veitía, az Eduardo Brito Nemzeti Színház igazgatója és a Dominikai Nemzeti Balett korábbi igazgatója a Shen Yun előadáson Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaságban február 2-án (NTD Televízió)


Carlos Veitía, az Eduardo Brito Nemzeti Színház igazgatója és a Dominikai Nemzeti Balett korábbi igazgatója február 2-án részt vett a Shen Yun előadásán a Dominikai Köztársaságban, Santo Domingóban.


„Számomra ez egy ragyogó pillanat a színházi vezetésemben, mert ez egy olyan táncegyüttes, amely hisz az erényben, a fegyelemben, abban, hogy az ember lelkét fel kell ébreszteni. Ezt minden országnak, minden kultúrának látnia kell… A Nemzeti Színház mindig nyitott lesz bárki előtt, aki művészettel érkezik, és elmondja róla az igazságot” – hangsúlyozta Veitía, aki egyben a Ballet Concierto Dominicano, a Dominikai Köztársaság egyik legjobb balett-társulatának az alapítója is.


„Pontosan ezt szeretem a Shen Yun-ben: a munkát, az izzadságot, amit belefektetnek. Ezt fegyelemnek hívják, ez pedig elhivatottság és szeretet. Mennyire összehangoltak, mennyire muzikálisak, és a gyönyörű koreográfiák. Szívből, a lelkem mélyéről gratulálok nekik.”


„A Shen Yun-t a művészek hite és meggyőződése jellemzi” – folytatta az igazgató.


„Ez egy olyan előadás, amely tele van szépséggel, de tele van érzelmekkel is… Láttam, hogy nagyon hisznek abban, amit csinálnak. Láttam, hogy meg vannak győződve az üzenetükről, ami nagyon fontos minden művész számára, és ez a lényeg… Láttam az őszinte tolmácsolásukat, és láttam, hogy a szívük odavan a kultúrájukért” – ecsetelte benyomásait Veitia.


„Nem tudom nem megemlíteni a csodálatos zenekart, egy kitűnő zenekart, csodálatos. De nagyon lenyűgözött a műsor, mert összességében nagyon profi, és ez nagy erény a művészetben. Lehetnek nagyon jó táncosok és táncosnők, és ismétlem, hogy itt nagyon jó táncosokról és táncosnőkről van szó, a probléma megoldása a csapatmunkában rejlik, és véleményem szerint a Shen Yun világszínvonalú példa erre” – mondta.


„Ezt a műsort mindenkinek látnia kell, mindenkinek el kell jönnie, hogy megnézze, és az egész világnak követnie kell… Az embereknek követniük kell a fegyelmet, az erényt és a szépséget… A világnak szüksége van rájuk. A világnak most emlékeznie kell arra, hogy az embernek őszintének kell lennie saját magához. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy dolgoznunk kell magunkon, mert minden tekintetben tökéletlenek vagyunk; hogy meg kell próbálnunk tökéletességre törekednünk, fizikailag és elsősorban szellemileg, hogy aztán fizikailag is elérhessük… Nem szabad elvesztegetni az időt, mert az élet rövid.


Ezért világossá válik, hogy az erényen kell dolgoznunk; hogy meg kell próbálnunk jobb emberré válni, és hogy kölcsönösen meg kell értenünk és tisztelnünk kell egymást. Mindannyiunknak jogunk van kifejezni magunkat. Azonkívül ahhoz is jogunk van, hogy békében éljünk, békében egymással.


Egyszerűen lehengerlő” – fejezte be Veitía.


„Példa nélküli hozzájárulás hazánk kultúrájához”

null

Jose Antonio Molina, karmester, zongorista, zeneszerző és a Dominikai Köztársaság Nemzeti Szimfonikus Zenekarának vezetője a Shen Yun előadáson Santo Domingóban február 3-án (NTD Televízió).


Jose Antonio Molina, karmester, zongorista, zeneszerző és a Dominikai Köztársaság Nemzeti Szimfonikus Zenekarának vezetője február 3-án Santo Domingóban nézte meg a Shen Yun-t.


