Az emberi társadalom a mi művelési környezetünk – helyesen kellene tekintenünk rá

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

(de.minghui.org) A mi művelési környezetünk az egész emberi társadalom. Mielőtt műveltem magam, már tudtam ezt, de csak felületes megértésem volt róla. Az utóbbi időben, a folyamatos Fá-tanulás és művelés révén mélyebb megértésre tettem szert a művelési környezetünkkel kapcsolatban.


Egy hétköznapi emberi társadalomban élünk, ahol mindenütt és minden nap a hétköznapi emberek gondolataival, szavaival és tetteivel szembesülünk. Ezért könnyen befolyásol bennünket az általuk keltett hamis látszat, beleragadunk, és megzavar minket anélkül, hogy tudnánk, mi a valódi céljuk. Gyakran kritizáljuk, hogy a társadalom mennyire korrupt lett, de nem igazán fogadjuk el az emberi társadalmat a mi művelési környezetünknek – és így sok lehetőséget elszalasztunk, hogy megemeljük magunkat.


A világjárvány miatt például most otthonról, online tanítom a diákjaimat, és a mobiltelefonomon javítom ki a házi feladataikat. Néhány diák nem értette meg a főbb pontokat, amelyeket az órán tanítottam. Korábban kritizáltam őket azért, amiért nem figyeltek oda az órán. Ma azonban hirtelen világossá vált számomra, hogy ezt a helyzetet más, pozitívabb szemszögből kellene megnéznem. Nincs feltétlenül úgy, hogy a diákok nem hallgattak volna figyelmesen. Talán nem volt jó az internetkapcsolatuk, ezért nem hallottak mindent, és bizonyos részeket elszalasztottak. Azt hiszem, a következő órán kicsit lassabban kellene beszélnem, vagy gyakrabban kellene megismételnem a főbb pontokat. Tehát ahelyett, hogy a diákokat hibáztatnám, magamnál fogok változtatni valamit.


Miután osztályoztam a házi feladataikat, egy olyan kérdés jutott eszembe, amelyet állandóan felteszek magamnak: „Minden nap szembesülök minden olyan dologgal, amit a tanítványaim mondanak és tesznek, hol jót, hol rosszat. Hogyan hagyhatok fel azzal, hogy a jó vagy rossz dolgok befolyásoljanak? Vagyis, hogyan léphetek ki az érzéseimből?”


A Fá-tanulásnál találtam valamit, amit a Mester mond:

„Az emberek a hétköznapi emberek társadalmában esélyeket kínálnak fel neked a művelésre és problémákat és szenvedéseket okoznak neked. Ezáltal fogsz megemelkedni és eltávolítani a karmádat. Ha jól túljutottál egy vizsgán, azáltal megemelkedtél. Ezért nem szabad legyen szabotálva a környezetünk.” (Fá-magyarázat a Fá-konferencián Kanadában, 1999.05.23.)


Hirtelen világossá vált számomra, hogy nem szabad megzavarnunk a művelési környezetünket. Ez azt jelenti, hogy nem szabad emberi szempontból néznem a diákok jó vagy rossz oldalát, mert ez az a művelési környezet, amelyet nekem teremtettek. Nem szabad a környezetet hibáztatnom azért, hogy nem jó. Ehelyett meg kellene fordulnom, művelnem magam és ebben a környezetben emelnem meg magam. A Fával kapcsolatos emelkedett gondolataink fogják befolyásolni és megváltoztatni a környezetet, ahelyett, hogy a környezet zavarna vagy befolyásolna minket.


Amikor ez tudatosult bennem, eszembe jutott a videokonferencia, amelyen nemrégiben részt vettem. Úgy éreztem, hogy a többi résztvevő hős volt, és hogy olyan ékesszólóan beszélt. Úgy tűnt, mintha kimaradtam volna, és a kudarc érzése lett úrrá rajtam. Most, hogy belegondolok, olyan helyzetet teremtettek nekem, amelyben művelhettem magam. Meg kell szabadulnom ettől, és le kell győznöm az olyan ragaszkodásokat, mint a hiúság és a mások figyelmére, tiszteletére és elismerésére való törekvés. Tényleg meg kellene köszönnöm nekik, ahelyett, hogy dühös lennék az irántam tanúsított közömbösségük miatt.


Hálás vagyok a Mesternek, amiért rámutatott erre, hogy felismerhessem. Most már jobb a megértésem. Tiszta fejjel szeretném művelni magam a hétköznapi emberek között és a környezetet felhasználni, hogy műveljem magam és megmentsem őket.

***


A hu.Clearharmony.net oldalon közzétett minden cikk, grafika és tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A nem kereskedelmi célú sokszorosítás megengedett, de a cikk címének feltüntetése és az eredeti cikkre való hivatkozás szükséges.


Angol változat: Human Society Is Our Cultivation Environment—We Should View It Correctly

Forrás: Die menschliche Gesellschaft ist unsere Kultivierungsumgebung – wir sollten sie richtig betrachten

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo