Parádék

  • Tenni kell az üldözés megállításáért

    2016. november 5-én közel ezer Fálun Gong gyakorló menetelt Németországban, Münchenben, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong ellenes üldözésre, beleértve a gyakorlókon folytatott erőszakos szerveltávolítások bűntettét.
  • A Fálun Dáfá fényei felragyogtak a New York-i Veterán napi felvonuláson

    New York City környékén élő Fálun Dáfá gyakorlók csatlakoztak a 97. Veterán napi felvonuláshoz, amely a nemzet legnagyobb Veterán napi ünnepsége. A felvonulást tavaly 500.000 néző követte, idén sem volt ez másképp. A Fálun Dáfá gyakorlók 13. alkalommal vettek részt a parádén, amelyet szokás az „Amerika felvonulásának” is nevezni.
  • A Fálun Gong gyakorlók békés ellenállása elnyerte a müncheni lakosok és turisták támogatását

    Az európai Fálun Gong gyakorlók nagyszabású felvonulása elnyerte a müncheni lakosok és látogatók tetszését, támogatását. Közvetlenül a felvonulás alatt, valamint az azt megelőző és követő rendezvényeken is sokan írták alá a petíciót, hogy tiltakozzanak a Kínában 17 éve tartó Fálun Gong üldözés ellen.
  • Az európai Fálun Dáfá gyakorlók felvonulása Münchenben

    2016. 11. 04-én az európai Fálun Dáfá gyakorlók München belvárosában tartottak felvonulást, hogy bemutassák a művelési út szépségét, mélységét, tisztaságát, a tradicionális kínai kultúra varázsának esszenciáját, valamint felhívják a figyelmet a Kínában 17 éve tartó kegyetlen üldözésre.
  • Franciaország, Párizs: Méltóságteljes felvonulás Párizs szívében

    2016. október első hétvégéjén az európai Fálun Dáfá gyakorlók felvonulást tartottak Párizsban, amely az „Állítsák meg a Fálun Gong üldözését Kínában” nevet viselte. Az alábbiakban beszámolunk a két felvonulás útvonaláról és a közönség visszajelzéseiről.
  • Felvonulás London belvárosában

    A brit Fálun Gong gyakorlók október 1-jén felvonulással egybekötött rendezvényt tartottak Londonban, hogy felhívják a figyelmet a Kínában államilag irányított szerveltávolításokra. A Fálun Gong gyakorlókat és más lelkiismereti foglyokat szisztematikusan kivégeznek haszonszerzés céljából.
  • Fálun Dáfá a világ körül

    A Fálun Dáfá (Fálun Gongként is ismert) gyakorlók a világ minden táján rendezvényeket tartanak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a Kínában tartó kegyetlen üldözésre, segítséget kérjenek az üldözés megállításához, és bemutassák ősi kínai önművelési gyakorlat esszenciáját.
  • Az európai Tian Guo Marching Band felvonulása a cseh fővárosban

    2016. augusztus 24-én az európai Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) tíz napos turnéjának prágai állomására érkeztek. A művészek a Vencel téren készülődtek, mielőtt megkezdték volna menetelésüket a történelmi belvároson. A pergő dobok játéka messzire elhallatszott, és rövid időn belül odavonzotta a nézőket.
  • A krakkói közönség lelkesen fogadta a Tian Guo Marching Band előadását

    A Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) augusztus 26-27-ke között a lengyelországi Krakkóba kapott meghívást. A Tian Guo Marching Band fennállásának tizedik évfordulójára szervezett tíz napos turné negyedik állomása volt Lengyelország.
  • Ausztria, Bécs: Rendezvény és felvonulás a Kínában folyó üldözés elleni tiltakozásként

    A Fálun Dáfá tanítványok Ausztriából és Európa különböző pontjairól augusztus 23-án rendezvényt és felvonulást tartottak Bécs belvárosában, hogy tiltakozzanak a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong elleni kegyetlen üldözése, és a gyakorlók szerveikért történő meggyilkolása ellen.
  • A Tian Guo Marching Band a magyar államalapítás ünnepére kapott meghívást az egri polgármestertől

    Az európai Tian Guo Marching Band (Mennyei zenekar) Eger polgármesterének meghívására érkezett a városba 2016. augusztus 20-án, hogy részt vegyen az államalapítás ünnepére szervezett rendezvényen. A zenekar tagjai Fálun Gong gyakorlók, akik Európa szerte fellépnek, hogy bemutassák a meditációs gyakorlat szépségét, és felhívják a figyelmet a Kínában tizenhét éve tartó kegyetlen üldözésre.
  • A Tian Guo Marching Band a budapesti kínai nagykövetség dolgozóinak koncertezett

    2016. augusztus 22-én, hétfőn délután két órakor közel 120 fő, Fálun Dáfá gyakorlókból álló csapat sorakozott fel a budapesti kínai nagykövetség épületével szemben. A népes tábor nagy része egyben zenész is volt, akik az európai Tian Guo Marching Band tagjai. A fúvószenekar aznap az Országháztól marsírozott egészen a nagykövetség épületéig, hogy egy fél órás demonstrációt tartson a hivatal előtt. A zenekar tagjai között számos Kínából menekült személy is volt, akik a Fálun Dáfá elleni népirtás miatt nem térhetnek vissza hazájukba. Közülük többen is megjárták a Laogai-t, a kínai munkatáborokat, amelyek gyakorlatilag kényszermunkára is használt haláltáborok. A kommunizmus a mai napig szedi az áldozatait országszerte.
  • Fotóriport a Tian Guo Marching Band szegedi felvonulásáról

    A Tian Guo Marching Band - Mennyei Zenekar fennállásának 10. évfordulója alkalmából tíz napos európai túrnéra indult. A második állomása Szeged volt, ahol a Szeged ART rendezvénysorozathoz csatlakoztak augusztus 21-én. A közel három órás parádét és koncertet sokan örömmel nézték és hallgatták, illetve a helyi média figyelmét is felkeltette.
  • A Tian Guo Marching Band nagy felvonulása Budapesten

    A Tian Guo Marching Band – Mennyei Zenekar magyarországi turnéjának zárónapján augusztus 22-én Budapesten játszott. Az időjárás mondhatni nem kedvezett a szabadtéri programoknak, de a kínai fogolytáborokat megjárt zenészeket nem tartóztathatta fel a szakadó eső. A zenekar tagjai jelenleg Európában élnek, de többen közülük Kínából menekültek a Fálun Dáfát gyakorlókat sújtó üldözés elől.
  • A Tian Guo Marching Band elvarázsolta a dél-alföldi közönséget

    2016. 08. 21-én a Tian Guo Marching Band - Mennyi Zenekar a Dél-Alföldre látogatott. Elsőként Szeged belvárosában a Széchenyi téren mutatták be a Fálun Dáfá gyakorlatait, amelyhez a jelenlévők közül többen örömmel csatlakoztak.