„Tényleg nagyszerű, gyönyörű élmény. Úgy gondolom, hogy ez egy példátlan hozzájárulás az országunk kultúrájához, valami nagyon friss, nagyon új” – örvendezett Molina.


„A szakmám szempontjából nagyon érdekes, hogyan lehet egy hagyományos zenekar hangzását etnikai, népi elemekkel és kínai hangszerekkel ötvözni. Ezért nagyon boldog vagyok, és mindenekelőtt nagyon hálás, hogy ilyen szintű előadást hozhatunk a Dominikai Köztársaságba.


Nagyszerű, egy magasan fejlett technika. New Yorkban tanultam zenét az összes nagy konzervatóriumban, a Manhattan School of Musicban, a Juilliardon, és szeretem New Yorkot. És [a Shen Yun zenekar] egyértelműen a legjobbak legjobbja, vagyis hogyan lehet ötvözni a legjobb táncosok hagyományos klasszikus technikáját a kínai hagyományok legjobbjával.


Mindez egyszerűen új. Hozzászoktam ahhoz, hogy a nagy zenekarok hagyományos szimfonikus repertoárját játsszam Bachtól Bartókig, és látom, hogyan ötvöződnek ezek a dolgok, hogyan kombinálja a hagyományos hangszereket, vonós hangszereket, hagyományos fafúvós hangszereket, persze a hárfát, stb. És ha mindehhez még népi szín is járul, az rendkívül üdítő újdonság. Ez újdonság a szimfonikus világban. Szóval tényleg gratulálok és köszönöm, hogy ilyen szintű műsorral érkeztek hazánkba.


Nagyon élveztem az estét, mindennek nagyon szép színe volt. Különösen a kifinomult technika nyűgözött le. Ez sokkal több, mint hatásvadászat, egyszerűen csodálatos, igazán gratulálok” – mondta nyomatékosan.


A karmester azt is hangsúlyozta, hogy átérezte ennek az isteni ihletésű civilizációnak a kultúráját, az isteni tiszteletét és egyetemes értékeit, amelyeket a Shen Yun be akart mutatni. „Alapvetően a zenekar első hangjától kezdve egy táncos utolsó lépéséig éreztem ezt. Ez mélyen áthatotta a közönséget” – jegyezte meg.


Kifejtette: „Véleményem szerint mindenekelőtt a világ e részének, e spirituális résznek a sajátosságait tükrözik vissza… Szenvedélyesen rajongunk érte. Nekünk nincs meg rá a lehetőségünk. Koncerteket adtam, és hagyományos koncerteket próbáltam kínai földön, a Tiltott Városban a Pekingi Opera zenekarával. A rendezvényen a három tenorral, Pavarottival, Plácidóval és Carrerasszal vettem részt, és mindig is kapcsolatban álltam a New York-i konzervatóriumokban tanuló diákokkal, diáktársaimmal, szóval mindig is szenvedélyesen szerettem ezt a kultúrát, és a mai este egészen különleges módon érintett meg.


Nem hiszem, hogy minden nap megvan az az öröm, hogy egy ilyen nagyságrendű előadást láthat az ember. Annyira friss, annyira más, mint bármi, amit a világ nagy termeiben előadnak. Ez mindenképpen egy jelentős dolog, ahol ennek a társulatnak minden állomása valami újat hoz, mert ez tényleg nagyon eredeti.”


„Minden percét élveztem”

null

Brenda Lee énekesnő (jobbra), a Grammy Életmű-díjas énekesnő és asszisztense, Retta Kelm egy Shen Yun előadáson a Tennessee állambeli Nashville-ben február 4-én (The Epoch Times)


Brenda Lee énekesnő, a Grammy Életmű-díjas énekesnő és asszisztense, Retta Kelm február 4-én részt vett egy Shen Yun-előadáson a Tennessee állambeli Nashville-ben.


