Kínzási módszerek

  • Yang Xiaojie úr belehalt a kényszertáplálásba, Hebeiben a 4-es számú börtönben

    A magánzárkában Yang úr éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon az üldözés ellen. Az éhségsztrájkja negyedik napján, Wang utasította a részlegvezető Liu Ninget és néhány fegyencet, hogy erőszakkal etessék meg őt. Wang feloldott egy csomag tejport vízben és durva szemcsés sóval összekeverte a tejet. Azt mondta a börtön doktor Xu Wennek, hogy tegye az etető csövet Yang úrba. Xu új orvos volt és azt mondta Wangnak, hogy nem tudja, hogy hogyan kell elhelyezni az etető csövet. De Wang megparancsolta Xunak, hogy csinálja. Amíg öt vagy hat fegyenc tartotta Yang urat, Xu az orrába helyezte a csövet. Amint felhelyezte, Yang úr nagyon nagyot kiáltott a fájdalom miatt. Elszabadult a fegyencektől és kirántotta a csövet magából. Az orra nagyon vérzett és folyamatosan köhögött.
  • A Fálun Gong-gyakorló Niu Huimint, megkínozták a Shijiazhuangi Női Kényszermunka Táborban

    Niu Huimin asszonyt letartóztatták az otthonában, 2010. június 12-én, egy csapat rendőrtiszt Tian Xinhong és Zhu Xiaotao vezetésével a Dingxing Megyei Belbiztonsági Csoportból. A tisztek eltörték Niu asszony térdkalácsát és bokáját és kificamították a gerince alsó felét. A hajánál fogva hurcolták és beleverték a fejét a falba, ami agyrázkódást okozott neki. Hátrabilincselték a kezét és elszállították a Shijiazhuangi Női Kényszermunka Táborba, ami Shijiazhuang városában a Shitong úton található. Egy rendőr vitte őt a munkatáborba, ahogyan volt öntudatlan állapotban.
  • Elszenvedett egy idegösszeomlást miután megkínozták, a nővér hajléktalan lett és az utcán barangolt

    Több különféle módszer, amit az őrök Wan asszony kínzására használtak: kényszerítették, hogy kiálljon a napra a nyári forróságban; kényszerítették, hogy leguggoljon a fűbe, hogy összecsipkedjék a szúnyogok; mezítláb állt a betonpadlón a mellékhelyiség mellett télen;< teletömték a száját piszkos rongyokkal és megverték; megragadták a haját és kényszerítették, hogy forogjon; rúgták és ütötték a mellkasát, a hátát és a nyakát; pöckölték a szemhéját; ütötték a fejét a lábait és a lábujjait egy székkel stb. Erősen húzták a mellbimbóit és ütötték a melleit. A fejét zúzódások borították. Ez annyira fájdalmas, hogy nem tudta megmosni, vagy megfésülni a haját. A haja könnyen kihullana.
  • Zhang Fengqian professzor nem képes összefüggően gondolkodni, miután az agymosás eszközével visszaéltek nála

    Mr. Zhang Fengqiant, a Zhongshan Egyetem Filozófia Tanszékének professzorát a Sanshui Agymosási Központba tartják egy éve. A Guangdong tartomány 610-es Irodája közvetlenül az üldözés miatt beavatkozott Mr. Zhang befolyása ellen az akadémiai közösségben. Mr. Zhang a bántalmazás eredményeként jelenleg nem tud összefüggően gondolkodni.
  • Férj és feleség ismételt letartóztatása és üldözése

    1999. óta – mikor a Fálun Gong üldözése elkezdődött – An Fengbo-t letartóztatták és bezárták több alkalommal, és kényszermunkatáborba küldték két alkalommal. A munkatáborban több alkalommal fogva tartották azért, hogy tagadja meg és adja fel az Igazságosság-Jószívűség-Toleranciába vetet hitét. Nagyfokú fizikai bántalmazást szenvedett el, beleértve verést, bilincsek és béklyók viselését, végtagjainak összekötözését, fémszékhez való kötözést és büntető jellegű kényszer-etetést. Keményen kínozták mind fizikailag, mind mentálisan.
  • Qu Fengxiang letartóztatása és brutális megkínzása

