Egyiptom utolsó királya: „Határtalan szépség”

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo

II. Fouad, az utolsó egyiptomi király szerint „egy csodálatos este volt” az első Shen Yun előadás Genfben 2016. február 25-én. (NTD Televízió jóvoltából)

GENF – A Shen Yun Performing Arts társulata a Mont Blanc havas csúcsai ölelésében kezdte meg európai turnéját. Az első előadás Genfben, Bâtiment des Forces Motrices-ben került megrendezésre február 25-én.


A közönség soraiban helyett foglalt II. Fouad, Egyiptom utolsó királya, aki Genfben, a nyitó előadásra jött, hogy megnézze a Shen Yunt, és egyben élvezze a társulat üdítő és kulturálisan gazdag művészetét.


Ahmed Fouad Farouk herceg csecsemőként vált uralkodóvá 1952-ben az apja, I. Farouk király lemondása után, amit az egyiptomi forradalom követett. Az uralkodása kevesebb, mint egy évvel később véget ért, mikor Egyiptom köztársasággá vált, és akkor a családja Svájcba menekült, amely Ahmed Fouad fogadott hazája lett.


Még azután is, hogy olyan sokáig távol volt a szülőföldjétől – kivéve az alkalmi látogatásokat – Ahmed Fouad még mindig nagyon aggódik az egyszer volt királyságáért, és szívében hazafinak tartja magát.


De csütörtök este egy másik ősi kultúra esszenciájában merült el, amelyet igen nagyra értékelt.


„Csodálom a kínai kultúrát és a kínai történelmet. Fantasztikus estének lehettem a részese, és ezt szívből köszönöm a Shen Yunnek” – mondta Ahmed Fouad.


Ahmed Fouad, aki amatőr harcművész és Konfuciusz, a kínai filozófus tanításának olvasása iránt érdeklődő, elmondta, hogy hisz benne, Kína „hosszú ideig megelőzte a világot”.


Látva ezt a gazdag kultúrát – amit magas művészi színvonalon színpadra vittek –, ez valóban olyasmi, ami csodálatra méltó.


„Gratulálok a csodálatos előadásért a társulatnak, a kivitelezőknek a kosztümökhöz, a zenészeknek a zenéhez” – mondta.


A New York-i székhelyű Shen Yun társulat célja, hogy újraélessze a isteni ihletésű kínai kultúrát, minden évben világ turnéra indulnak és szinte megigézik a közönség tagjait az ősi klasszikus kínai tánc művészeti-formával, amelyet élő zenekari zenével kísérnek, több száz színes kézzel készített jelmezzel, gyönyörű animált háttérrel. A társulat bemutatja a hagyományos kínai kultúrában jelenlévő erényeket, a történeten alapuló táncokon és vokális előadásokon keresztül, amelyeket díjnyertes szóló énekesek adnak elő.


„Ilyen pazar szépséget” látva a Shen Yunben, Ahmed Fouad hozzátette, hogy békés elmével hagyja el a közönség sorait.


A Shen Yun még négyszer lépett színpadra Genfben február 28-ig, mielőtt útnak indultak a franciaországi, Roubaix-ba.


Az NTD Televízió és Omid Ghoreishi jelentése

A New York-i székhelyű Shen Yun Performing Arts-nak négy társulata van, akik egy időben turnéznak a világ különböző pontjain. További információért kérjük, látogassanak el a Shen Yun Performing Arts oldalára.

Az Epoch Times a Shen Yun Performing Arts előadását korunk egyik legjelentősebb kulturális eseményének tartja. Büszkén mutatjuk be a közönség visszajelzéseit a Shen Yun 2006-os indulása óta.


Angol változat: Last King of Egypt on Shen Yun: ‘So Much Beauty’

* * *

Facebook Logo LinkedIn Logo Twitter Logo Email Logo Pinterest Logo