„Minden olyan jól illeszkedett egymáshoz. Nagyon megérintett… Minden percét élveztem. Szerettem a szomorú részeket, a jó részeket. Csodálatos volt” – mondta boldogan Lee.


A Shen Yun zenéjéről azt mondta: „Tetszett. Nagyon-nagyon jó zene, és én tudom, mi a jó zene. A zenekar, a zenészek, a táncosok, az énekesek – minden első osztályú volt. Örülök, hogy eljöttem.”


„Úgy érzem, mintha újjászülettem volna”

null

Robin Vaillancourt, szakképzett építési vállalkozó és tanácsadó, és lánya a Shen Yun előadáson a kanadai Montréalban február 5-én (The Epoch Times)


Robin Vaillancourt építési vállalkozó és tanácsadó, valamint lánya február 5-én a kanadai Montréalban nézte meg a Shen Yun-t. Vaillancourts úgy nyilatkozott a benyomásairól, hogy a Shen Yun megtekintése lehetővé tette számára, hogy „kikapcsolódjon a mindennapi nyüzsgésből és nyugalomba jusson”.


Vaillancourt nagyapja kínai. „Megtaláltam a gyökereimet. Úgy érzem, mintha újjászülettem volna, kulturálisan újjászülettem volna. Az őseim erre a kultúrára építettek, de nekem sohasem volt alkalmam megismerni. Miután láttam a Shen Yun-t, úgy érzem, mintha kinyílt volna előttem egy ajtó. Többet szeretnék megtudni” – mondta. „Ma nemcsak az előadók kiegyensúlyozottságát láttam, hanem belsőleg is nyugodtabbnak éreztem magam. Ez az előadás nem csak vizuális élmény volt, nemcsak látható tökéletesség, hanem mélyebb jelentése is van. Szeretném elolvasni a Zhuán Fálunt, és többet megtudni róla.” Az előadás után vásárolt egy francia nyelvű Zhuán Fálunt.


„Ennek az előadásnak nincs párja”

null

Aretuza Arauco, egy digitális marketingcég tulajdonosa a Shen Yun előadáson a spanyolországi San Sebastiánban január 31-én (The Epoch Times)


Aretuza Arauco, egy digitális marketingcég tulajdonosa január 31-én vett részt egy Shen Yun előadáson a spanyolországi San Sebastiánban.


„A Shen Yun megható. Ami a legjobban megérintett, az az előadás tisztasága, a belőle áradó energia és a csodálatos színek” – mondta Arauco. „Ennek az előadásnak nincs párja. Egy másik világba repíti az embereket. A léleknek és a szívnek szóló üzenetek ráébresztenek bennünket, hogy újra kapcsolatba léphetünk az istenivel.”


„Az előadásuk nagyon fontos”

null

Dave Howell, egy informatikai tanácsadó cég elnöke és alapítója, valamint felesége a Shen Yun előadáson a texasi San Antonióban február 5-én (The Epoch Times)


Dave Howell, egy informatikai tanácsadó cég elnöke és alapítója február 5-én feleségével együtt vett részt a Shen Yun előadásán az amerikai Texas államban található San Antonióban.


„A Shen Yun vizuális ünnepet kínál az embereknek. Az embereket mentálisan és fizikailag is boldoggá teszi” – vélte Howell úr. Azt mondta, hogy tisztán érezte „az előadók és az előadás isteni mivoltát, valamint a mennyországgal való kapcsolatot”, és az a véleménye, hogy a Shen Yun „nagyon világos üzeneteket” közvetít.


„Ezt az üzenetet mindenkinek tudnia kell. A Shen Yun átadta ezt az üzenetet, ezért az előadásuk nagyon fontos” – hangsúlyozta.


„Olyan erőteljes”

null

Alex Kuszewski ügyvéd feleségével, Maressával és gyermekeivel a Shen Yun előadáson az ohiói Clevelandben február 4-én (The Epoch Times)


Alex Kuszewski ügyvéd február 4-én feleségével, Maressával és gyermekeivel vett részt a Shen Yun előadásán az ohiói Clevelandben. Régebben már látták a Shen Yun-t.