    A 43 nap alatt Mr. Qu-t brutálisan megkínozták. Aztán átszállították a Xin’an kényszermunkatáborba, de mivel túl sovány volt a kínzásoktól, a munkatábor megtagadta a befogadását. Néhány rendőr aztán felismerte, hogy nagyon rossz fizikai állapotban van, és hazaengedte otthonába. Most „próbaidőn” van.A rendőrség megfenyegette Mr. Qu-t, hogy mivel megvan az ujjlenyomata nekik, kijöhetnek és bármilyen ürüggyel letartóztathatják újból. Hamis pletykákat is terjesztenek Mr. Qu-ról, hogy vallomást tett és aláírta a nyilatkozatot, miszerint lemond a Fálun Gong gyakorlásáról. Azonban ő nem írt alá ilyen nyilatkozatot. Az ujjlenyomatait (amit aláírásként használtak) a kórházban szerezték meg a beleegyezése nélkül, miközben ő alig volt tudatánál és nem tudott ellenállni.
  • A Minzu Egyetem oktatóját halál közeli állapotba kínozták

    Liang Bo asszonyt, aki egy oktató a Minzu Egyetemen, letartóztatták Pekingben, 2010 májusában a Haidian körzeti rendőrős emberei. Megverték és megkínozták az őrizet alatt, amely következtében a mellkasi porca bevérzett és eltört. Több alkalommal eszméletlen állapotban volt és átmenetileg nem tudott menni. Liang asszony mostani súlya a jelentések szerint csupán 30 kilogramm és a vérnyomása visszaesett 40/60-ra. Minden nap lázas. Ezen kívül magas a vérének a viszkozitása, amely nagy valószínűséggel sztrókot okozhat.
  • Chen asszonyt nyolc év börtönre ítélték és a lánya eltűnt

    Chen asszony testvérét, Chen Aizhongot halálosan megkínozták 2001. szeptember 20-án, a Hehuakengi Kényszermunka Táborban, Tangshan városában. Miután Chen asszony testvérét Chen Aizhongot halálosan megkínozták, kommunista ügynökök Hebei tartományában összejátszottak pekingi tisztviselőkkel, hogy kényszerítsék Chen asszonyt, hogy aláírja a halotti bizonyítványt. Ezen kívül megfenyegették, hogy bezárják, ha bármilyen információt kiszivárogtat a testvérének a haláláról a Clearwisdomnak, vagy bárki másnak. Chen asszony nem roskadt össze a fenyegetéseik miatt.
  • Két gyakorló meghalt decemberben, az üldözés következtében

    A folyamatos szenvedés, amit elviselt kihatással volt a fizikai és mentális egészségére. A bebörtönzés előtt, 175 cm magas és 75 kilogramm volt. Liu asszony jó egészségi állapotban volt és boldog volt, hogy egészséges fekete haja van. Amikor szabadlábra helyezték, a vérnyomása rendkívül magas volt, a súlya lecsökkent 55 kilógrammra és a hajszíne teljesen ősz lett. Sajnos soha nem nyerte vissza az egészségi állapotát.
  • A gyakorló Yang Lixia asszonyt nyolc évig üldözték és a férjét halálosan megkínozták

    Yang Lixia asszony egy gyakorló Heilongjiang tartományában, A’cheng városában. Amiért gyakorolta a Fálun Gongot, a Kínai Kommunista Párt (KKP) tisztviselői több alkalommal letartóztatták, megverték és kényszermunkatáborra ítélték. 1999 szeptembere óta több alkalommal volt bebörtönözve- megközelítőleg nyolc évig- és számtalan kínzást kellett elszenvednie. A férjét, Zhang Bingxiangot halálosan megkínozták a Fálun Gongba vetett hitéért. Egy jelentés következik az üldözésükről, amiket elszenvedtek.Yang Lixia vagyok. Az elmúlt tíz év alatt, amióta a KKP elkezdte a nagy kiterjedésű üldözését a Fálun Gongnak, engem törvénytelenül bezártak egy börtönbe nyolc évre.
  • Új Kínzási módszert fejlesztettek ki a Harbin börtönben: Egy kis összehajtogatott széken ülni

    Amikor a hatóságok ezt a fajta kínzást alkalmazzák, addig hajtogatják ezt a kis széket, amíg egyfajta rudat nem képez, aztán a földre állítják. A gyakorlókat arra kényszerítik, hogy a székre üljenek (mintha egy lovon ülnének). Ez mindössze 2-3 cm széles, a közepéből csavarok állnak ki. Nagyon kellemetlen bárkinek is egyenesen ülnie rajta, de arra kényszerítik a gyakorlókat, hogy egyenesen üljenek a kezüket a térdeikre helyezvén. Időnként arra szólítják fel a gyakorlókat, hogy nyújtsák ki előre a kezeiket párhuzamosan, vagy a testük mellett, mint a szárnyakat. Megparancsolják, a hogy üljenek egyenesen. Személyes őrök állnak felettük. Valahányszor, ha csak egy kicsit is megmozdulnak, az őrök megütik és megrúgják őket. Egy átlagember néhány percet sem bírna ki ebből. Azokat a gyakorlókat, akik erősen hisznek a Dáfában, és visszautasítják, hogy átneveljék őket, rabszolgamunkára kényszerítik. Nappal megállás nélkül járkálniuk kell és aztán 6 órán keresztül kell ülniük a kis összehajtogatott széken. Bármelyik gyakorlót, aki csak egy kicsit is megmozdul, súlyosan megverik.
  • Haláljelentés! Gao úr és felesége Youhai asszony, Shouguang Shandong tartományból hosszú üldöztetés következtében lelték halálukat

