Az európai Fálun Dáfá tapasztalat-csere konferenciára írt beszámolók

  • A “Free China” filmmel tisztázni az igaz tényeket Belgrádban

    A Free China projekthez koordinátorként csatlakoztam, és azóta számos csodát tapasztaltam meg általa. Ez a beszámoló személyes történetem az első vetítésről, amelyet Fálun Gong barátoknak, VIP vendégeknek tartottam Szerbia fővárosában, Belgrádban, és tartalmazza a magamba tekintésemet a folyamat során.
  • Az élvonalban haladni az érző lények megmentéséért

    Megpróbáltam megtanulni a többi gyakorlótársamtól, hogyan tisztázzák a tényeket, és tapasztalatot cseréltem velük, hogyan válaszolhatnék jobban a kérdésekre. Megértettem a mindennapi Fá tanulás fontosságát is. Úgy gondoltam, hogy segít jobban beszélni, de ez csak egy készség az emberi szinten. Fontosabb dolog az, hogy megsemmisítsük a gonoszt a másik dimenziókban. A Fá tanulás idejét módosítottam estéről reggelre, és egy fejezetet olvastam a Zhuán Fálunból kínaiul és egy fél órát angolul, mivel néha beszélgetnem kell a nyugati emberekkel a Dáfá szépségéről és tisztáznom a tényeket is nekik. Egy órát gyakoroltam az olvasás után. Úgy gondoltam, hogy ez a testemet energiával tölti fel, mikor a Dáfá munkát végzem, és a Fá is az elmémben lesz.
  • Különböző projektek segítségével megmenteni az érző lényeket

    Lettországi gyakorló vagyok, a Fát tíz évvel ezelőtt kaptam meg. Sok éven keresztül a környezetemben lévő gyakorlókkal nem vettünk részt a nemzetközi projektekben, de az utóbbi években alapvető változások történtek. Életem során sok mindennel foglalkoztam, és jelentős része ezeknek a művészethez és a kultúrához kötődik. Meglepő számomra, és sose gondoltam volna, hogy egyszer ezek a dolgok és ezen képességeim fontos szerepet fognak játszani az érző lények megmentésében.
  • Egy testként megemelkedni a Shen Yun promóciója során

    Mivel korlátozottak voltak a lehetőségeink, hogy erre a területre autóval menjünk, ezért minden esélyt meg kellett ragadnunk, hogy kiosszuk a Shen Yun anyagokat, amennyire csak lehetséges. Azért, hogy időt nyerjünk és növeljük a hatékonyságunkat, mindannyian bőröndöt vagy hatalmas hátizsákot vittünk telis-tele anyagokkal, hogy kiosszuk. Szétváltunk és mindegyikünk kapott egy utcát, nem vettük figyelembe, hogy mennyire fájnak a lábaink vagy a talpunk, pedig hosszan és fáradtságosan meneteltünk. A nehézségeket örömként kezeltük, és a zavarások semmit sem jelentettek számunkra Dáfá tanítványként, akiknek a magukba nézés az egyedüli út bármikor is, ha nehézségekkel találják szembe magukat.
  • Megerősödtem miközben érettebb lettem

    Ebben az évben jobban felkészültem a véghez hajtandó feladatokra, és hogy harmonizáljam a Shen Yun-t a mindennapi munkámmal. Ennek ellenére folyamatosan emlékeztettek, hogy még mindig valahogyan elmaradok a kötelezettségeimmel. Amikor a főnököm kritizálja a munkámat vagy más problémák jönnek elő, a riasztó azonnal megszólal bennem. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenem, hogy mi fontos igazán. Ma ez azt jelenti nekem, hogy mindent meg kell vizsgálnom minden oldalról, amiért felelős vagyok, semmit sem kihagyva.
  • A Fá érvényesítése a magánéletben

    Részt veszek számos Dáfá tevékenységben, de a zene egy plusz lehetőséget kínál nekem az igaz tények tisztázására a maganéletemben, és arra is, hogy megérintsem vele az embereket. Ezenkívül pedig azok a hétköznapi emberek, akikkel volt már zenei együttműködésem, természetesen kaptak egy lehetőséget, hogy támogassák az igaz tények tisztázásának céljait. Nincs különösebb tehetségem az emberekkel való beszélgetéshez, de a zene segítségével még több emberrel tudom megismertetni az igaz tényeket. Ez a projekt egy állandó lehetőséget kínál nekem arra, hogy felhozzam a témát, anélkül hogy bármit is mondanék. Szeretnék megosztani néhány tapasztalatot erről.
  • Az alázatosság fontossága a koordinátor számára

    A Shen Yun találkozó alatt, amit mostanában tartottak New Yorkban, a Mester megemlítette, hogy a gyakorlók Európában nagyon passzívak voltak. Évek óta kérdezem magamtól ugyanezt, miért van olyan sok gyakorló, akik nagyon kevés Fá-helyreigazítási projektben vesznek részt. A legtöbb alkalommal kifelé néztem válaszokért, és ritkán kerestem ezeket magamban. Az első alkalom, mikor rájöttem erre, az a Fá-magyarázat a 2009-es New York-i nemzetközi Fá-konferencián tanulása után volt.
  • A Mester kívánsága számomra parancs a Fá-helyreigazításban

