Nyílt fórum

  • Megtanulni ítélkezés nélkül élni

  • Leszámolni az irigységgel

    1995-ben kezdtem el a Fálun Gongot (Fálun Dáfáként is ismert) gyakorolni, ami után sok különböző Dáfá tevékenységben és projektben vettem részt. Egy időre feladtam, de később visszatértem. Folyamatosan felhívtam a figyelmet az üldözésre. Kiléptem a Kínai Kommunista Pártból (KKP).
  • A Fálun Dáfá útjának korántsem idilli hétköznapjai

    Amióta Li Hongzhi mester nyilvánosságra hozta a Fálun Dáfá önművelési gyakorlatot, világszerte emberek millió részesültek az előnyeiből. Taiwanban több mint százezer Fálun Dáfá gyakorló van. Egyikük, Li-wei, a Yunlin iskola művészeti oktatója többször is megtapasztalta a Dáfá nagyszerűségét.
  • Nyolc éve taposom az utamat

    2011-ben kezdtem el a Fálun Dáfá gyakorlását. Nyolc évnyi művelésem során a Mester vezetett és vigyázott rám minden egyes lépésemnél. Pontosan, ahogyan a Mester mondta: „Az igazság az, hogy jobban becsüllek titeket, mint ti önmagatok!” 
  • Elérni az igazi belső nyugalmat

    Elkezdtek rajtam az öregedés jelei mutatkozni, öregségi foltok az arcomon és a kezemen, homályos látás; egy hosszabb táv után megfájdult az oldalam, és fájtak a térdeim lépcsőzés után. Képtelen voltam lenyugodni a Fá tanulásakor is. Rájöttem, hogy a művelési állapotom nincs rendben.
  • Megtanulni tisztelni azt, ami igazán nemes

    Sok Fá tanuló csoportban jártam az elmúlt években. Azonban néhányuk nem biztosít megfelelő környezetet, így nem mentem oda többet.
  • Nincs olyan, hogy véletlen. Minden okkal történik!

    Egyetemi tanár vagyok Kínában, és 1997 óta gyakorolom a Fálun Gongot (más néven Fálun Dáfát).
  • Apámat okoltam a saját hiányosságaimért

    Ha azt mondanám, hogy az apámhoz fűződő kapcsolatom rideg volt, akkor az enyhe kifejezés lenne. Sosem tudtam beszélni vele. Arrogáns volt, indulatos és önző. Nekem is hirtelen természetem volt, és a közöttünk éveken át meglévő feszültség hatására nem tudtam tolerálni. Amikor csak beszéltünk, azonnal elkezdtünk veszekedni. A legrondább dolgokat mondta nekem, mintha teljesen idegen lennék; soha nem éreztem, hogy szeretne engem.
  • Fény a sötétségben

    Néhány évvel ezelőtt, miután befejeztem egy gyakorlótársam hosszú cikkének szerkesztését a Fálun Dáfá világnapról, megkönnyebbültem, de aztán furcsa gondolatom támadt: „Most letartóztathatnak!”
  • Könyvmolynak lenni ciki?

    A fiatal marketinges szakember az elmúlt években különböző szervezeteknek dolgozott. Születésétől kezdve érdeklődő természetű emberként, nem csak arra volt lehetősége, hogy számos innovatív projektben dolgozhasson, hanem az alapszintű kidolgozásukban is segédkezett. Az NTD Indiával beszélgetve megosztotta velünk, hogyan formálta át a Fálun Dáfá spirituális gyakorlat a magán- és a szakmai életét.
  • Sosem féltem, hogy az életembe kerülhet az őszinteségem

    2001-ben kezdtem el a Fálun Dáfát gyakorolni. Úgy történt, hogy egyik nap találtam egy igaz tényeket tisztázó füzetet az ajtóm előtt, és átlapoztam. Olvastam egy olyan ember történetét, aki több mint negyven évig szenvedett veleszületett szívbetegségtől. A Fálun Dáfá gyakorlása segített neki felépülni. Le voltam nyűgözve. Azt gondoltam: „Én is Fálun Dáfá gyakorló szeretnék lenni.”
  • A szív tisztaságára helyezni a hangsúlyt

    Sok gyakorló, engem is beleértve, a legkisebb problémákat is észreveszik a többi gyakorlónál. Azonban, amikor rámutatunk ezekre a problémákra, tényleg őszintén meg akarjuk ezeket oldani? Vagy úgy érezzük, hogy jobbak vagyunk, mint mások, és tisztábban látjuk a helyzetet, mint a többiek? Időnként még távolságtartóak is vagyunk más gyakorlókkal. Nem kerüljük el ezzel a lehetőségeket, hogy a szívünket műveljük?
  • Analfabéta voltam a 21. század elején

    Szegény földműves családba születtem, és életem első felét vidéken éltem le. A családom akkor költözött egy közeli városba, amikor a férjem a cementgyárban kapott állást. Ott találkoztam a gyárban Fálun Dáfá gyakorlókkal, és az életem örökre megváltozott.
  • Önzetlen segítség a legnagyobb bajban

    A szülővárosomban egy az ötvenes éveiben járó Fálun Dáfá gyakorló állítja elő a Fálun Dáfá üldözését leleplező információs anyagokat. Nemrégiben lebetegedett, de átjutott rajta a többi gyakorló segítségével.
  • Kamasz kontra szülő – lehet jól csinálni?

    Csak akkor értettem meg egy régi kínai mondás jelentését, amikor felnőttem: „Egy apa szeretete olyan erővel bír, mint egy hegy.”