„Szerintem nagyon fontos, hogy átadják a hagyományos kínai kultúrát, és megmutassák, milyen jelentős a mai világ számára, hogy lássa ezt. A szépség, a tánc, a zene, a színek, a kultúra ereje utáni vágy és a spirituális tudatosság vallásos keresésének a vágya. Ez nagyon lenyűgöző” – mondta Kuszewski, aki a Rockwell Automation szellemi tulajdonjogának vezető tanácsadója.


„Teljesen el voltam ragadtatva. Ez olyan erőteljes, és olyan fontos mindannyiunk számára, hogy megértsük az igazságot arról, hogy mi folyik Kínában. De nemcsak a Kínában folyó eseményeket kell megértenünk, hanem azt is, hogy mennyire fontos a szabadság mindannyiunk számára, még az Egyesült Államok számára is” – tette hozzá a felesége.


Kanadai tisztviselők üdvözlik a Shen Yun-t a kilenc várost átfogó turnéja előtt

null

Mielőtt a Shen Yun január 31-én megkezdte 2023-as, kilenc kanadai várost átfogó turnéját, a társulatot kanadai hatósági képviselők üdvözölték (Minghui.org)


Judy A. Sgro, a Humber River-Black Creek körzet parlamenti képviselője a következőket írta levelében: „A Shen Yun több mint egy évtizede lenyűgözi a világot nagyhatású előadásaival. Miközben a közönség a kulturális művészet és a tehetséges előadók gyönyörű látványát élvezheti, az előadások mögött meghúzódó dinamika ugyanilyen figyelemre méltó.”


Melissa Lantsman, Thornhill parlamenti képviselője és az ellenzék frakcióvezető-helyettese levelében a következőket írja: „A Shen Yun a tolerancia, a sokszínűség és a multikulturalizmus értékeinek erőteljes nagykövete, amelyek olyan fontos szerepet játszottak nemzetünk felépítésében, és ezt fogják tenni az elkövetkező években is.”


A Shen Yun 2023-ban folytatja világkörüli turnéját. Európában a társulat a következő helyszíneken és időpontokban tart majd előadásokat:


Franciaország, Párizs, február 14–19.

Németország, Mülheim an der Ruhr, február 16–19.

Németország, Ludwigsburg, február 21–25.

Franciaország, Nantes, február 21–22.

Franciaország, Aix-en-Provence, február 24. – március 1.

Lengyelország, Bydgoszcz, február 27–28.

Lengyelország, Lublin, március 2–3.

Spanyolország, Logroño, március 3–5.

Dánia, Aarhus, március 6–7.

Spanyolország, Sevilla, március 7–9.

Csehország, Prága, március 10–12.

Svájc, Bázel, március 24–26.

Belgium, Ostende, március 28–29.

Olaszország, Palermo, március 30. – április 2.

Franciaország, Nantes, április 3–5.

Olaszország, Bergamo, április 5–7.

Olaszország, Firenze, április 9–10.

Olaszország, Udine, április 12–15.

Egyesült Királyság, London, április 14–22.

Franciaország, Montpellier, április 16–21.

Olaszország, Torino, április 18–23.

Svájc, Basel, április 24–24.

Olaszország, Torinó, április 24–25.

Olaszország, Milánó, április 25–30.

Franciaország, Párizs, április 25–30.

Németország, Darmstadt, május 2–3.

Franciaország, Párizs, május 4–6.

Svédország, Linköping, május 6–7.

Svédország, Stockholm, május 8–10.

Jegyek a következő címen: Shen Yun Performing Arts

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Shen Yun Stuns Audiences in Europe and the Americas: “A Show That Everyone Must See”

Forrás: Shen Yun begeistert Publikum in Europa und Amerika: „Diese Show muss jeder sehen“

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo