• A szlovák Fálun Gong gyakorlók a kínai nagykövetség előtt köszöntötték a 2017-es esztendőt

    Szlovákiában közel húsz Fálun Gong gyakorló a pozsonyi kínai nagykövetség előtti békés demonstrációval köszöntötte az újévet. A rendezvény ideje alatt bemutatták a Fálun Gong gyakorlatait, és felhívták a figyelmet a Kínában fennálló kegyetlen üldözésre.
  • A keresett oldal nem található.

  • A Fálun Dáfá gyakorlók jókívánságai az újév alkalmából

    A világ minden részéről záporoztak az újévi jókívánságok Li Hongzhi Mesternek, a Fálun Dáfá feltalálójának. Az alábbiakban az Európában élő Fálun Dáfá gyakorlók üdvözletei közül szemezgettünk.
  • Fontos, hogy tisztelettel kezeljük a Fálun Dáfát

    A kínai klasszikus regényben, a Nyugati utazás avagy a Majomkirály történetében az Arany Tücsköt ledobták az égből, mert elaludt, miközben hallgatta Buddha tanítását. Szerzetessé vált az emberi világban, és Xuanzangnak keresztelték. A nyugatra történő, legendás zarándoklata alatt, miközben kereste a buddhista szentírásokat, mind a 81 próba és nehézség, amin Xuanzang és a tanítványai keresztülmentek, vizsgák voltak, amiket Buddha rendezett el, hogy eltávolítsa az emberi ragaszkodásaikat.
  • A Shen Yun Performing Arts hivatalosan megkezdte a 2017. évi világturnéját

    A Shen Yun Performing Arts 2016. december 22-én hivatalosan is megkezdte a 2017. évi világturnéját az Amerikai Egyesült Államok három városában: a Michigan-i Detroitban, az Ohio-i Cincinatti-ban és az oklahomai Oklahoma városban. A táncosokból és zenészekből álló társulat közvetlenül karácsonyt követően két Texas állambeli városban folytatta útját.
  • Kínai turista szavai: „A Fálun Gong Kína reménye”

    „Tudok róla, hogy üldözik a Fálun Gongot, de a szervrablás az tényleg igaz?”- kérdezte egy kínai turista a Fálun Gong gyakorlókat az Eiffel-toronynál. A standnál számos zászló és plakát beszámolt az államilag irányított szerveltávolításokról, amit lelkiismereti foglyokon végeznek beleegyezésük nélkül Kínában.
  • A tajvani Fálun Dáfá gyakorlók boldog új évet kívánnak Li Mesternek

    2016. december 18-án, a Fálun Dáfá gyakorlók Közép-Tajvan egyik helyi iskolában találkoztak, hogy tanulják a Fálun Dáfá (más néven Fálun Gong) tanításokat, és megosszák a Dáfá gyakorlásában való tapasztalataikat. A tanulás és tapasztalatmegosztás során egymástól tanultak és bátorították egymást, hogy még szorgalmasabbak legyenek a művelésben. Kihasználták a lehetőséget is, hogy Li Hongzhi-nek, a Fálun Dáfá alapítójának boldog új évet kívánjanak.
  • Fálun Gong rendezvények szerte a nagyvilágban

    A Fálun Dáfá (Fálun Gong) gyakorlók a világ számos részein részt vesznek közösségi eseményeken, hogy népszerűsítsék a gyakorlatot és felhívják a figyelmet az üldözésre. Az alábbiakban részletesen írunk a Fálun Gong csoport előadásáról a tajvani Nemzeti Zenekarfesztiválon, a New York-ban megrendezett kiállításról, és a Fálun Gong gyakorlat bemutatóról, amelyre két Indonézia középiskolában került sor.
  • Fálun Dáfá Európa meghatározó pontjain

    Az ünnepek eljövetelével számos kínai jön Európába pihenni, rokonokat látogatni, várost látogatni. Ez időtájt Fálun Gong gyakorlók különböző rendezvényeket tartanak, hogy elérjék kínai társaikat a Fálun Gong üldözése mögött rejlő tényekkel. A soron következő írásunkban a Franciaországban, Svédországban, Dániában, Görögországban és Oroszországban tartott rendezvényeket mutatjuk be.
  • A Fálun Dáfá igazsága szájról szájra terjed

    Oslóhoz közel lakom, így gyakran csatlakozom a turista látványosságoknál felállított Fálun Gong standokhoz, hogy beszéljünk a kínai turistákkal az üldözésről. A tizenhét éve tartó elnyomás és a kommunista párt lejárató propagandája ellenére már sokan tisztába kerültek a helyzettel, és többé nem hisznek a hazugságokban. Sokszor úgy derül ki számukra az igazság, hogy ő maguk vagy egy ismerősük hozzájut az internetes tűzfalat áttörő szoftverhez, és így el tudják olvasni a cenzúrázatlan híreket.
  • Puerto Ricó: „Kívánom, hogy annyi aláírást gyűjtsetek, amihez a világ összes papírja is kevés!”

    A Puerto Ricó-i Fálun Dáfá gyakorlók részt vettek az idei Babaváró Fesztiválon (2016 Baby Boomers Festival), amelynek a több mint húszezer fő befogadóképességgel bíró Puerto Rico Convention Center adott otthont. A sziget számos részéről érkeztek látogatók, akiknek így lehetősége nyílt megismerkedni a Fálun Dáfával, és annak Kínában tartó üldözésével. Már a kiállítás megnyitóját megelőzően elkezdték aláírni a petíciót. A látogatók, amint meglátták a posztereken és zászlókon a kegyetlenségek részleteit, egyből azt kérdezték: „Hol írjuk alá?”
  • Meghallgatás a dán parlamentben

    Ez év december 8-á meghallgatást tartottak a dán parlamentben a Kínában folyó erőszakos szerveltávolításokról. A Dán Néppárt, a dán külügyminiszter, a Vörös-Zöld Szövetség és az Alternatív által kezdeményezett kétórás meghallgatás a nyilvánosság előtt zajlott, és videó felvétel is készült róla, amely az interneten elérhető.
  • Az Emberi Jogok Világnapja Németországban és Belgiumban

    December 10-én, az Emberi Jogok Világnapján a Fálun Gong gyakorlók Belgiumban és 14 német városban tartottak rendezvényeket, hogy tiltakozzanak a Fálun Gong üldözése ellen Kínában, és felszólítsanak a befejezésére. Az üldözés befejezésére irányuló kitartó erőfeszítéseikre felfigyeltek, és nagy nyilvános támogatást kapott.
  • A „Human Harvest” című dokumentumfilm vetítése a New York-i Columbia Egyetemen

    2016. december 1-jén New Yorkban, a Columbia Egyetemen vetítették a díjnyertes „Human Harvest” (a film még magyar fordításban nem elérhető, a szerk.) című dokumentumfilmet. Az eseményt egyetem Fálun Dáfá Klubja szponzorálta. Körülbelül ötvenen foglaltak helyet a nézőtéren.
  • Bulgária: Békés Fálun Gong tiltakozás az Emberi Jogok Világnapján

    December 10-én, az Emberi Jogi Világnapon a bolgár Fálun Gong gyakorlók Szófiában tartottak békés demonstrációt, a kínai nagykövetség előtt. A résztvevők közül néhányan, kilométerek százait tették meg, hogy csatlakozhassanak a rendezvényhez.