    Felismertem, hogy ezek az aggodalmak önző szemszögből keletkeztek, hogyha ezen nem tudok túljutni, akkor nagyon nehéz lenne számomra, hogy előlépjek és döntsek. A mi könyörületes és nagyszerű Mesterünk valóban előre tolt engem. Álmomban a Mester eljött hozzám és beszélt velem. Aztán engem és más gyakorlókat, akiket ismert, magával vitt, hogy másszunk fel sok hegyre, és menjünk át sok úton. Követtük a Mestert, hogy érző lényeket keressünk, akiket megmenthetnénk...
  • Free China Belgrádban

    Mindannyian hálát érzünk a Mester felé, hogy megadta nekünk ezt a lehetőséget. Csak azoknak néhányan az itt résztvevők közül, akik nem gyakorlók, nincs tiszta megértésük arról, amit ők tesznek – és ez az érző lények megmentése.
  • Az igazság tisztázása a gonosz "Emberi Testek" c. kiállítás ideje alatt

    Egy romániai gyakorló vagyok. 2008-ban volt egy nagysikerű Shen Yun előadásunk. Teltház volt a színházban, egy nagyon elégedett és lelkes közönséggel, és a felmérés azt mutatta, hogy a nézők több mint 90 %-a nagyon elégedett volt. A KKP félt ettől a sikertől egy volt kommunista országban, így fellépett, hogy nyomást gyakoroljon, és a kormányunk úgy tűnik, engedett neki. Az ezt következő években, mikor el akartunk hozni a Shen Yunt, különböző zavarásokkal találtuk szembe magunkat a kormányunk részéről.
  • Kicsi gyakorlók művelési tapasztalatai, telefonhívások, hogy az emberek kilépjenek a KKP-ből

    Felismerem, hogy a Fá tanulása nagyon fontos, így Fát fogok tanulni, mielőtt telefonálok. Minden este 1 órát tanulom a Zhuán Fálunt, és a Hong Yin-t a kis testvéremmel. Segítek a testvéremnek, hogy keresztezze a lábait, és a családom egy egységként műveli magát. Nem hagyhatok ki senkit, és így segítenem kell a kistestvéremnek, hogy jól tanulja a Fát, és gyakoroljon. A kistestvérem csak 5 éves, de meg tudja csinálni fél órán keresztül a dupla lótuszt. Eleinte azt mondta, hogy fáj neki, hogy duplán keresztezze a lábát, én azt mondtam, ha fáj a lábad, azt mondhatod: „A Fálun Dáfá jó, a Zhen Shan Ren jó!” A meditáció után a kistestvérem, amikor fájt a lába azt mondta, hogy „a Fálun Dáfá jó, a Zhen Shan Ren jó!” A lábai valóban nem fájtak többé.
  • Gondolj többet másokra

    Gyakran a felszínen úgy tűnik, hogy minden rendben van. Ám ha mélyebbre nézünk, az is csak magunkért ahelyett, hogy más személyekért tennénk. Remélem, hogy mi mindannyian meg tudjuk oldani a konfliktusainkat a gyakorlótársainkkal, mivel értékes gyakorlókkal vagyunk körülvéve. Mi mindannyian a Mester tanítványai vagyunk.
  • Művelési tapasztalat a Zhen Shan Ren képkiállításon

    Már kialakítottam magamban egy elképzelést, hogy mi az, amit csinálni szeretnék, és ez gátolt meg abban, hogy elfogadjak egy másik javaslatot. Emellett semmi ilyen fajta munkát nem csináltam korábban, mint telefonhívásokat kezdeményezni, így ez nagyon új dolog és ismeretlen dolog volt nekem. Ugyanakkor pontosan ez teszi egy csodálatos lehetőséggé az emelkedésre. Elmentem ahhoz a gyakorlóhoz, aki átvállalta a feladatot, és felajánlottam a segítségemet.
  • Művelés a Dáfában

    A férjemen keresztül kaptam meg a Dáfát. Azonnal meghívott, hogy vegyek részt a helyi Fá-tanulási csoportban. Ösztönösen éreztem, hogy javamra válik a Fá tanulása a csoportban, és a gyakorlók közti tapasztalat megosztás. Már egy ideje művelem magam, de még mindig érzem, hogy a csoportos Fá-tanulás segít, és előre visz a személyes művelésemben.
  • A szívre van a legnagyobb szükség a ténytisztításnál

    Megtanultam, hogy ha igazán hiszek a Dáfában, és ha nem akarom a saját kívánt eredményem szerint tenni a dolgokat, ha hiszek Mesterben, és elhagyom az önzőséget, a félelem ragaszkodását, és a tartózkodást, akkor érzem, hogy Mester, és az istenségek mellettem állnak, rám néznek, és segítenek abban, hogy a helyes időben a helyes dolgot tegyem. Mindezek után éreztem, hogy nem én, hanem az igazi énem tette ezeket a helyes dolgokat.