Az igazság tisztázása

Békés tüntetések | Helyi rendezvények | Kiállítások és kulturális rendezvények | Tapasztalat-csere konferenciák | Sajtókonferenciák | Gyakorlók szavai | Találkozás fontos személyekkel | Parádék

  • Németország, Hamburg: A tizenhárom éven át tartó üldözés folyamán tanusított békés ellenállásnak köszönhetően, az összes nemzet népei megismerik az igazságot

    (Minghui.org) A Fálun Gong gyakorlók békésen ellenállnak a Kínai Kommunista Párt (KKP) által folytatott, tizenhárom éve tartó üldözésnek. Miután Németországban, Hamburgban 2012. július 20-án reggel és az utána következő nap a gyakorlók egy összejövetelt tartottak a Kínai Konzulátussal szemben, és egy igazságtisztázó rendezvényt szerveztek a városközpontban, hogy felfedjék a KKP élő Fálun Gong gyakorlókon végzett szervkereskedelmének bűncselekményeit, és felszólítsák a nyilvánosságot, hogy segítsenek megállítani az üldözést és az embertelen bánásmódot.
  • 13 év üldözés – 13 év békés ellenállás, megemlékeztünk üldözött társainkról

    2012. július 20-21-én rendezvényeket tartottunk Magyarország fővárosában, Budapesten, hogy megemlékezzünk üldözött gyakorlótársainkról. Az egész országból, és külföldről is érkeztek Fálun Dáfá gyakorlók az eseményre. Július 20-án, a Fálun Dáfá elleni üldözés 13. évfordulóján, a Kínai Nagykövetség épülete előtt gyülekeztünk, hogy felhívjuk a figyelmet a Kínában zajló üldözés jogtalanságára. Hatalmas transzparenseket helyeztünk el, melyeket mind a Nagykövetségről, mind az elhaladó autókból jól lehetett látni. A feliratok magyar és kínai nyelvűek voltak: „S.O.S. ÁLLÍTSÁK MEG A FÁLUN DÁFÁ ELLENI ÜLDÖZÉST KÍNÁBAN“, „A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ÖSSZEOMLÁSA, A FÁLUN DÁFÁ ÜLDÖZÉSÉNEK VÉGE”, stb.
  • Finnország: Két testvér felhívása édesanyjuk megmentéséért a Közép - Nyári Fesztiválon

    Egy nappal a Közép - Nyári Felsztivál előtt, 2012. június 22 -én mindenki sietett haza vakációra. A forgalmas Központi Helsinki Vasútállomás előtt a Fálun Gong gyakorlók aláírásokat gyűjtöttek és a Kínában tartó Fálun Gong elleni üldözés befejezésére hívták fel a figyelmet. Egy autót vezető rendőr és egy tisztviselő azt javasolta nekik, hogy legyenek óvatosak a meleg időben, igyanak több vizet a hőguta megelőzésére.
  • Franciaország, Marseille: A Fálun Gong üldözésének felfedése

    A Marseille-i Amnesty International, a Mozgalom a Keresztényekért a Kínzás Megszüntetéséért, és a Kínai Barátok Egyesülete 2012. június 30-án egy szemináriumot tartott Marseille-ben, Franciaország második legnagyobb városában, hogy felfedjék a kínai kommunista rezsim egyének-, csoportok- és kisebbségek-, különösen a Fálun Gong elleni üldözését. Egy Fálun Gong gyakorló Mr. Wang Zhe,– akinek éppen hogy sikerült elmenekülnie Kínából Franciaországba az év elején – egy előadást tartott a találkozón. Személyes tapasztalatai révén tanúja volt a KKP általi kegyetlen kínzásnak. Néhányan a közönség soraiból könnyekben törtek ki.
  • Meghívó

    Sok szeretettel meghívjuk egy nemzetközi művészcsoport által New York-ban alkotott festmények különleges technikával készült reprodukciónak kiállítására, melyek a Mecsekszabolcsi Közösségi Házban 2012. július 17-31-ig ingyenesem megtekinthetők.
  • Franciaország: Hatalmas felvonulás és ünnepség a 119 millió kínai ember támogatására, akik kiléptek a Kínai Kommunista Pártból

    2012. július 18. – Hatalmas felvonulást tartottak 2012. július 8-án a 13. kerületben, hogy támogassák azt a 119 millió kínait, akik kiléptek a Kínai Kommunista Pártból (KKP) és annak társult szervezeteiből. Európa számos országából vettek részt a Fálun Dáfá gyakorlók az eseményen. Fellépett az Európai Tian Gou Marching Band is a helyszínen. A nagyszerű fúvós zenekar és a hatalmas poszterek sok kínait arra ösztönöztek, hogy megálljanak és végig nézzék a menetet.
  • Őszinteség – Jószívűség – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítás Magyarországon

    2012. július 6 - 13 között volt látható az Őszinteség – Jószívűség – Tolerancia Nemzetközi Művészeti Kiállítás a Mánfai Kultúrházban. A kiállítás egyúttal bevezető eseménye volt a Mánfai Önkormányzat által rendezett "II. Kultúrák Találkozása Fesztivál" elnevezésű (07.07.) rendezvénynek, melyre nagyon sok meghívott érkezett meghívásukra.

  • Lengyelország: A Fálun Gong megismertetése az Európai Labdarúgó Bajnokság ideje alatt

    Mivel a turisták sokfelől érkeztek, a gyakorlók mindenféle nyelven készítettek különböző anyagokat, köztük kínaiul, angolul, németül, franciául, oroszul, lengyelül és olaszul. A 20 méteres bannerjük magára vonzotta a nézők és a média figyelmét is. Sok ember aláírta a petíciót, elítélte a Kínában zajló, Fálun Gong elleni üldözést. Sok turista – köztük kínaiak is – fényképeket és videókat készítettek a gyakorlók bemutatójáról.
  • Ausztria: Fálun Dáfá demonstrációt tartottak Bécs főterén

    2012. június 16-án gyűltek össze helyi Fálun Dáfá gyakorlók olvasócsoportjának tagjai, hogy egy demonstrációt tartsanak Bécs tőterén. Már reggel 9 órakor kint voltak a helyszínen, hogy tisztázták a tényeket az embereknek a Fálun Dáfá Kínában tartó üldöztetéséről. Nagyon sokan voltak ezen a napon útközben, ugyanis a heti piac is éppen akkor volt. Az emberek mélyen megdöbbentek, amikor meghallották a tényeket a Kínai Kommunista Pártról (KKP) és azonnal alá is írták a petíciót, mely az üldözés azonnali befejezésére szólít fel.
  • Szlovákia: Fálun Dáfá gyakorlók a Pochodán, az ország legnagyobb és legszínvonalasabb fesztiválján

    2012. július 5-tól 8-ig, vasárnap délig tartott Szlovákia legmultikulturálisabb fesztiválja, Pochoda (link: http://www.pohodafestival.sk/). A már több mint 10 éves történetre visszatekintő rendezvényre 2007 óta minden évben meghívást kapnak a szlovákiai Fálun Dáfá gyakorlók is.
  • Sürgős segítség szükséges, hogy Oroszországban ne tiltsák be a Fálun Dáfá könyvét

    Kérem, engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét egy sürgős és fontos ügyre. Az orosz kormány megtagadja a lelkiismereti szabadságot a Fálun Dáfá meditációs gyakorlat követőitől, miközben be akarja tiltani a könyvet, amely a tanítás szellemi alapjait tartalmazza.
  • Ausztria / Linz: A Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás "Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia" címmel 10 nap után sikerrel zárult

    Az "Igazságosság, Jószívűség, Tolerancia" című nemzetközi kiállítás festményeit olyan művészek alkották, akik a Fálun Dáfá-t gyakorolják. A képek egyrészt a Fálun Dáfá meditációs gyakorlat belső békéjét és a szépséget ábrázolják, másrészt a művelési út Kínában történő mai napig tartó üldöztetésének egyes mozzanatait.
  • A Fálun Gong gyakorlók információs napot tartottak Svájcban, Bázelben

    2012. június 23-án, szombaton a Fálun Gong gyakorlók egy információs napot tartottak Bázelben, Svájc második legnagyobb városában, hogy bemutassák a Fálun Dáfá-t a helyi lakosoknak és a turistáknak, és felfedjék a Kínai Kommunista Párt brutális, 13 éve tartó Fálun Gong elleni üldözését.
  • Lengyelország: Három lengyel városban is bemutatták a Fálun Dáfát

    Június 14-én és 15-én, Fálun Gong-gyakorlók Varsóból, két Észak-Lengyel városba mentek Olsztynba és Biavstokba, hogy bemutassák a Fálun Gongot a helyi lakosoknak. A két nap alatt a gyakorlók 350 aláírást gyűjtöttek arról, hogy az aláírók elítélik a Fálun Gong ellen folytatott üldözést, ami Kínában zajlik. Ezen kívül szorosabb kapcsolatot alakítottak ki a helyi gyakorlókkal.
  • NYÍLT LEVÉL

    Az ENSZ emberi jogi tanácsához, Az Európai parlamentnek, az emberi jogok bizottságának, Magyarország kormányának, A Kínai Népköztársaság Nagykövetségének Budapesten,Gao Zhishengnek és minden lelkiismereti fogolynak Kínában Tisztelt Hölgyem, Uram, Azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy közösen támogassuk a kínai ügyvédet, Gao Zhishenget és hogy a hozzájárulásukat kérjük az elnyomott emberekért folytatott közös kezdeményezésünkhöz. Az ügyvéd Gao karrierje során olyan emberekért állt ki, akiknek földjeit államosították, keresztényekért, a földalatti egyházak tagjaiért és az utóbbi években a Fálun Gong (más néven Fálun Dáfá) követőiért, amely végső soron az ő kínai rezsim által való üldözéséhez vezetett.