    Jixing Liu, a Shandong Lianmeng vegyipari csoport biztonsági részlegének vezetője szervezte meg Gao úr családjának súlyos üldöztetését. Ő vezette azt a csoportot is, amely Gao úr lakását többször is felkereste. Azzal fenyegetőzött, hogy kidobja a családját az otthonukból és egy vállalati tulajdonú, egyszobás lakásban helyezi el, amit gyakrabban meg tudnak látogatni, hogy könnyebben zaklathassák és sértegessék őket. Ugyancsak ő volt, aki Gao urat 2001-ben, törvénytelenül letartóztatta, ami után három év kényszermunkára ítélték.
  • Hubei tartomány: Brutális kínzások során alkalmazott módszerek a Shayang munkatáborban 2. rész

    Ahogy egy gyakorló letép egy Fálun Gong-ot rágalmazó plakátot, azonnal feljelenti Sun Hong, a Kilences csoport második részlegének vezetője Zhou-nál, politikai tisztnél a munkatáborban. Több őr magával ráncigált éjfélkor 12 gyakorlót egy irodába. A kezüket a hátuk mögé kötötték, majd elektromos bottal sokkolták a combjuk belső oldalát. Csak a szörnyű sikolyokat lehetett hallani.Az őrök egy hölgy gyakorlót egy kínpadra kötöttek, melynek a neve „a kardot a háton viselni”. A gyakorló kezét úgy bilincselték össze, hogy egyik kezét alulról feszítették a hátához, a másikat pedig felülről, így rögzítették a bilincset. Az őrök ezután levették a cipőjét és megparancsolták neki, hogy térdeljen le a földre. Egy férfi őr ekkor a gyakorló sarkára állt és több órán keresztül elektromos bottal sokkolta a fenekét, a kezeit és a lábait. Csak akkor hagyták abba az őrök a kínzást, miután elfáradtak. Liu Qiuhong volt a börtön orvosa, akit azért alkalmaznak, hogy azokat a gyakorlókat, akik elvesztették a tudatukat, visszahozzon.
  • Hubei tartomány: Brutális kínzások során alkalmazott módszerek a Shayang munkatáborban 1. rész

    Amikor egy gyakorló magáncellában volt és kiabált: "A munkatábor üldözi a Fálun Gong-gyakorlókat," Ouyang Daixia a 9 Csoport helyettes csapatvezetője gyorsan odasietett, és miután megérkezett hozzá, addig verte a gyakorló arcát, amíg a száján, és az orrán el nem eredt a vér. A börtön orvosa később ismeretlen drogokat adott be neki. Egy ún. halálos ágyhoz kötözték és meggyötörték. Az elszigeteltségben a gyakorlókat arra kényszerítik, hogy kemény munkát végezzenek. Sok gyakorló, akik még újak a munkatáborokban, reggelente már 8:00-tól órától következő nap hajnalig dolgoznak, hogy a feladatukat teljesítsék. Néhány gyakorló több ujja már vérzik és sok fájdalmuk van, de ennek ellenére folytatniuk kell a munkájukat másnap hajnalig.
  • Luo Yuhuan asszony, Guangzhou városából alany volt az üldözésnek

    Luo asszonynak kedvezett, mind mentálisan, mind fizikálisan a Fálun Gong gyakorlása. 2000 júniusában elment Pekingbe, hogy beszéljen a Fálun Gong igazságáért. A pekingi rendőrség letartóztatta és bezárta egy alagsorba négy napra. Azután a Dongshan Körzeti Rendőrség egyik tisztje Zhang Weiguo, az Utcai Bizottság tisztje Huang Miaoyang és a Mingyue Szomszédos Bizottság tisztje Zhou Xia visszavitték őt Guangzhouba. Tizenöt napig a Tianpingjiai Átnevelő Központban tartották fogva és kizárólag az után helyezték szabadlábra miután a családjától kierőszakolták, hogy fizessenek több mint 10.000 yüant a rendőrségnek.