A világ hírei

  • A kínai miniszterelnök hivatali útja során sorozatosan találkozhatott a Fálun Gong gyakorlók békés tüntetésével

    Azt követően, hogy Li Ko-csiáng (Li Keqiang) Kína miniszterelnöke New York-i látogatása alkalmával találkozott a Fálun Gong (Fálun Dáfáként is ismert) gyakorlók békés demonstrációjával, hivatali útjának folytatásaként Kanadába érkezett, ahol ugyancsak láthatta a tüntetést.
  • A Fálun Gong támogatottságra talált San Francisco kínai negyedében

    Az évenként megrendezésre kerülő Közép-Ősz Ünnepi Kirakodóvásárt 2016. szeptember 10-11-én tartották San Francisco kínai negyedében. A Fálun Gong gyakorlók, ahogy azt megelőző években, most is standot állítottak fel, hogy felhívják a figyelmet a Kínai Kommunista Párt (KKP) Fálun Gong ellenes üldözésére, és a KKP államilag finanszírozott még életben lévő gyakorlókon folytatott szerveltávolításaira. A két nap leforgása alatt közel hatszázan írták alá az erőszakos szerveltávolítások ellen tiltakozó petíciót.
  • Fálun Dáfá a világ körül

    A Fálun Dáfá (Fálun Gongként is ismert) gyakorlók a világ minden táján rendezvényeket tartanak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a Kínában tartó kegyetlen üldözésre, segítséget kérjenek az üldözés megállításához, és bemutassák ősi kínai önművelési gyakorlat esszenciáját.
  • A Fálun Gong gyakorlók az amerikai kontinensen is fáradhatatlanok

    A Fálun Gong gyakorlók a Kalifornia államban található Aucklandban augusztus 27-28-án a Közép-Őszi Fesztivál keretében megrendezésre kerülő rendezvényen beszélgettek az érdeklődőkkel a Kínában folyó üldözésről. A Közép-Őszi Fesztivál hagyományos kínai ünnep, amelyet világszerte megünnepelnek a kínai emberek. Az eseményen majdnem ezer ember aláírta a petíciót, hogy felszólaljanak az üldözés ellen.
  • A „Hard to Believe” dokumentumfilm premier vetítése Torontóban

    Július 20-án, a 17 éve tartó üldözés évfordulóján rendezték meg a „Hard to Believe” díjnyertes dokumentumfilm premier vetítését a Torontói Egyetem Galbraith épületében.
  • A színes forgatag és a kultúrák találkozása Manhattan utcáin

    Május 13-án közel 10 000 Fálun Dáfá gyakorló a világ ötvenhárom különböző országából menetelt New Yorkban, hogy megünnepeljék a 17. Fálun Dáfá Világnapot.
  • Személyes tapasztalatok a Fálun Gong gyakorlásáról

    Ötvenhárom országból közel tízezer Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) gyakorló gyűlt össze New York-ban 2016.május 13-án, hogy megünnepeljék a Fálun Dáfá Világnapot, amelynek részét képezte a Manhattanben tartott hatalmas felvonulás. És néhány mondatban beszámoltak a tapasztalataikról.
  • Közel 10.000 gyakorló menetelt Manhattan utcáin

    A világ ötvenhárom országából közel 10.000 Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) gyakorló vett részt 2016. május 13-án Manhattanben tartott felvonuláson, amely a Fálun Dáfá nyilvánosságra hozatalának évfordulója alkalmából szerveztek. Bemutatták a Fálun Dáfá gyakorlatokat, valamint felszólaltak a Kínában tartó üldözés befejezésére, és az elkövetők bíróság elé állítására.
  • New York City: A Fálun Dáfá gyakorlók ünnepsége a Union Square-en

    A XVII. Fálun Dáfá Világnap alkalmából Manhattanben, a Union Square-n tartott ünnepségeket hagyományos kínai „sárkánytánc” nyitotta meg.
  • Fálun Dáfá Tapasztalatcsere Konferencia a New York-i Barclays Centerben

    Ötvenhárom országból közel 10.000 gyakorló vett részt május 15-én a New York-i Fálun Dáfá TapasztalatcsereKonferencián a Barclays Centerben, Brooklynban. Li Hongzhi, a Fálun Dáfá alapítója előadást tartott a konferencián, és elmagyarázta, hogyan emelhetik jobban a gyakorlók a Xinxingjüket, és teljesíthetik be a történelmi küldetésüket.
  • New York City: Fálun Dáfá Világnap a városban, amely soha sem alszik

    A Fálun Dáfá Világnapját minden évben május 13-án világszerte ünneplik a gyakorlók. Nincs ez másként New York City-ben sem a városban, amely soha sem alszik. Az alábbiakban szeretnénk betekintést adni arról, hogy hogyan zajlanak az ünnepségek egy világvárosban, ahová több ezer gyakorló érkezik segítségképpen.
  • Tajvan, Tajpej: „Kiállni az igazságért”

    2016. április 24-én a Tajpej belvárosában a Városháza téren több mint 1000 Fálun Gong gyakorló vett részt a közös gyakorláson. Az eseményt a Tajvani Fálun Dáfá Egyesület szervezte, hogy megemlékezzenek a tizenhét évvel ezelőtt, 1999. április 25-én Pekingben tartott békés tüntetésről, és felszólítsák a Kínai Kommunista Pártot (KKP) az üldözés befejezésére.
  • „A tizenhét éve tartó üldözés túl sok”

    Közel ezer Fálun Gong gyakorló csatlakozott április 23-án New Yorkban tartott rendezvényhez, amely a Flushing-i felvonulást követte. Mindkét rendezvénnyel a Pekingben 1999. április 25-én történt eseményekre emlékeztek, amely majdnem napra pontosan három hónappal előzte meg a kommunista rezsim Fálun Gong ellenes üldözésének megindítását.
  • New York: A járókelők megismerkednek a Fálun Gong üldözésével a Kolumbia Egyetemnél

    A New York-i Kolumbia Egyetemen működű Fálun Dáfá Klub szervezésében négy napos plakátkiállítást tartottak a kampuszon, hogy bemutassák a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) meditációs gyakorlatot, amely 1992. óta elérhető Kínában és világszerte. Tanárok és diákok egyaránt megálltak, hogy részletesebben megismerhessék a Fálun Gongot és a Kínában napjainkban is tartó üldöztetését.
  • Fórum az erőszakos szerveltávolításokról az Arizona Egyetem Orvostudományi karán

    2016. április 15-én Phoenixben, az Arizona Egyetem Orvostudományi Kara otthont adott egy fórumnak, amelynek a témája: „Mit értünk az erőszakos szerveltávolítások alatt és milyen hatással van az USA-ra?”. David Matas, a híres nemzetközi emberi jogi ügyvéd az Orvosok az Erőszakos Szervkereskedelem Ellen (Doctors Against Forced Organ Harvesting - DAFOH) képviselőjeként vett részt a rendezvényen.